Épületek/Lakóépület

Felújítással aktív házat!

2011.06.22. 13:25

Felépült a Velux Model Home 2020 programjának negyedik épülete, a hamburgi LichtAktiv Haus (FényAktív Ház), amelyet egy régi épület átalakításával és bővítésével tettek energiahatékonnyá és önellátóvá. A koncepció a darmstadti műszaki egyetem hallgatói ötletpályázatán született meg, a terveket a német Ostermann Architekten csapata készítette. A ház meggyőző példa arra, hogy felújítás révén is elérhetőek az aktívház-koncepcióban megfogalmazott alapelvek.

A Hamburg külvárosában, Wilhelmsburgban található LichtAktiv Haus (Fényaktív ház) az egyetlen olyan széndioxid-semleges családi ház a Velux Model Home 2020 programjában, amely egy 1950-es évekből származó, olajfűtéses ikerház egyik felének felújításával jött létre. Ebben az időben Németországban igen nagy számban készültek azonos típusú ikerházak kis toldaléképülettel kiegészítve. A nemzetközi projekt negyedik megépült eleme egy lakóegység teljes körű felújítására és bővítésére nyújt követhető példát három különböző csomagban: alap (122 m2), bővített (148 m2)  és prémium (189 m2) kategóriában. Az építkezés mindössze öt hónapot vett igénybe.

 

 

 

Építészeti koncepció
A koncepciót a darmstadti műszaki egyetemen meghirdetett hallgatói ötletpályázat győztese, Katharina Frey és tanára, Manfred Hegger professzor öntötte végleges formába, a kiviteli terveket az Ostermann Architekten csapata készítette. A felújítás alapelve az volt, hogy a korábban szűkös, sötét, cellás épületstruktúrát tágasabb, sok napfényt beengedő térrendszerré alakították át, ahol nagy szerepet kap a természetes szellőzés és ezáltal a kellemes beltéri komfort megteremtése. A ház felújításának fő célja az volt, hogy az aktív házakra jellemző módon széndioxid-semlegessé tegyék, továbbá minden energiaszükségletet önellátó módon, megújuló energiaforrásokból fedezzenek.

 

 

 

Az átalakítás után a régi épületben két gyerekszoba, két fürdőszoba és egy szülői háló kapott helyet. A homlokzati és a tetősíkban elhelyezett ablakok biztosítják a terekbe jutó természetes fény optimális eloszlását - a nyílászárók összfelülete 18 m2-ről 60 m2-re növekedett. A régi toldalék helyére tervezett új épületszárnyban nappali-konyha-étkező, egy hozzá kapcsolódó fedett terasz, valamint egy olvasó-pihenő szoba és egy tároló kapott helyet - a központi lakótér 5 méter hosszú üvegfelülettel nyílik meg a kert felé. A bővítés előtt húzódó kisebb terasz összeköti a két szárnyat és ebben a csuklópontban található a nyaktag-szerűen megfogalmazott főbejárat is.

Moduláris modernizáció
A Fényaktív Ház felújítása során a tervezők - a koncepció jövőbeli adaptálhatóságát figyelembe véve - gondoltak arra, hogy az egyes lakrészek három különböző modell szerint alakíthatók ki, amelyeket a pénzügyi lehetőségek, a bővítéssel elérhető alapterület és az energiahatékonyság mértéke határoz meg. Jelen esetben a teljes, prémium kategóriás felújítás készült el. Az alap felújítás során csak a meglévő épületet teszik energiahatékonnyá külső hőszigeteléssel, napkollektorokkal és új tetőablakokkal, a térstruktúrában pedig csak kisebb változtatások történnek. A közepes és a teljes modernizáció során új szárny épül, amely a favázas szerkezetnek köszönhetően a lakók igényeire szabható és könnyen bővíthető. A földszintes szárny kompakt formájú, alacsony energiafelhasználást és optimális térhasználatot tesz lehetővé - fő erénye a kert felé megnyíló nagy közösségi tér. Az eredmény mindhárom felújítás fázisban ugyanaz: az energiaszükséglet és az élhető környezet megteremtésével kapcsolatos elvárások összhangba kerülnek.

