Föld, kaland, ilyesmi - vízparti üdülő Kínában

"Nagy levegő, napfény, víz, lombok, ennyi, csönd van" - jut eszünkbe a dal, miközben nézzük a csónakot formázó nyaralókat. A Kínai Művészeti Akadémia Tájépítészeti és Építészeti Intézet építészei által tervezett épületek a több évszázaddal ezelőtti hagyományos életmódot idézik, miközben ötvözik a modern kor igényeit. Mindemellett persze megvan a szerethetőség alapképlete is: tengerszem, erdő, hegyek, fa és az elengedhetetlen csend. Bán Dávid írása. 

A tömegturizmus elterjedésével hatalmas üdülőkomplexumokban, a luxus nyaralás élményével kábítják a pihenni vágyókat. A tömeges helyek, legyen az akár luxus vagy többek számára elérhető középkategóriás üdülő, megmaradnak az óriási konstrukcióknál. Mindeközben megjelent az igény a visszavonulásra, a nyugodt helyek felfedezésére is. Noha komoly ellentmondás feszül a két állítás között, de a kis helyek „kiépítésének” piaca is erőteljes, növekszik a kereslet, ezért a leleményes befektetők sorra „fedezik fel” az eldugott helyeket. Vajon Földünk mennyi ilyen zugot rejteget még? Egyáltalán, van jogunk a titkos helyeket bevonni a turizmusba? Ez főleg etikai dilemma, nehéz rá megfelelő választ adni, de kétségtelen, hogy a turisztikai kínálatban fokozatosan jelennek meg a „titkos búvóhelyek”, akár itthon is. A befektetők, akik alapvetően kis léptékben teremtik meg a természet és a luxus – szintén paradox – kapcsolatát, igyekeznek mindenhol valami egyedit létrehozni, az adott környezettel jól kommunikáló helyeket kitalálni, a fenntarthatóságot és az ökoturizmust is gyakran zászlajukra tűzve. Ilyen Paradicsomokat itthon is találhatunk, pl. a Bükkben, de ha jóval távolabb vágyunk, akár a dél-kínai Csöcsiang tartomány egyik távoli kincsében kialakított csónakszobák egyikében is kiléphetünk a nyüzsgésből. 

Az alapképlet sokféle, de vannak ismert, visszatérő motívumok, ahogy itt is: eldugott tengerszem, csendes tavacska az erdő közepén, távol a város zajától, ahol a víz és az erdő az úr. A kínai Kai Vang, Tuo Jin és Jiancseng Csu, a Kínai Művészeti Akadémia Tájépítészeti és Építészeti Intézet építészei, öt különleges pihenőházat terveztek a hegyekkel körbevett tavacska partjára. A tervezők a Kínában sok helyen elterjedt, több évszázados hagyományra, a csónaklakásokra alapozták elképzelésüket. A korai Ming-dinasztiában volt egy törzs, a "kilenc halászó család", akik különleges, a vízen levő csónaklakásokban, a partközelében éltek. Az általuk kialakított úszó házak jellegzetessé vált formája adta az ihletet az öt különálló egységet alkotó szálloda megtervezésénél.

A tópartra telepített, egymástól kellő távolságban elhelyezett, az erdő fáiból kikandikáló házak kétharmad részben a víz felett lebegnek, így a bentlakó vendégek számára különleges élményt nyújtanak. A különálló házikók egyenként 50 négyzetméteresek, egyszerű és praktikus elrendezésűek. A part felől belépve egy kisebb előtérbe érünk, melyből közvetlenül - a már részben a víz felett lebegő - hálószobába jutunk. Innen visszalépve találjuk meg a fürdőt, míg maga a hálószoba egy tetőbevilágítót kapott. Mivel a korabeli hajólakások egy burokkal borultak rá magára az úszótestre, így azokon csak a két végén volt nyitott kiképzés. A tervezők, ezt a világot hűen követve, a mai házakra sem kívántak oldalablakot helyezni. A szobák mégis sok fényt kapnak, részben a háló feletti tetőbevilágítókból, részben a vízfelület felé nyitott, a teljes homlokzatot felölelő üvegezett teraszajtókból. A hálószobák feletti üvegtető különös látványt nyújt a fák adta változó árnyékokkal, az éggel és az esetenként átvonuló madárrajokkal.

A házak „orrában” kiképzett nappali az említett teljesen üvegezett teraszajtókkal nyit a tó felé, innen léphetünk ki a méretes teraszra, ahol maga az épület, csónakszerűen kicsúcsosodik. A fémszerkezetre felhúzott könnyű, sodronyból kiképzett korlátok szintén a tóra nyitott transzparenciát erősítik, így a teraszról jól élvezhető az égen átúszó felhők mozgása, a fák lombjain átszűrődő napfény, és az esténként a vízen megcsillanó holdfény játéka.

A hagyományokat tiszteletben tartva a házak szerkezete fagerendákból és a kitöltés is deszkákból készült, amely jól követi a korabeli csónakházak formáját és strukturális megoldásait, de természetesen ez utóbbit a nagyobb mérethez, tömeghez, megváltozott funkciókhoz is igazítani kellett. A házakat acéloszlopok tartják, amelyeket mélyen a tó fenekébe süllyesztettek, nyersessége azonban elüt a táj adta harmóniától és a felépítmény fa és üveg dominálta könnyed, természetes hatásától. A házat előregyártott elemekből szerelték össze, mert a kivitelezés alatt kiemelten ügyeltek arra, hogy az építkezés pora ne szennyezze a környezetet, ne kerüljön szennyeződés a tóba, illetve arra is, hogy az építési terület mindig száraz maradjon. Így az építtetők, a szállítást leszámítva, igyekeztek a környezetre gyakorolt hatást a legminimálisabb szinten hagyni.

Az előregyártott fagerenda boltívekből a helyszínen precíz ácstechnikával szerkesztették össze a kapcsolatokat és ezáltal a teljes struktúrát. Minden épületben négy, legyezőszerűen egymásba boruló fél boltíves, szimmetrikus tartószerkezeti csomópontot alakítottak ki, amelyek kecses, alapvetően nyitott térelválasztó elemként is szolgálnak a lényegében egyterű házakban. Ezek a csomópontok szimbolikusan jelennek meg a ház tetőszerkezetének külső részén is, a belülről indított, egymást metsző fél boltívek az épület külsején zárják le egymást. Az oldalfalakon, az alappal párhuzamos, henger alakú tartógerendák adják a ház falszerkezetét. A külső oldalra többszörösen összetett héj került: belül vörös cédrusfa, alatta gipszkarton réteggel a külső burkon szintén vörös cédrus zsindelyezéssel.

A kívül-belül természetes hatású és textúrájú házak szerkezete praktikus, erős, ugyanakkor könnyed és magában hordozza az épületek esztétikáját is. A tervek semmilyen külön díszítőelemmel, –réteggel nem számoltak, hanem a házak önmagukban, anyaghasználatukban és szerkezetünkben képesek esztétikai élményt nyújtani. Őszinte épületek, melyek nem rejtik el a felépítési módjukat, ugyanakkor a megfelelően kiválasztott anyaghasználat és a hagyományok formavilágának felelevenítése adja meg alaphangulatukat. A dél-kínai Csöcsiang régió egyik legfestőibbnek tartott táján, a hegyek ölelésében elterülő Janzu tó víztükrében csodásan tükröződik vissza a környező dús táj, s a nemrég elkészült öt kis nyaralóház is jól reflektál a természet adta világra.

Bán Dávid