Épületek/Lakóépület

Felvállalt egyéniség

2010.11.11. 13:45

Egy olyan családi házat mutatunk be, melynek tulajdonosai maximális következetességgel ragaszkodtak egy filozófiához a tervezéstől egészen a kivitelezés utolsó fázisáig. Bemutatjuk Hujber-Nagy Aletta és Nagy Károly épületét.

Egy olyan otthont képzeltek el, mely környezetbarát abban az értelemben hogy nem kitűnni, hanem belesimulni akar természeti környezetébe, és környezetbarát mert energiatakarékosan üzemeltethető, kihasználja a megújuló energiaforrásokat, természetes anyagok felhasználásával épül és az újrahasznosítás már a tervezéskor is kiemelt szerepet kap. Az épület lelkét ez a filozófia adta, a minőségét pedig a beépítendő anyagokkal, az építészeti megfogalmazással, a részletek összehangolásával kapcsolatos építtetői igényesség.

Tömegformálás
Az épület tömegformálásával kapcsolatban egyetlen elvárás volt: modern és egyedi megjelenésű legyen. Ilyenkor az első ötlet általában  a letisztult, lapos-, vagy alacsony hajlásszögű tető. Eredetileg ilyenben is gondolkodtunk, de ezt nagyon hamar el kellett vetnünk, mivel a helyi szabályzat szerint csak magastetős házat lehetett építeni (25-45 fok), ahol az építménymagasság elméleti maximuma 5 m, és a gerincmagasság maximum 3 m-rel haladhatta meg a tényleges építménymagasságot. Ezeket az előírásokat egyébként teljesen értelmetlennek, kontraproduktívnak tartjuk. Az eredeti cél az volt, hogy a település hagyományos építészetéhez igazodó épületek készüljenek a falu szélén az újonnan parcellázott részen, a szándék dicséretes volta ellenére a végeredmény azonban teljesen más lett. A rosszul megfogalmazott előírások azt eredményezték, hogy a területen szinte kizárólag "mediterrán" házak épülnek, hiszen ez adja a legegyszerűbb lehetőséget arra, hogy megfeleljenek az előírásoknak, de mégis lehessen két szintet építeni. Ugyanakkor egy elegendően széles, nagyobb alapterületű nyeregtetős ház építését már lehetetlenné teszik ezek a megkötések.

A szükségből igyekeztünk előnyt kovácsolni és – a telekadottságokhoz is igazodva - egy erősen tagolt tömeget hoztunk létre. Az épületet egy kétszintes és egy egyszintes részre osztottuk, így az átlagos építménymagasságra vonatkozó határt anélkül tudtuk teljesíteni, hogy áltetőket erőltettünk volna körbe a számítási trükkök érdekében, a telek elkeskenyedése miatt pedig a házat a belső oldalon folyamatosan ellépcsőztük, hogy megfelelő távolság maradjon a szomszédos telekig. Ezzel tömegformálásban kicsit visszanyúltunk a hagyományos építészethez is, mintha a főépülethez  melléképületeket csatoltunk volna.


Megjelenés
Az épület megjelenésében a modern hatást a túlnyúlás nélküli tető, a falra ültetett eresz, a burkolatba rejtett lefolyó csövek, a mélyen behúzott nyílászárók, a lamellás árnyékolók, az éles sarkok, a különleges homlokzatburkolat, és a színhasználat segítségével értük el. A majdhogynem monokróm külső színek tervezése során az volt a célunk, hogy szinte beolvadjon a környező, erdővel borított dombok biztosította háttérbe. Ez sikerült is, hiszen napnyugta előtt a ház távolabbról szinte észrevehetetlen, miközben fehér szomszédai szinte kiugranak a háttérből. A domináns szürke szín meglehetősen érdekes (sokak szerint bizarr), de kétségkívül modern hatást kölcsönöz az épületnek. A komorságot oldják a sárga foltok, illetve a felületi osztások játéka. Természetesen a nyílászárók, a kerítés, a kerti támfalak színei is igazodnak az épülethez.

