Programok

Felhőkarcolók Hétvégéje Rotterdamban

2007.07.24. 07:48

A rotterdami magasépületekre fókuszál egy egész hétvégén át - lépcsőfutáson és épületlátogatásokon keresztül, beépítési kvóták közösségi vitáján át - a holland és a nemzetközi építészszakma szeptember 20—23. között.

Rotterdam Hollandia leglátványosabb várossziluettjével rendelkezik, hiszen magasépületeivel (annak számával és elrendezésével) egyedülálló az országban. Szeptember 20—23. között a rotterdamiak büszkeségük célpontjait, a felhőkarcolókat ünneplik meg a 2007-es Rotterdami Építészeti Biennále részeként. A négynapos rendezvényen változatos szórakozási, művészeti és egyéb kulturális, sportprogramokat látogathatnak az érdeklődők, s feltétlenül számítanak a szakemberek részvételére is a szervezők. Az első alkalommal megrendezett "Felhőkarcolók hétvégéje" program remélhetőleg részeseménye lehet a következő biennáléknak is.

A rendezvény legizgalmasabb része talán az a lehetőség, mely szerint ebben a négy napban a közkedvelt és elismert felhőkarcolók mellett csaknem minden magasépület - köztük a kevésbé ismertek is - nyitva áll a szakemberek és a látogatók előtt (többek között kiállítások, konferenciák, szakmai fórumok helyszíneiként).

Az esemény záróvacsoráján, a vasárnapi partin a szakmai találkozó mellett bemutatják a frissen publikált könyvet a város legutóbbi ingatlanfejlesztéseiről.

A program részeként rendezik meg a Holland Lépcsőfutó Bajnokságot, melyben az Euromast 515 darab lépcsőjét kell "meghódítani" a sportembereknek.

A kulturális és művészeti projektek fő témája a felhőkarcolók és a természet kapcsolata, vagyis a városi élettér kifejeződése akár filozófiai, akár pszichológiai kérdéseket is felvetve, s remélhetőleg izgalmas vitákat generálva a résztvevőkkel.

A fórumtémák sarkalatos pontja lesz vélhetően a városi tanács magasépületekkel kapcsolatos kutatási eredményének elemzése, mely a városfejlesztési szabályzatban előírtak teljesítésével kapcsolatos arányokat, számadatokat prezentálja a nagyközönségnek. A téma fő célja, hogy további vitákat, észrevételeket generálva a szakemberekkel, szó essen a jövőbeli magasházak fejlesztési paramétereiről, beépítési lehetőségekről, kvótákról és várostervezési kérdésekről egyaránt a négynapos, nyitott rendezvényeken.


Részletekért kattintson a Biennále hivatalos oldalára: www.rotterdam2007.nl

 

A téma megjelenések támogatója a


Holland Királyság Budapesti Nagykövetsége