Főhajtás és felismerés - töprengés az Ybl Bicentenárium kapcsán

Ez az esztendő – éppen e zseniális, nagy építészünknek köszönhetően – különleges a számunkra, hiszen az idén tavasszal emlékezhetünk meg születésének kétszázadik évfordulójáról, és tekintettel e jeles bicentenáriumra, 2014-et a kormány a Magyar Építészet Évének is nyilvánította.

Január 22-e nemcsak a magyar himnusz megszületésének, hanem Ybl Miklós halálának is a napja. Az idei évben a 123-dik. Hogy mi előzte meg a január 20-i sajtótájékoztatót, aminek eredményeképp minderről a széles nyilvánosság már másnap tudomást szerezhetett?

1995-ban egy szakmai és baráti közösség az Ybl Miklós Műszaki Főiskola széles holdudvarában megalakított egy egyesületet – amely 2000-ben közhasznúvá vált –, és Ybl Egyesületként ma is jó erőben létezik. Számos nemes törekvése mellett elsődleges célja „Ybl Miklós kulturális örökségének – mint nemzeti és európai kincsnek – őrzése, ápolása, munkásságának széleskörű ismertetése, a magyar és a világépítészet, a műszaki kultúra kiemelkedő személyiségeiről, alkotásairól megemlékezés.”

E hitvallást már a kezdetektől fogva igen komolyan gondolták az egyesület tagjai. Minden év januárjában méltó megemlékezést tartottak Ybl Miklós sírjánál a Nemzeti Sírkertben, az április 6-i születésnapot pedig jókedvű, beszélgetős szabadtéri állófogadásként élhette meg a jelenlévők egyre növekvő tábora, délidőben, a budai Vár lábánál álló Ybl szobor körül. A széles körben terjesztett, finom eleganciájú meghívó minden évben YBL MIKLÓS és A MAGYAR ÉPÍTÉSZEK, ÉPÍTŐMESTEREK ÜNNEPÉRE invitált. Az ünnepélyes főhajtás után megsüvegelték az adott évi Ybl Mívesmestereket és Ybl-díjasokat, majd a tér közepén a vendéglátó háziasszony felvágta az ötemeletes tortát és csapra verték a vörösboros kis hordót. A Várkert Casino árkádja alól pedig egy profi big band szolgáltatta a „szülinapi” hangulatot, akár esett, akár fújt. A laza bulit mindig fegyelmezett „szakmázás” követte; az utóbbi években a Várkertbazár rekonstrukciós munkálatait lehetett megtekinteni a tervezők szakavatott vezetésével. Minden esetben a nap elmaradhatatlan záróprogramja volt a kora délutáni látogatás az Operaházban, a díszletraktártól a királyi páholyig. S mindez az egyesület és a támogatók jóvoltából történt.

Ez volt a menetrend már 2002 óta.

Kezdettől fogva számos egyebet is tesz az Ybl Egyesület. Minden év októberében építészeti konferenciát rendez, változatos témákban, rangos előadókkal, méltó helyszíneken, valamint Építő Zenészek – Zenélő Építészek örömkoncerttel ünnepli meg „egy füst alatt” az építészet és a zene világnapját. Rendszeresen indít budapesti sétákat Ybl palotáinak, bérházainak megtekintésére, műemléktúrákon keresi fel Ybl kastélyait, és szobrászünnepet tart a Mester Erzsébet téri Danubius kútjánál. Továbbá Ybl Alkotótáborokat szervez, ahol a résztvevő fiatalok érdeklődését furfangos ötletekkel irányítja a műemlékvédelem felé. Az sem ismeretlen az építészek táborában, hogy 17 év óta nem múlt még el február az egyesület gondosan megszervezett, népszerű Ybl-bálja nélkül, amelynek programját mindig az építésztársadalom széles körében hirdette meg.

Naprakészen karbantartott, jól áttekinthető honlapja (www.yblegyesület.hu) valóságos almanach, egyszerre műemléki városkalauz, építészettörténeti szakkönyvtár, Ybl monográfia, társművészetek gesztusértékű felkarolása, jeles hazai kortárs építészek és építészirodák bemutatása, tartalom-dús kalendárium és az utóbbi két évtized építészeti történéseinek gazdag fotótárral is igazolható hiteles krónikája.

