A Magyar Építőművészek Szövetsége országos, nyílt pályázatot hirdet az épített környezettel foglalkozó negyven év alatti alkotóknak a magyar U40-es díj elnyerésére.
Az fff2023 Reischl Gábor kezdeményezésére 2006-ban indított pályázat- és vándorkiállítás-sorozat folytatása. A pályázat kurátori feladatát Reischl Gábor, Csontos Györgyi, Papp Glória és Borsos András után 2023-ban a GUBAHÁMORI látja el.
01 - Kurátori bevezető
… cikksorozat . esszé . építészeti terv . installáció . kiállítás . könyvkiadás . kulturális esemény . megépült építészeti alkotás . oktatási tevékenység . pályázati terv . spekulatív terv . storytelling . tájépítészeti terv . etc …
Az építészet számunkra egy széles értelmezési tartomány, amelybe már nemcsak az épületek megvalósulását célzó tevékenységek tartoznak bele, hanem az épített környezettel foglalkozó elméleti, kommunikációs, kritikai vagy vizionárius tevékenységek is. A pályázat által megszólított generáció mutatja legjobban ennek a nemzetközi trendekhez is kapcsolódó széles értelmezési tartománynak a sokszínűségét. Az fff2023 kiírással ezt a sokszínűséget szeretnénk bemutatni, láthatóvá tenni és elismerni mind szakmai közegen belül, mind azon kívül.
Mindezek alapján a 2023-as év pályázati mottója az inklúzió lesz.
További célunk, hogy Magyarországon is legyen rangja az U40-es korosztályi díjnak, ezért több újítást is bevezetünk az idei kiírásban: 8-as shortlist, pénzjutalommal járó fődíj, crowdfunding, a kiállítás megjelenése a városban és egyéb médiafelületeken.
feketén-fehéren: A díj elnevezése Reischl Gábortól ered: az első kiírás rettentően alacsony költségvetéssel rendelkezett, ezért a pályázóknak fekete-fehér fénymásológépen kinyomtatott (és sokszorosítható) kiállítási tablóikkal kellett jelentkezniük a díjra. Az eszközök 17 év alatt változtak, viszont az alapszemléletet szeretnénk visszahozni és erősíteni: az fff2023 alacsony költségvetéssel, felesleges költések nélkül fog működni, és az erőforrásokat arra koncentráljuk, hogy a szakmai közösségtől származó kezdő támogatásként működhessen a díj a győztes számára.
02 - Részvétel feltételei
A pályázaton részt vehet valamennyi már diplomázott, de 2023. október 5-ig a negyvenedik életévét még be nem töltő, az épített környezettel foglalkozó szakember (építész, tájépítész, teoretikus, kulturális eseményszervező stb.). A pályázaton egy pályázó egy pályaművel vehet részt. Alkotócsoport esetében minden személyre vonatkozik az életkori megkötés.
A pályázó - személy vagy alkotóközösség - a pályázat benyújtásával hozzájárul pályázata nyilvános bemutatásához, továbbá a díjazottak vállalják a pályázat utaztatásában, promóciójában való részvételt (lásd fff2023 ütemezése és a vándorkiállítás fejezet).
A zsűri kizárja a bírálatból a formai és tartalmi követelményeket nem teljesítő, a határidőt nem teljesítő, illetve hiányos pályaműveket. A pályázat nyelve magyar.
Egyetemi tervek közül kizárólag diplomaterveket várunk, illetve olyan hallgatói pályázati anyagokat, amelyek nem az egyetemi curriculum részeként készültek.
A pályázatra 2021. október 5. után készült munkákkal lehet jelentkezni.
03 - Benyújtandó munkarészek
A pályázatot 1 db összefűzött PDF-ként és 1 db JPG-ként lehet feltölteni 2023. szeptember 27. 10:00 és 2023. október 5. 23:59 között a pályázat honlapján. http://fff2023.meszorg.hu/
A PDF kötelezően négy, fekvő tájolású A3-mas (420x297 mm dpi 300) oldalból áll a következő tartalommal:
1. oldal: 1 db négyzet alakú projektkép + a pályázó neve + a projekt címe + max. 200 karakteres (szóköz nélkül) rövid leírás (a zsűrizés során ez az oldal lesz kivetítve)
2-3. oldal: max. 500 karakteres (szóköz nélkül) szöveges leírás és egyéb illusztrációk, szabad tartalommal és elrendezésben
4. oldal: pályázati adatlap, amin szerepel minden alkotó neve + címe + születési helye, időpontja + telefonszáma + emailcíme
A JPG kiterjesztésű fájl egy 1200 x 1200 pixeles kép, amely csak a projektképet ábrázolja (megegyezik a PDF 1. oldalán használt képpel).
A fájlok elnevezése:
fff_palyazoneve_projektneve.pdf (max 5 MB)
fff_palyazoneve_projektneve_kep.jpg (max 2 MB)
04 - Zsűri és a kiválasztás menete
A zsűri összetétele szándékaink szerint tükrözi azt az elképzelést, amit szakmai profilban, műfaji sokszínűségben, korban és nemben az inklúzió mottó alatt értünk.
A zsűri tagjai:
Csillag Katalin, építész, a MÉSZ elnökségi tagja
Kemény Zsófi, költő, író, forgatókönyvíró, slammer
Kőszeghy Flóra, építész - képzőművész
Szentirmai Tamás, építész, Debreceni Egyetem MK, Építészmérnöki Tanszék, tanszékvezető
Veres Bálint, esztéta, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, habilitált egyetemi docens
1 fő építész az U40-es korosztályból, aki nem adott be pályázatot
A pályázatok elbírálása kétfordulós.
