Pályázatok/Magyar

Felhívás a 2013. évi Pro Architectura-díj elnyerésére

2013.06.27. 12:47

Az Országos Főépítészi Iroda pályázatot hirdet a 2013. évi Pro Architectura-díj elnyerésére. A Pro Architectura-díj a kiemelkedő építészeti alkotás létrehozásában kifejtett építész-tervezői tevékenységért adományozható miniszteri elismerés. Évente 5 db adományozható, több alkotó esetében megosztva is.

Pályázat beadásának feltételei:

Az elismerésben egy tervező vagy tervezőcsoport 5 éven belül kizárólag egy alkalommal részesülhet.

Csoportos pályázat beadása esetén az alkotóknak nyilatkozniuk szükséges arról, hogy hozzávetőlegesen egyes alkotó hány százalékban vett részt a terv elkészítésében.

Pályázni kizárólag olyan épülettel lehet, amely minden tekintetben szabályos körülmények között valósult meg, a beadási határidőhöz képest legalább 1 éve átadásra került és azóta folyamatosan használatban van, továbbá a tulajdonos, üzemeltető engedélyezi, hogy a bírálat keretén belül a zsűri tagjai az épületet megtekinthessék.

A beadott anyagnak tartalmaznia kell:

  • a pályázó, pályázók nevét és elérhetőségét (cím, telefonszám, email-cím),
  • az épület tulajdonosának vagy üzemeltetőjének nevét és elérhetőségeit,
  • tervezőtársak együttes pályázata esetében azok nyilatkozatait, hogy támogatják az anyag beadását, valamint sikertelen pályázat esetén hozzájárulnak a beküldött anyag publikálásához (kiállítás, nyomtatott, elektronikus sajtó),
  • a pályázó, pályázók által kitöltött, a mellékletben szereplő adatlapot,
  • a pályázó, pályázók szakmai pályafutásának tömör ismertetését,
  • a pályamű megismeréséhez szükséges tervlapokat,
  • műszaki leírást, amely tartalmazza az építmény pontos címét, az építés idejét és a használatbavétel kezdetének időpontját, a kivitelező (cég) megjelölését, az építmény jellemző adatait és általános ismertetését,
  • három-négy, az épületről készült, nagyobb felbontású (3000*5000px) fotót.

A pályázati anyagot kizárólag digitális formában szükséges beadni, írásvédett adathordozón. Amennyiben a pályázó (pályázók) úgy határoz (határoznak), a pályázati anyag beadható digitális formátum mellett papír alapú dokumentációban is.

A pályázati anyagok beérkezésének határideje 2013. augusztus 9.

Postacím: 1903 Budapest, Pf.: 314

Személyes beadási lehetőség:

Belügyminisztérium, Országos Főépítészi Iroda
1051 Budapest, József Attila u. 2-4.
(a személyes beadás utolsó napja: augusztus 9. 14.00 óra)

A díj az Építészet Világnapja alkalmából kerül átadásra, előreláthatóan október 7-én.