Az Ybl Egyesületnek alapítása óta alelnöke, 2004 óta pedig elnöke Szmodits Júlia építészmérnök, akinek szenvedélyes hittel, töretlen lelkesedéssel, páratlan kreativitással – gyakran egyszemélyes intézményként – végzett tevékenységét híven tükrözi a 2008-ban kiérdemelt Forster Gyula emlékérem laudációja.

Mikor ismertem meg Júliát?
2011 őszén sok más, elsősorban az építészeket tömörítő szervezet mellett, a Fejér megyei Építészek Kamarája is megkapta az Ybl Egyesület e-mailjét, amelyben felhívta a címzettek figyelmét Ybl Miklós születésének közelgő kerek évfordulójára, ami egyben méltó lehetőség nem csak a nagy építész, hanem a magyar építészet megünneplésére is. Lévén Székesfehérvár a Mester szülővárosa, a jó ügy érdekében azonnal felvettük és építettük a kapcsolatot, örömmel csatlakoztunk az Ybl Egyesület kínálta ragyogó programokhoz. Az eltelt két és fél év alatt Szmodits Júlia elszánt törekvéseinek, heroikus küzdelmének csak egy töredékét élhettem meg közvetlen tanúként, és az sem volt kevés; az eredmény előtt le a kalappal!

Nem volt hiábavaló éveken át a több száz körlevél és magántelefonos buzdítás, végül összeállt az ünnepi Ybl-év gazdag, országos programcsokra: januártól decemberig nagyszabású kiállításokkal, tudományos konferenciákkal, műemléki épületlátogatásokkal, vidéki kastélytúrákkal, templomi koncertekkel, igényes kiadványokkal, érmék kibocsátásával, sportversenyekkel, diákvetélkedőkkel. Egytől egyig a magyar építészetet népszerűsítő esemény az ország összes sarkában, ahol csak Ybl Miklós kézjegye tetten érhető. A bicentenáriumi eseménysor külön honlapot kapott, hasonló minőségben, mint az egyesületé. (www.ybl2014.hu)

Lám, nem maradt eredmény nélkül a szívós lobbizás sem, hiszen az Ybl bicentenárium évét hivatalosan is a Magyar Építészet Évének nyilvánították, igencsak megtisztelő védnökséggel.

Átdolgozott költségvetések garmadája bizonyítja, hogy Júlia hatalmas csatákat vívott a központi támogatásért a programokhoz, kiadványokhoz, a rangos intézmények és a lelkes civil szervezetek érdekében egyaránt. De nem volt fölösleges badarság a Mi lesz veled Várbazár? évenkénti hangos megvitatása sem 2003 óta, az Ybl-szobor tövében, hiszen az idén, a Mester kétszázadik születésnapjára ezt a mívesen felújított egyik fő művet kaphatja meg ajándékba a főváros és az egész ország. Masnival átkötve.

Az elmúlt néhány évben álmodott erről bárki is e csiklandós kérdés tántoríthatatlan feltevőin kívül?

Remélte-e valaha komolyan az építészszakma, hogy az idén –1953 óta először – Ybl Miklós Operaházában vehetik majd át legjelesebbjeink az Ybl-díjat, merőben eltérve az elmúlt évek kínos gyakorlatától? Ezt a teljes képtelenséget két évvel ezelőtt hallottuk Júliától, mint a legfontosabb elintézendők egyikét, miközben érdeklődve saccolgattuk a zsinórpadlás magasságát.

Júlia odáig merészkedett, hogy 2013 májusában megalakult – magas szintű vezetéssel – a 21 tagú Ybl Bicentenáriumi Munkabizottság, összefogva az építészethez, műemlékvédelemhez kapcsolódó állami hivatalokat, intézményeket, bizottságokat, az építészeket és építőművészetet képviselő szakmai szervezeteket és az Ybl Miklós nevéhez köthető egyéb intézményeket, jobbára a bicentenáriumi programok szervezőit. A képviseletet több esetben jeles építészek látták el. A bizottság havonta összeült és tagjai kölcsönösen tájékoztatták egymást a csiszolódó előkészületekről. E rangos testületnek természetesen élen járó tagja, mozgatórugója volt a programgazda Ybl Egyesület.

Hogy az előbbiekben ecsetelt, hatalmas kezdeményező és meghatározó civil energia a januári sajtótájékoztatót követő országos híradásokban miért nem tört át – még morzsájában sem – a nyilvánosság felé, talán csak magasabb szempontokkal magyarázható.