Az első fordulóban a zsűri zárt értékelés keretében a beérkezett pályázatok közül 8 jelöltet választ ki (shortlist). A 8 shortlistes pályázó fogja alkotni a 2023-24-es évben a magyar U40-es csapatot, akik részt vesznek a vándorkiállításon.
A második fordulós zsűrizés nyílt lesz, ahol a 8 kiválasztott jelölt prezentálja a pályamunkáját a zsűri és közönség számára. A cél az lesz, hogy ezen az alkalmon a zsűri ki tudja választani a fff2023 kiírás győztesét.
05 - fff2023 ütemezése és a vándorkiállítás
2023. szeptember 5. pályázat meghirdetése
2023. szeptember 27. 10:00 - október 5. 23:59 pályázatok benyújtása
2023. október 27. zsűrizés első fordulója
2023. október 28. 8-as shortlistbe jutott pályázók értesítése
2023. november 15. zsűrizés második fordulója, nyílt zsűrizés
2024. március - május fff2023 vándorkiállítás
A 8-as shortlistből készülő vándorkiállítást a hagyományoknak megfelelően az öt magyarországi építészoktatási intézménnyel rendelkező városban mutatjuk be (Budapest, Debrecen, Győr, Pécs, Sopron).
Azért, hogy a korosztály széles spektrumú munkája minél tágabb közönséget érjen el, a kiállítást kihozzuk azokról a helyekről, ahol csak szakmabeliek fordulnak meg, és olyan városi kulturális vagy közlekedési csomópontokban jelenítjük meg, ahol várhatóan nagyobb lesz a láthatósága a munkáknak.
A vándorkiállítás új installációs eszközöket és arculatot kap majd, és tömegközlekedéssel utazik. Az egyes helyszínekre maguk a kiállításban résztvevők (alkalmanként két-két pályázó) viszik el a kurátorokkal együtt a teljes anyagot, hogy a megnyitók alkalmával be is tudják azt mutatni egy pódiumbeszélgetés keretében.
06 - fff2023 díjazása
A 8-as shortlistbe jutott pályaművek részt vesznek a fff2023 vándorkiállításon, valamint egyéb médiamegjelenéseken.
A fff2023 győztese pénzjutalomban részesül. A pénzjutalom előteremtésére szakmai közösségi finanszírozás (crowdfunding) kampányt fogunk indítani 2023 őszén, ezért ennek összegéről még nem tudunk nyilatkozni.
07 - fffszín - borbolya
A gasztronómiában már elérhető a MIchelin zöld csillag, amelyet azon éttermek érdemelnek ki, amelyek működése szigorú fenntarthatósági elvek mentén zajlik.
Kurátori koncepció szerint szeretnénk hangsúlyt adni azoknak a munkáknak, amelyek a környezeti és/vagy társadalmi igazságosságot kiemelten képviselik. Ezt jelöljük majd az fffszín (borbolya) pecséttel.
A szín kiadása nem kötelező, viszont ha van, akkor a 8-as shortlist része kell legyen.
08 - fff2023 X FUGA
2023-ban a fiatalok feketén-fehéren együttműködik a FUGA Budapesti Építész Központtal (a Budapesti Építész Kamara támogatásával). A FUGA 2023-24-ben kiállítássorozatot szervez fiatal építészek számára, amelyben két hetes váltásokban egy év alatt összesen 25 alkotó mutatkozhat be. A kiállítássorozat kurátora szintén a GUBAHÁMORI.
Az együttműködés keretében az fff2023-ra beérkezett pályaművekből a zsűri az első forduló után 15 munkát ajánl azok közül, akik nem kerülnek be az fff2023 8-as shortlistjébe.
A FUGA-ban rendezett kiállításon az alkotók lehetőséget kapnak arra, hogy egy-egy munkájukon túlmenően szakmai üzeneteket fogalmazhassanak meg, s ezt generációk és szakmai területek közötti kerekasztal-beszélgetéseken fejthessék ki részletesebben.
09 - Kérdések, válaszok
A pályázók kérdéseiket a fiatalokfeketenfeheren@gmail.com címre tudják elküldeni 2023. szeptember 20. 23:59-ig. A kérdésekre adott válaszok egy részben, 2023. szeptember 22-én a pályázat honlapján http://fff2023.meszorg.hu/ lesznek közzétéve.
A Kiíró a válaszok közzétételének időpontjával bezárólag a kiírást módosíthatja, kiegészítheti.
10 - A pályaművek felhasználása
A díjazottak pályázati anyagai a Magyar Építőművészek Szövetsége tulajdonába kerülnek, a pályamunkákat szakmai és reklámcélra bármely módon és bármely reklámhordozón (beleértve az írott és az elektronikus médiát), időre-, mértékre-, földrajzi területre nézve korlátozás nélkül további ellenszolgáltatás nélkül, de a szerzők nevének feltüntetésével felhasználhatja, azokat többszörözheti, terjesztheti, nyilvánosságra hozhatja.
11 - A fff2023 kommunikációs felületei
www.instagram.com/fiatalokfeketenfeheren
www.facebook.com/fiatalokfeketenfeheren
Krizsán András DLA
a MÉSZ elnöke
Budapest, 2023. szeptember 5.