 

 

 

Napfény
A napfény nemcsak belső, biológiai óránkra van hatással, hanem jelentősen befolyásolja egészségünket és komfortérzetünket is. A lakásokba bejuttatott nagy mennyiségű természetes fény jelentősen csökkenti a mesterséges megvilágítás igényét, ezáltal az energiafogyasztást is. Az optimális napfény-eloszlás biztosításához Peter Andres professzor vizsgálta a megvilágítási szintek (daylight factor) alakulását az egyes helyiségekben. Nagyméretű ablakokat, fénycsatornákat építettek be, amelyek árnyékolása révén a benapozás mértéke a családi napi ritmusához és az évszakokhoz kötődő változásokhoz igazítható. A LichtAktiv Haus átlagosan 5% feletti megvilágítási szinttel rendelkezik, a lakóterekre átlagosan 10% DF-értékek jellemzőek - ez azt jelenti, hogy egy átlagos napon nem, vagy csak alig szükséges mesterséges megvilágítás a terekben. A bejutó fény mennyiségét a bentlakó család maga is szabályozhatja a beépített napellenzőkkel.

Szellőzés
Az automata működésű tetőablakok a LichtAktiv Haus-ban feleslegessé teszik a légtechnikai csatornákat és aknákat. A napenergiával működtetett ellenőrző rendszer a helyiségek hőmérsékletének, CO2-tartalmának és páratartalmának függvényében automatikusa nyitja és zárja az ablakokat az egészséges, kellemes belső komfort fenntartása érdekében. A rendszer akkor a leghatékonyabb, amikor néhány homlokzati és tetőbevilágító ablak egy időben van nyitva, mert a kialakuló kéményhatás révén az átáramló friss levegő átöblíti a tereket.

 

 

 

Energiadesign
A Licht Aktiv Haus az aktívház-koncepció szellemében épült fel: az energiahatékonyság és az egészséges belső klíma biztosítása a környezetre gyakorolt negatív hatások nélkül. A ház teljes energiaszükségletét megújuló forrásokból fedezi - ez nagy lehetőséget jelent a jövőben a régi, energiafaló épületek hatékony felújításának ösztönzéséhez. A hővisszanyerős szellőztetőrendszer és a központi légkondícionáló berendezés hiánya ellenére az épület képes elérni a CO2-semlegeséget. Az automatikus működésű tetőablakok jelentősen hozzájárulnak a megfelelő természetes szellőzés és légáramlatok kialakulásához. Télen a kedvező g-, és u-értékkel (teljes energia-, illetve hőátbocsátási tényező) jellemezhető ablakok passzív szoláris hőnyeresége csökkenti a fűtési igényt, nyáron pedig árnyékolók és zsaluk védik a belső tereket a túlmelegedéstől. A régi épületrészt körbeburkoló új hőszigetelés hatékonyságát a nyílászárók légtömör kialakítása tovább fokozza. Az új szárny alacsony hajlású tetőfelületére meleg vizet előállító napkollektorokat és elektromos áramtermelő fotovoltaikus cellákat helyeztek. A felújítás következtében az épület teljes energiaigénye 70%-kal csökkent.

Napenergia-, és esővíz-hasznosítás
A ház fűtését és használati melegvíz-ellátását egy levegő-víz rendszerű hőszivattyú és 22,5 m2-nyi napkollektor együttesen biztosítja. Ez a nagy hatékonyságú technológia jelentősen csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. A tetőn elhelyezett 75 m2-nyi polikristályos fotovoltaikus cella szolgáltatja az energiát a hőszivattyú számára, valamint a környezetbarát módon előállított elektromosságot a ház lakóinak.

 

 

 

A LichtAktiv Haus árnyékolókkal felszerelt nyílásai minden évszakban kedvező belső komfortot biztosítanak. Nyári délutánokon a déli és nyugati tájolású ablakok leengedett árnyékolói védik a házat a túlmelegedéstől, amelyek este automatikusan felhúzódnak és friss, hűvös levegőt engednek a helyiségekbe. Télen az árnyékolók nyitva maradnak a passzív hőnyereség hasznosítása végett, alkonyatkor pedig leereszkednek, hogy a nappal beengedett hőt benntartsák. Az esővízgyűjtők elegendő vizet biztosítanak a mosáshoz, az öntözéshez és a wc-k használatához.

A ház a megnyitását követő egy évben nyitva áll az érdeklődők előtt, majd a jövőben bent lakó család fogja használat közben tesztelni. Ennek eredményeit folyamatosan mérik és értékelik majd, és az így szerzett tapasztalatokat felhasználják az újabb házak építése és a termékfejlesztés során.


Licht Aktiv Haus - Hamburg

vezető tervezők: Katharina Frey, prof. MartinHegger, Tim Bialucha - TU Darmstadt
közreműködő építészek: Ostermann Architekten
tartószerkezet: prof. Karsten Tichelmann - TSB-Ingenieure
energiadesign: prof. Klaus Daniels - HL Technik
benapozás-vizgálat: prof. Peter Andres - PLDA
fotók: Adam Mørk

kivitelezés éve: 2010
bruttó szintterület: 102 m2 (eredeti épület), 189 m2 (bővített épület)