Az YBL Bicentenárium 2014 – A Magyar Építészet Éve eseménysorozat január 22-én, a Magyar Kultúra Napjának délelőttjén vette kezdetét a Fiumei úti Nemzeti Sírkert művészparcellájában. Régi hagyományához híven az Ybl Egyesület az idén is széles körben meghirdette az ünnepélyes főhajtást a nagy építész emléke előtt. A Szent István Bazilika plébánosát, a kis létszámú forgatócsoportot és hozzátartozóinkat is beszámítva mindössze tizenketten álltuk körül Ybl nyughelyét. Szmodits Júlia köszöntötte a jelenlévőket, apát úr rövid, bensőséges emlékező szertartást celebrált, az ős városvédő Ráday Mihály pedig sajátos humorral adta közre bölcs elmélkedését a zseniális Ybl Miklósról és a magyar építészet rendkívüli gazdagságáról. A végére négy kis koszorú borította be a sírt. Csak ekkor ért oda három fekete dzsekis férfi; először távolabb megálltak, majd tétován közelítettek. Júlia üdvözölte őket és tudakolta, honnét jöttek? „Mi csak itt dolgozunk a temetőben. Most hallottuk, hogy mi lesz itt. Úgy gondoltuk, idejövünk, hiszen mi is az építőiparban dolgozunk. Sajnáljuk, hogy nem tudtunk róla már az elején.” Levették kötött sapkájukat, a síremlék előtt néhány másodpercig vigyázzban álltak, fejet hajtottak. Majd már a sapka alól mosolyogva halkan elköszöntek és elindultak vissza a temetői főúton.

A nap délutánján Ybl fővárosi templomában a Bakáts téren, félórás épületbemutatás után került sor az Ybl Emlékév – és a Magyar Építészet Éve – hivatalos megnyitójára. Az ökumenikus istentisztelet előtt elhangzott, szép gondolatokat tartalmazó államtitkári és főpolgármester-helyettesi beszédek az egyesület honlapján elolvashatók. Az ünnep méltóságát a Szent Efrém Férfikórus liturgikus éneke tette teljessé. Felemelő élményt jelentett mindez a megjelent ötödháznyi hallgatóságnak.

Még akkor este puszta kíváncsiságból megnéztem, hogy az építészet-, az építőművészet- és a műemlékvédelem-közeli honlapokon mi olvasható Ybl Miklósról és a Magyar Építészet Évéről. Esetleg a kezdőlapon, büszkén kiemelt főcímként? Netán az ünnepi év ízléses, építészes logójával vagy a Mester képmásával kitüntetett külön fiókban? De már az alágurult rövidke híradás is jelentheti az érdeklődést. A keresgélés eredménye maradjon örökre az én titkom…

Nemrég egy nagy országos napilap sokoldalas, pompás, színes szombati melléklettel rukkolt elő. Csupa bőséges, pazar tájékoztatás a nemrég befejezett és most folyó rekonstrukciókról, műemlékes nagyberuházásokról, gazdag képanyaggal, művészi épületfotókkal, a beruházók nemes törekvéseinek ecsetelésével, a rátermett kivitelezők méltatásával, a kiváló építésvezető megszólaltatásával. A tudósításokból csupán a tervező építészek (némelyik már Ybl-díjas) neve hiányzott; kivételt mindössze az egyik, e munkájáért Média-díjat nyert építész megnevezése és egy sztár építészirodának a „futottak még” kategóriaként való említése jelentett. Mint Mona Lisa dicsérete, Leonardo nevének említése nélkül.

Első reagálásomat, a szokásos, „már megint!” keserűségemet lassacskán feloldotta a higgadt felismerés. Csak én gondolom úgy, hogy a művészparcella-, a templombéli események és az újságmelléklet filozófiája között lehet némi összefüggés?

A magyar történelemben, sőt az emberiség történetében is előfordult már egyszer-kétszer, hogy a nagy kudarcokból, fájdalmas áldozatokból előbb-utóbb fényes győzedelmek fakadtak.
Nosza, nekünk is van még rá tíz és fél hónapunk!

Csutiné Schleer Erzsébet
építész, Székesfehérvár

Utóirat:

„… Tudom jól, hogy kell olyan is,
Ki homokot hord, vagy követ farag:
Nélküle nem emelkedik terem.
De ez csak a homályban tévelyeg,
S fogalma sincs arról, miben segít.-
Csak az építész látja az egészet,
S bár megfaragni nem tud követ,
A művet ő teremti, mint egy isten.-
Ily építész nagy a tudásban is.”

(Madách Imre: Az ember tragédiája, XII. szín, Ádám)