Közélet, hírek

Ficcenések, függőágyak – Négy Dunás tervvel indult a budapesti ötletpályázaton a Valyo

2021.01.15. 15:05

Összesen 688 ötlet érkezett a budapesti részvételi költségvetés pályázatára, melynek keretében a lakosság által beküldött élhetőbb város ideát vizualizáló ötletek közül megvalósíthatóságuk alapján, jogi, pénzügyi, formai szempontokat is figyelembe véve válogatják ki a legjobbakat. A Valyo négy Dunához fűződő tervvel indult a közös célért folyó versenyen, elsősorban a vízpartra fókuszálva. A beküldött projektekre március 1-31. között lehet szavazni.

Jelen helyzetben a részvételi költségvetés azt jelenti, hogy egy elkülönített összegről, azaz idén 1 milliárd forint felhasználásáról Budapest lakosságának ötletei alapján és velük együttműködésben dönt a városvezetés. Ez a részvétel a mostani körülményekhez is alkalmazkodva elsősorban az interneten keresztül valósul meg. Az ötletpályázat olyan elképzelések, fejlesztési célok megvalósítására ad lehetőséget, amelyet Budapest lakosai jelöltek ki és szavaznak meg. A tervekben bárki megmutathatja, hogy számára mitől válhatna komfortosabbá, élhetőbbé vagy egyszerűen csak jobbá közvetlen és tágabb értelemben vett lakókörnyezete. Az ötletek a beküldés után, egy rövid ellenőrzést követően mindenki számára láthatóvá válnak a pályázat oldalán

Ezután a Fővárosi Önkormányzat és a kerület jogi, pénzügyi, formai szempontból elemzik az elképzeléseket, majd az általuk szabályosnak talált ötletek egy budapesti lakosokból álló tanács elé kerülnek, akik véglegesítik a pályázatok listáját. 2021. március 1-31. között lehet majd szavazni a legjobb ötletekre. A nyertes projektek megvalósítását ezt követően megkezdi a Fővárosi Önkormányzat.

Valyo - Város és Folyó Egyesület természetesen a Dunához kapcsolódóan, a Duna-part felvirágoztatását célul kitűzve nyújtotta be régi és új ötleteit a pályázatra. A vízpart ügye azonban nem csak az egyesületnek fontos, hiszen az összes beérkezett ötletből több pályamunka is foglalkozik azzal, hogy bővüljön a kikapcsolódást szolgáló területek, lehetőségek száma a Duna mentén és, hogy később esetleg a gyalogosoké, kerékpárosoké legyenek bizonyos szakaszok.

A Valyo négy ötletet vázolt fel és küldött be a témában. Többek között ülőfelületeket helyeznének el a Duna-parti rézsűn, több zebrát alakítanának ki a rakparton, szemeteseket tennének a Szabadság híd középső részére és függőágyakat biztosítanának a kikapcsolódáshoz.

1. Ficcenések – Ülőfelületek a Duna-parti rézsűn 

Sokan használják a budapesti rakpartokat a lépcsős részeken, de a rézsűs partokon ugyanakkor nehéz a lejutás és az ülés, tartózkodás. Ezeknek a területeknek az intenzívebb használatára született meg a Beton Workshopon a Valyo csapatában a Dunai Ficcenések ötlete. Az árvíztűrő betonból készült geometrikus elem ülőfelületként, asztalként és lépcsőként is használható, néhány elem pedig extra funkcióval (kutya itató, grill) bővíthető. A rézsűre tartós betonragasztóval rögzített elem nem tesz kárt a rakpart kialakításban és nem rontja az örökségvédelmi látképet sem, ugyanakkor új funkcióval és használati lehetőséggel bővíti a helyszínt, ami hosszú távon alkalmas lehet akár összefüggő hálózat kialakítására is. Ilyen területek lehetnek: Buda: Margit hídtól északra, Szabadság hídtól délre (jelenleg is van), Petőfi hídtól északra. Pest: Szabadság hídtól délre, Margit hídtól északra.

2. Több zebrát a budai rakpartra! 

A Duna-part budai oldalán feltehetőleg még sokáig velünk marad az autóforgalom. A XI., I. és II. kerületek településfejlesztési stratégiáiban pedig megjelenik, hogy erősíteni kell a kapcsolatot a Duna-parttal. A Rákóczi- és Árpád-híd között több, sokak által használt lépcsős és rézsűs rakparti szakasz van, ahol közelebb lehet kerülni a Duna vizéhez, élvezni a csendesebb, folyóillatú részeket a városban. Jelenleg azonban csak néhány zebra áll a gyalogosok rendelkezésére, hogy biztonságosan eljussanak a vízpartra. Ez a beavatkozás alapvetően megváltoztatná a budai oldalon a kapcsolatot a város és a Duna között. Ezeken a  helyeken van szükség zebrákra: Margit-híd északi része, Clark Ádám tér, Szabadság híd északi része, Goldmann György tér, ELTE Lágymányosi terület. A legfontosabb ezek közül a Margit-híd északi oldalán lévő lépcsőket összekötő gyalogos-átkelőhely, hiszen ez egy jól bejárható Duna szakaszhoz vezet. 

3. Szemeteseket a Szabadság híd közepére

Ha nyitva van, ha zárva, a Szabadság híd közepén fiatalok üldögélnek esténként. A Szabadság híd folyamatos használata miatt fontos, hogy végre szemetesek kerüljenek a híd középső részére, és a híd bejárataihoz, összesen nyolc darab. 

4. Pihenés függőágyon 

A szabad városhasználat és a könnyed pihenés egyik jelképévé vált az utóbbi időben a függőágy. A Szabihíd ikonius elemei a látogatók által hozott és eddig a Valyo Egyesület által is biztosított, híd elemein kifeszített függőágyak. A függőágyban pihenést szeretnénk továbbfejleszteni a városban, első lépésben teszt függőágyakkal a megnyitott Szabadság hídon és a Római-parton. 20-30 db tartós, játszótéri eszközgyártók által készített, könnyebben tisztítható függőágy, amit a Szabadság híd jól ismert tartó oszlopain próbálnánk ki. A hétvégi nyári használat után a kedvelt parkokba kerülhetnének a függőágyak, tesztjelleggel 1-1 kisebb-nagyobb zöldterülethez kapcsolódóan a fenntartókkal és használókkal közösen kipróbálva, hogy hol lehetne hosszú távon állandó jelleggel a legjobb helye a városban.

Forrás: Valyo, Budapest Részvételi Költségvetés

Szerk.: Sulyok Georgina