Programok

fiatalok feketén-fehéren / young architects' generation

2006.10.07. 20:06



f_f_f_ „fiatalok feketén-fehéren” / második menet

október 12-ig látható a kiállítás a MÉSZ-ben

képek a megnyitóról



Leírás:

fiatalok feketén-fehéren / young architects´ generation

””

megnyílt

f_f_f_ „fiatalok feketén-fehéren”

címmel a MÉSZ által szervezett kiállítás.

A kiállításon 50 építészeti mű ― megépült házak és még megvalósulatlan tervek szerepelnek.
A húszas―harmincas éveikben járó építészek, egyéniségek és tehetségek,
különféle építészeti iskolák bemutatkozása pályázott és zsűrizett alkotásokkal,
egységes formai keretek között.
A MÉSZ programja szerint a kiállítás több külföldi kiállítóteremben megfordul majd, hasonlóan a Mesteriskola 2005. évi kiállításához, amit éppen egy éve, a Budapesti Őszi Fesztivál keretében mutattak be, majd Berlinben volt látható.
Megnyitó beszédében Reischl Gábor köszönetet mondott a kiállítás létrehozásáért Csontos Györgyinek, a MÉSZ elnökségi tagjának és a többi közreműködőnek, valamint kifejezte reményét, hogy nagyobb termekben a kiállítás jobban érvényesül majd, mert a Kós-terem szűkösnek bizonyult az ötven tabló-állvány elhelyezésére.


Építészek Háza, Kós Károly terem
1088 Budapest, VIII., Ötpacsirta utca 2.

Nyitva tartás 2006. október 5―12. (munkanapokon 8-16 óra között)



Képek a megnyitóról

””
””
””
””
””
””