Pályázatok/Magyar

Fotópályázat a Capa Központ szervezésében - Budapesti Víz Világtalálkozó 2016

2016.08.30. 11:32

A 2016. november 28-30. között megrendezésre kerülő Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ fotó- és videópályázatot hirdet. Határidő: szeptember 30.

A pályaművek feltöltésének határideje: 2016. szeptember 30. 12.00 óra

A Világtalálkozó szlogenje „A víz összeköt” („Water Connects”), elsősorban arra utal, hogy a víz, amely nem ismer határokat, új típusú együttműködésekre sarkall; összeköti a vízgazdálkodást, az ipart, a mezőgazdaságot, az egészségügyet és az oktatást, összekapcsol országokat, régiókat, generációkat és kultúrákat, illetve „forrása” az összes fenntarthatósági cél megvalósításának is, amely alapvetően befolyásolja mindannyiunk jövőjét.

A Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 stratégiai célja, hogy az esemény sikeresen összekapcsolja a politikai döntéshozatalt a tőke, a tudás, a technológia által kínált megoldási lehetőségekkel és a folyamatok társadalmasításában kulcsszerepet játszó civilekkel.

A pályázat tematikája

A pályázat meghirdetésével lehetőséget kívánnak nyújtani mindazoknak, akik a pályázat témáját és az azzal kapcsolatos mondanivalójukat álló vagy mozgóképen fogalmazzák meg.

Olyan fotókat és videókat várnak, amelyek megmutatják ennek a nélkülözhetetlen anyagnak az alapvető fontosságát bolygónk, a természet, az emberiség és az egyes ember életében, megjelenítik különböző tulajdonságait, egyediségét, élettérként, szervezetünk meghatározó alkotóelemeként és megjelenési formáinak sokszínűségét akár csepptől a tengerig. E mellett a víz mitikus, mesei vonatkozásai is szerepet játszhatnak az elkészült pályázatokban.

További részletek az alábbi honlapon érhetők el:

http://capacenter.hu/esemenyek/budapest-viz-vilagtalalkozo-2016/