Épületek/Irodaépület

Fenntartható Épületenergetikai Demonstrációs Központ

2013.09.05. 13:21

"A kubus elvonatkoztat az »épület«-fogalomtól, de mérete érhetően közvetíti a követhető fenntartható stratégiák emberközeliségét. Nem formájával magyaráz, hanem szellemiségével és látható-tapintható-közérthető építészeti megoldásaival, gépészeti és villamos berendezéseivel mesél. Érzékeltet." A Debreceni Egyetem monumentális tömbjeinek háttere előtt kérlelhetetlenül áll egy szigorú rácsszerkezetű kocka, melynek tervezői Ferencz Marcel DLA és Détári György

Fókusz

A Debrecen történelmi halmaztelepüléséből észak-keleten kivezető Kassai úton, az egykori laktanya helyén található a város egyetemének dinamikusan fejlődő új kampusza. Az egykori igazgatási és kaszárnya tömbök historizáló épületei a főút mentén húzódnak, bentebb a lovarda klasszikus arányú, kimért tagoltságú épülete – új funkcióval használatban tartott tömbjeik mellett új és újabb egyetemi épületek nőnek ki a koncepcionálisan már előre berendezett park területén. A közel városrésznyi telek-együttes mögött kisebb családi és nagyobb villaházakkal tarkított övezet nyújtózik a Nagyerdő irányába, északi részén a Főnix csarnok szomszédsága mutatja a gigantikus urbánus léptékváltást. A tömbbelső lakóházak melletti sávjában kapott helyet a kutatóközpont demonstratív épület-kubusa. Léptéke a nagyobb családi ház, kisebb villaépület terület és tömegarányát veszi mintául, (szerencsésen) nem vesz tudomást a szomszédos új monumentális kari és szállás épületekről. Arányrendszerében a megfoghatót, a közérthetőt, a beláthatót célozza – míg formálásában az elvontat, a tudományosat, a sejthetőt reprezentálja. Emberközeli arányok és kutatói szellemiség.

Osztottság

A tökéletes kubus forma alaptestet egyenletes osztással (majdnem) tökéletes kilencosztatú térforma-csoporttá tagolta Ferencz Marcel. A közel 15 méter élhosszúságú kockára 6x6-os raszterben acél tartószerkezet rajzol osztásrendszert. Az alaprajzában nagyon kimért rend magassági vonatkozásokban modulálódik, a kétszintes épület zárt és nyitott terei a kubatúra alsó felében kapnak helyet. A látogatható kutatóépület demostrációs terei a görögkereszt alaprajzú közösségi központi tér sarkaiban kaptak helyet, azonos alaprajzi és magassági mérettel. A középtengelyben kis opeionnal felnyíló tér vizuális kapcsolatot létesít a földszint és emelet között, a fizikai kapcsolatot a negyedik sarokban helyt foglaló lépcsőház biztosítja. Az emeleten kapott helyet a központi irányítás és a nagyobb számú (mind hallgatói, mind lakossági) látogatóra méretezett mosdóblokk. A két szint a homlokzati acél-raszterből tehát az alsó három egységet foglalja el, ekként egy használati szint másfél elem-osztáshoz van rendelve – kissé megbillentve a tiszta egyensúlyi képletet. A rendszer a magabiztos térképzés (közösségi tér fölött közösségi, demonstrációs tér felett terasz található) következetes kompozíciójában és a magasztos pozicionálás (nem alkalmazkodva a környezet telekhatár és korábbi házak adta raszteréhez, hanem átló mentén északra fordulva) mérnökies szabatosságával (majdnem) helyre áll.

Kompaktság

A kutatóbázis egy mérnöki labor, de a közönség-kapcsolatok által egy demonstrációs hely is. A kubus elvonatkoztat az „épület"-fogalomtól, de mérete érhetően közvetíti a követhető fenntartható stratégiák emberközeliségét. Nem formájával magyaráz, hanem szellemiségével és látható-tapintható-közérthető építészeti megoldásaival, gépészeti és villamos berendezéseivel mesél. Érzékeltet. Ekként nem a követhető forma, hanem a komplex egység értékét emeli ki. Így a belesűrített fizikai „mondanivaló" (hőszigetelés vastagsága, légzáró nyílások, mobil-változtatható árnyékolás, napkollektor és napelem automatizálás és kézi irányítás) szellemileg is „sűrű" maradhat (ki nem ejtve a passzívház-fogalmat). A ház így nem beszédes, hanem absztrakt módon komponálható. A kubus, a kilencosztatúság, a szigorú funkcionális rend, a raszter-háló, az ipari anyagok jelenléte e többletet emelik ki – miközben önnön léptéktelenségükkel emberi (lépték-) közelbe hozzák a fenntarthatóság energetikai vonatkozásait. A majdnem (!) kompakt rend pedig egy szükségszerű, következetes, de végül is érzékeny játékkal oldódik fel örömünkre: az eltolható panelek síkban előre lépnek – és éppen ezáltal nem válik a ház elvonttá.

Vukoszávlyev Zorán PhD

Többek között a Fenntartható Épületenergetika Információs Központ is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.