Régóta várják a budapestiek a Blaha Lujza téren álló Corvin Áruház (új nevén Corvin Palace) felújításának elkészültét, különösen, mióta 2022 decemberében átadták az újjászületett Blaha Lujza teret.
Az 1926-ban a főváros első igazi nagyáruházaként nyílt Corvin Áruházra ráfért már a felújítás. Az egykor rendkívül nagy népszerűségnek örvendő, divatbemutatóknak, kiállításoknak is otthont adó létesítmény számos tulajdonos- és névváltáson ment át, az évek során jócskán veszített a fényéből.
Megviselték a történelem viharai, és a ´90-es években nem bírta felvenni a versenyt a sorra nyíló, korszerűbb plázákkal. Számtalanszor felmerült az épület felújításának gondolata, ám a körülmények, így például a 2008-as gazdasági válság, nem tették ezt lehetővé. 2019-ben jelentek meg a régóta tervezett műemléki helyreállítás első látványtervei (az eredeti szándék szerint ebben az évben történt volna a felújított épület átadása), a helyreállítási munkálatok hivatalosan 2021-ben kezdődtek. A külső homlokzatok terveit az M-Teampannon Építészmérnöki Kft. készítette.
Újjászületett a főhomlokzat
Az áruház főhomlokzatára 1967-ben került fel az eredendően átmeneti megoldásnak szánt alumíniumburkolat, azzal a szándékkal, hogy elfedje az 1956-os utcai harcok során szerzett sérüléseket. A járókelők az évtizedek során megszokták a látványt, a Józsefvárosi Önkormányzat viszont már évek óta szorgalmazta, hogy az épületről lekerüljön a borítás. Erre egészen 2018-ig várni kellett, ekkor rövid ideig, a felállványozásig és a régi homlokzatot ábrázoló takaróponyva felrakásáig megcsodálhatóvá váltak a főhomlokzat díszei, Beck Ö. Fülöp és Pongrácz Szigfrid szobrai.
Öt évvel később, tehát idén áprilisban a ponyva is lekerült, június 6-án pedig ünnepélyes keretek között, a sajtó képviselői előtt mutatták be az épület helyreállított főhomlokzatát. Az átadón beszédet mondott Balogh Olivér a Corvin Palace egyik tulajdonosa, továbbá Pikó András, Józsefváros polgármestere, Erő Zoltán, Budapest főépítésze és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. Balogh Olivér beszédében kifejtette, hogy a homlokzat legszebb formájában történő helyreállítása családi kötelességük volt, ugyanis az alumíniumborítást egy távoli rokon, Batka István tervezte. Az épületet Balogh Olivér édesapja vásárolta meg 2001-ben, azóta a család tulajdonában áll, ők üzemeltették az elmúlt években. Erő Zoltán arról beszélt, hogy a Corvin Áruház a maga idejében a nyugat-európai, bécsi mintákat követve egy új kereskedelmi formát hozott Budapestre, addig többnyire bazár-jellegű bevásárlóutcák léteztek a belvárosban.
Az építészeti jegyekről szólva a főépítész kiemelte a több emeletet összekapcsoló oszloprendeket és földszinti árkádsort, amit a neoreneszánsz és a neobarokk közötti megoldásként aposztrofált. Mint mondta, az épület hátsó fele, üzemi részei már más, szecesszió utáni stílusban fogantak, a főhomlokzat pedig, amit ma látunk, kirakat, kulissza, önmagában is egy kereskedelmi eszköz. Hangsúlyozta, hogy a helyreállítás a műemlékhez illő módon, nagy gondossággal történt, a Somogyi Béla utcai homlokzaton van egy faablak, amit eredeti formájában őriztek meg és raktak vissza. „Soha rosszabb együttműködés ne legyen a főváros és egy ingatlantulajdonos között" - fogalmazta meg.
A beszédeket követően a főhomlokzatról lekerült a zöld háló, így feltárult az összegyűltek előtt a helyreállított főhomlokzat, amely mögött, az épület belsejében még javában folynak a munkálatok. Balogh Viktor, a Corvin Palace egyik társtulajdonosa a kérdéseinkre válaszolva elárulta, hogy a térről jelenleg látható építési tevékenységek a bérlők kiépítési munkái, az üzletek koordinált nyitása augusztus közepe, vége felé várható, a legtöbb bérleményt már birtokba adták. A -1, a földszint és az első emelet kereskedelmi egységeknek ad majd otthont, illetve a földszinten, a Stáhly utca felől, körülbelül 800 négyzetméteren lesz egy modern művészeti galéria is. Fentebb irodahelyiségeket alakítanak ki, valamint egy tetőbár létrehozását is tervezik, amit az egykori Corvintetőhöz képest „kicsit feljebb pozicionálnak".