Közélet, hírek

Felújítják a régi városháza épületét Zalaegerszegen, az MCC nyit benne képzési központot

2021.08.26. 17:13

A jelenleg rendkívül rossz állapotban lévő ingatlan 1898-ban épült, de azóta többször is funkcióváltáson esett át. A tervek szerint 3-4 éven belül ismét régi fényében pompázhat.

Zalaegerszegen is képzési központot nyitott a Mathias Corvinus Collegium, jelentette be Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, az MCC kuratóriumának elnöke csütörtökön a megyeszékhelyen. Erre a célra a Kazinczy téren álló egykori városháza épületét újítják fel a műemléki előírásoknak megfelelően, hogy az elképzelések szerint "az általános és középiskolás tehetséggondozás zalai fellegvárává" váljon.

Ahogy Balaicz Zoltán polgármester mondta, Zalaegerszegen 1787-ben épült az első városháza a jelenlegi Kazinczy téri épület helyén, a Mária Magdolna  Plébániatemplommal szemben.1864-ben felújították, 1898-ban nyerte el mostani formáját. A második világháború után először a Göcseji Múzeum használta a városközponti épületet, majd az 1970-es évektől a népi ellenőrzés szervezete költözött be, a rendszerváltást követően pedig főként az újonnan alakult pártok irodáinak adott helyet. 



A polgármester egy korábbi Facebook-posztjában részletesebben is írt az épületről, amit 1862-ben Jangl András tervei szerint bővítettek, és pártázatos oromfallal tettek tekintélyesebbé. A dualizmus-kori közigazgatás fejlődésével egyidejűleg 1898-ban a városvezetés úgy határozott, hogy a szűkössé vált épületet a modern igényeknek megfelelően újból felépítteti, átalakíttatja, e tervek elkészítésével Morandini Románt és Morandini Tamást bízták meg. Ekkor készült el a ma is álló, barokkos elemeket felhasználó eklektikus, kétemeletes épület, ami 1950-ben az akkor alakuló múzeum székháza lett. 1970 után, amikor a múzeumot a volt takarékpénztári, illetve akkor városháza épületébe költöztették, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, majd a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság székháza volt, 1990 után különböző pártok használták helyiségeit. A földszintén lévő üzleteket kezdetben a város jeles iparosai bérelték, majd a kisebb üzleteket a 20. század közepén egy nagy illatszerbolttá nyitották össze. Az 1960-as évektől fokozatosan átformálták, földszintjének eredeti nyílásait is megváltoztatták. A posztból az is kiderül, hogy a felújítás tervei még idén elkészülhetnek, 2022-ben pedig a munkálatokra is sor kerülhet.

Az MCC honlapján az olvasható, hogy az ingatlan jelenleg – a "belső rekonstrukció" hiánya miatt – rendkívül rossz állapotban van, a teljesen megújulást követően, 3-4 éven belül azonban ismét régi fényében pompázhat.

Az MCC az Országgyűléstől kapott tavaly felhatalmazást arra, hogy földrajzi és szakmai téren egyaránt kiterjessze tevékenységét. A tervek szerint a magyarországi megyeszékhelyeken kívül a Kárpát-medencében és Nyugat-Európában is, összesen 35 helyszínen biztosítanak majd a tehetséges fiataloknak a hagyományos iskolai kereteken túli képzési, közösségépítési lehetőségeket. A kiszemelt helyszíneken olyan frekventált helyen lévő, műemléki jelentőségű, de elhanyagolt épületeket kerestek, amelyek felújításra szorulnak.