A telek sarkai a négy égtáj felé néznek, az utcafrontok ÉNY-i és ÉK-i, a belső, védett oldalak DK-i és DNY-i tájolásúak. Ez biztosította, hogy az épületet benapozás szempontjából ideálisan helyezhessük el. Ezzel, illetve a nyílászárók kialakításával, méretezésével biztosítottuk a kiváló benapozást, kifejezetten a passzív napenergia felhasználást célozva ezzel. A tapasztalatok szerint napsütés napokon még télen is képes az épület 1-2 Celsius fokot melegedni pusztán a napsugárzás segítségével. Természetesen ugyanez nyáron negatív hatással lenne, ezért a nyári napsugárzás ellen az ablakok többségükben fényszabályozásra is alkalmas, lamellás külső árnyékolóval (zsaluzia) vannak ellátva. Ahol erre nem volt lehetőség, ott külső szerkezetre szerelt (pergola) árnyékolás készül (napvitorla, illetve zsaluzia). A lamellás árnyékoló nagy előnye, hogy a megfelelő szögbe állítva úgy lehet megakadályozni a napsugárzás melegítő hatását, hogy közben nem kell kizárni az éltető napfényt. A lamellák a sugárzó hőt visszaverik, és a kiszellőzést sem akadályozzák, ugyanakkor a réseken a fény akadálytalanul bejut. A lamellák átfordításával télen be lehet tükrözni a fényt a lakás ablaktól távolabb eső részeibe, ezáltal a mesterséges világítás használatát is csökkenteni tudjuk.

Az épület alaprajzi kialakításánál arra törekedtünk, hogy funkcionálisan jól elkülönített helyiségcsoportokat hozzunk létre, melyek kellő teret biztosítanak a közös tevékenységekhez, a szükséges magánélethez, és az otthon végzett munkához is. Az is fontos szempont volt, hogy ne olyan alaprajzot alakítsunk ki, ami csak a mostani igények szerint megfelelő, hanem olyat, ami szükség esetén mások számára is alkalmas, és átszervezésekre is lehetőséget ad.

Így például:

a konyha akár külön, akár az étkezővel együtt leválasztható, zárttá tehető,
a földszinti dolgozó szoba ajtótól jobbra eső utcafronti része fürdőszobának leválasztható, így egy külön kis apartman hozható létre például egy nagyszülő számára,
a jelenlegi mosókonyha átalakítható egy szoba+kis fürdő egységgé
az emeleti rész (ami jelenleg a gyerekbirodalom), a (fémszerkezetű) lépcső elbontásával, és a födém bezárásával, nappali-konyha+kétszobás lakássá alakítható, mely a terasz felől megközelíthető,
és így tovább.

Természetesen ezekhez az átalakításokhoz a gépészeti előkészítések is megtörténtek, így 10-15 variáció is kialakítható az igények változásának megfelelően, viszonylag kis átlakítási munkával.

Szerkezet
Az épület szerkezetének tervezésénél is az alapkoncepciót vettük figyelembe. Olyan falszerkezetet kívántunk kialakítani, melynek hőtartó és hőszigetelő képessége is jó, ugyanakkor korszerű, időtálló megoldást akartunk. Végül egy réteges falszerkezet mellett döntöttünk. A hőtároló és a teherhordó szerepet 38 HS falazóblokkból készült mag látja el. Erre 8 cm kőzetgyapot szigetelés került, ez elé pedig 4 cm légrésen átszellőztetett, 1 cm vastag nagytáblás eternit homlokzatburkolat. Ez biztosítja, hogy a nyári meleg a falakat sokkal kevésbé melegíti fel, hiszen már az átszellőztetéssel elvezetjük a keletkezett hő nagy részét, majd a hőszigetelés következik, s csak a maradék meleg jut el a hőszigetelő falazóblokkig, télen ugyanakkor a megrekedő légréteg is szigetelő szerepet tölt be. A teljes falvastagság 51 cm. A Cembrit homlokzatburkolat anyagában színezett, időtálló, így nincs szükség a folyamatos karbantartásra, újrafestésre, és a tisztántartása is egyszerű, hiszen mosható, ugyanakkor természetes anyag. Ugyanezen okból választottuk az Actual nyílászáróit. A fa szerkezet természetes, biztosítja a páramozgást, ugyanakkor a külső aluminium borítás szükségtelenné teszi az évenkénti karbantartást, festést, vegyszerezést. A tető alul beszellőzéssel, felül kiszellőzéssel ellátott réteges szerkezet, rajta korcolt, Rheinzink lemezfedéssel. Az emeleti rész tetőzeténél ismét visszanyúltunk a hagyományokhoz, hiszen a padlásteret meghagytuk kihasználatlanul, átszellőztetve.

