Épületek/Örökség

Felújítják Vajdahunyad várát

2019.01.30. 10:17

Ritka egyike azoknak a várkastélyoknak, amelyek nem váltak rommá, viszont majdnem minden korszak rajta hagyta a keze nyomát. Most újra nagyszabású fejlesztések ígérkeznek.

A középkori vár Erdély leglátogatottabb turistalátványosságává fejlődött az utóbbi években, a látogatók száma pedig évről évre tovább növekszik. Dan Bobouţanu, Vajdahunyad polgármestere a tavalyi évben nyilatkozott arról, hogy a vár jelentős részét restaurálják egy európai projekt keretében és egy középkori tematikájú parkot is ki akarnak alakítani javarészt európai uniós forrásból.

A Műemlékem.hu értesülései szerint a polgármester a napokban írta alá a kivitelezési szerződést a felújítást végző cég képviselőjével, így a tervek szerint 2021-re már be is fejezhetik a fejlesztéseket. Az összköltség körülbelül ötmillió euró (1,6 milliárd forint), mely kilencvennyolc százalékban európai uniós forrásból érkezik. 


 

Három év alatt teljes külső-belső felújítást terveznek, ahol a korábbi renoválások cementes hozzáépítéseit is igyekeznek eltávolítani. Boltozatokat, padlózatokat építenek majd újjá, megnyitják a közönség előtt a Fehér-rondellát és a Bethlen-szárny eddig lezárt részeit is— írja Kovács Olivér, a Műemlékem. hu főszekresztője. A munkálatokat minden bizonnyal komoly kutatás, épületdiagnosztika előzi majd meg, de a látogathatóságáról a munkálatok ideje alatt még nem adtak ki tájékoztatást. A rehabilitáció ráfér a környékre is, egy pusztuló iparváros képe öleli körbe ugyanis a műemléket.

 

 

A vár roppant izgalmas építéstörténetét nemrég Lupescu Radu dolgozta fel, melyben nem kevés hangsúlyt kapott a vár szintén lebilincselő  helyreállítástörténete is. Ne felejtsük el, Vajdahunyad 1868-as Friedrich Schmidt-re bízott, de Schulz Ferenc által vezetett restaurálása az első magyar államilag finanszírozott műemlék felújításaként vonult be a történelembe.

 

ÉF