Gépészet
Az épület gépészetének tervezése is a környezettudatosság, a megújuló energiaforrások használata jegyében történt. A fűtési melegvíz előállítása bivalens - talajszondás hőszivattyú, illetve tartalékként kondenzációs gázkazán - rendszerű, a tárolásról puffer tartály gondoskodik. A HMV előállítás trivalens: ha van elég napsugárzás, akkor napkollektor, egyébként a hőszivattyú, vagy a gázkazán is képes előállítani a meleg vizet, mely szintén saját puffer tartályban várja a felhasználást.

A helyiségek fűtéséről és nyáron a hűtésről padló- és mennyezetkörök gondoskodnak. Fűtés esetén a padlókörök csak temperálásra vannak beállítva, mivel ezek hőtehetetlenségük miatt szabályozásra nem alkalmasak. A hőszabályozás a mennyezetkörökkel történik, ezek vagy vakolatban, vagy gipszkartonban futnak, így reakcióidejük nagyon gyors. A sugárzó fűtés miatt a hőérzet sokkal egyenletesebb és alacsonyabb hőfokon biztosítja a szükséges komfortérzetet, így ez is energia megtakarítást jelent. Minden helyiség külön padló- és mennyezeti körre van kötve, és valamennyi rendelkezik saját termosztáttal is, amelyek intelligens épületvezérléshez csatlakoznak. Ez külön-külön képes szabályozni az egyes helyiségek hőmérsékletét akár előre beprogramozott napirend szerint (pl. iskolaidőben a gyerekszoba fűtését napközben leszabályozza, stb.).

A kert tervezésénél az volt a legfontosabb cél, hogy a gyerekek számára megfelelő teret adjon a mozgáshoz, játékhoz. A terep szintezettségét kihasználva a különböző funkciókat itt is elkülönítettük, így van játszótér mászóvárral és hintával, van egy nagy füves terület ahol futkározni, focizni, tollaslabdázni lehet, és a medence is itt kapott helyet. A kert meghatározó elemei a támfalak, melyek a terepszintek megtámasztását szolgálják, ezenkívül elengedhetetlen szerepük van a domboldalról érkező csapadékvíz elvezetésében, és természetesen esztétikailag is hangsúlyozzák a ház modern stílusát. A támfalak helyének és vonalának megtervezésénél az volt a cél, hogy a telek szabálytalan alakját összehozzuk a ház szabályos sarkosságával. Az ellépcsőzések egyfelől statikailag megerősítik a támfalat, másfelől követik az épület vonalát.  Az épület tervezésénél is figyeltünk arra, hogy szerves kapcsolata legyen a kerttel, ezért minden oldalról legalább egy helyen ki lehet jutni a kertbe, és a földszinti szobák mindegyike teraszajtókat kapott ablakok helyett.

Az energiatakarékosság mellett az újrahasznosításnak is nagy figyelmet szenteltünk. Az épületben is igyekeztünk természetes, vagy újrahasznosított anyagokat használni. Így például a hidegburkolatok egy része neoncsövek újrahasznosításával készült, a teraszburkolat pedig fahulladékalapú kompozit. A kukatároló méretezésénél a szelektív hulladékgyűjtés szempontjait is figyelembe vettük, helyet biztosítva a műanyag, üveg, papír, fém és vegyes hulladék külön elhelyezésére, és ezek számára már konyhabútorban is külön-külön gyűjtőt alakítottunk ki.

Összességében azt gondoljuk, hogy sikerült egy olyan természeti környezetébe illeszkedő épületet és kertet létrehozni, ami naprakész, sőt talán az is mondható, hogy iránymutató a környezettudatos technológiák és épületszerkezetek alkalmazásában, s bár a mai közízlés számára talán még nehezen befogadható a szín- és anyaghasználata miatt, de nehezen vitatható, hogy egészen apró részleteiben is átgondolt, összehangolt terv, amelyet sikerült nagyobbrészt következetesen megvalósítani.

Hujber-Nagy Aletta


Családi ház Budapest agglomerációjában
vezető tervezők: Karé Krisztián, Erdei László, Hujber-Nagy Aletta és Nagy Károly
szakági tervezők: 
belsőépítészet:  Hujber-Nagy Aletta és Nagy Károly
statika: Érdi Építő Mérnöki Iroda
gépészet: Gaiasolar
tervezés éve:2008
kivitelezés éve: 2008-2010
bruttó szintterület: 350 m2