Frankfurt - Budapest: testvérvárosi piknik
Dieter Bartetzko Budapestet tipikus európai városnak látja építészeti elemeivel, tradicionális képével. Ugyanakkor infrastrukturális deficittel. Frankfurt esetében ez pont fordítva igaz: nincs történelmi magja, de kitűnő a közlekedése.
szimpózium a Városházán többek között a magasházakról
Frankfurt és Budapest testvárosi kapcsolata 1990-re nyúlik vissza. Ez a kapcsolat szolgált apropójául a Budapesten megrendezésre kerülő építészeti, irodalmi, zenei találkozónak.
A Budapesten éppen ez idő tájt folyó hídfoglalásnak köszönhetően a Városházára közel háromnegyed órás késéssel érkeztek meg az előadók. Demszky Gábor, főpolgármester helyett Horváth Csaba, főpolgármester-helyettes és Bojár Iván András képviselték Budapestet.
Sajnos, félelmünk beigazolódott, az esemény meglehetősen protokollárisra sikeredett. Horváth Csaba a két város erős hasonlatosságának bemutatásával kezdte nyitó beszédét: a Majna-Duna csatorna, amely összeköti Frankfurtot és Budapestet; az életminőség javítása, mint jelenkori megoldásra váró feladat mindkét helyen, vagy a városok térségbeli pozicionálása.
Egy kis történelmi áttekintéssel folytatta előadását a főpolgármester-helyettes. „Mindkét város komoly károkat szenvedett a második világháborúban. Budapest a szocreál irányzatot választotta, Frankfurt pedig, miután teljesen elveszítette történelmi városrészét a magasházak irányába indult el.” Hogy Budapest mennyire választotta a szocreált, azon azért lehetne vitatkozni, de lépjünk gyorsan tovább.
A frankfurti főpolgármester asszony, Petra Roth nyitó beszédét nem a távoli múltból indította, hanem azonnal a város jelenére és jövőjére irányította figyelmünket. A problémák és egyben a kihívások közé sorolva elmondta, hogy a várospolitikusoknak szembe kellene végre nézniük azzal, hogy az emberek nyolcvan százaléka városokban él, de korántsem úgy, ahogyan akár harminc évvel ezelőtt. Ma már a vonzáskörzetek képe szervesen hozzátartozik az adott városhoz.
Bojár Iván András szerint régiókban kellene gondolkodni. Budapest és vonzáskörzete esetében a nagy probléma az, hogy míg két millió ember lakja a fővárost, addig naponta három és fél millió ember fut át rajta, használja. A Pest megyei olcsó parcellázások eredményeként sokan kiköltöztek a fővárosból, de dolgozni, társadalmi és kulturális életet élni visszajárnak. A kistelepülések sem a munkahelyteremtésben, sem infrastrukturálisan nem tettek hozzá semmit településükhöz, miközben lakóik száma megsokszorozódott. Faramuci az a helyzet, hogy az adójukat nem Budapestnek fizetők gyakorlatilag ugyanúgy használják a várost, mint a benne élők. Bojár szerint új alapvetések szükségesek, azaz együttműködés Budapest és a kistelepülések között. Petra Roth szerint, ha a magyar főváros ezt a problémát megoldaná, akkor olyan dolog valósulna meg, ami az Európai Unióban még soha, senkinek sem sikerült.
A főpolgármester asszonnyal Budapestre érkező Dieter Bartetzko, építészkritikus véleménye, hogy „a kör négyszögesítését várjuk el a polgármesterektől, ezért egyáltalán nem irigylem őket”. Hozzászólásában elmondta továbbá, hogy úgy látja, az európai városoknak meg kéne végre felelniük a harmadik évezred elvárásainak. Figyelembe kéne venni a városban élők szükségleteit és ehhez kellene kialakítani a várospolitikát. Budapestet tipikus európai városnak látja építészeti elemeivel, tradicionális képével. Ugyanakkor infrastrukturális deficittel. Frankfurt esetében ez pont fordítva igaz: nincs történelmi magja, de kitűnő a közlekedése. A várostervezést, a plasztikai műtéthez tartja hasonlatosnak, ki kell javítani azt, amit szükséges, de úgy, hogy közben meg kell maradnia a város identitásának. Pozitív példaként a Budai vár negyedet említette.
A Budapesten hosszú ideje zajló, magasházakról szóló vitába igazán érdemes volt bevonni Frankfurtot. Dieter Bartetzko elmondta, hogy Frankfurtban az alapvető problémát az jelentette, hogy túl gyorsan, túl sok magasházat épített a város. Azt javasolja Budapestnek, hogy magabiztosan építsünk magasházakat, de ne monofunkcionális jelleggel. Petra Roth ehhez még hozzátette, hogy sok esetben az akarás kényszere rossz irányba viheti a dolgokat. Frankfurt is a gazdaság szolgálatába állított mindent, aminek az lett a következménye, hogy a 70-es évekre „Németország leghidegebb és legrondább városa lett”- jellemezte a Frankfurtot a főpolgármester asszony. Elengedhetetlennek tartja a magasházak építését, ugyanakkor azt is látja, hogy Frankfurt miben követett el hibát. Szellemvárosként funkcionáló kerületeket hozott magával a magasház építés. Mivel a környék és maguk a házak is nagyon gyorsan lezüllöttek, Frankfurt évtizedekig nem gondolt további magasház építésre. Mára azonban kiderült, hogy az emberek szeretnének magasházakban élni, a beruházók szerint komoly igény mutatkozik erre. Az elkövetkezendő hat hónapban fog dönteni erről a frankfurti városvezetés, de a főpolgármester máris jelezte, hogy támogatni fogja a magasházak építését.
„A várost vissza kell adni az embereknek, egy város akkor él, ha minden alkotórésze funkcionál. Tudnunk kell, kik élnek a városban és mire van szükségük.”- mondta Petra Roth. Frankfurt ezt annyira komolyan is gondolja, hogy durván húsz éve az embereké a Majna part, végig a part mentén bicikli úttal. Ehhez kapcsolódóan Bojár Iván még hozzátette, hogy olyan környezetet kell teremteni, ami egészséges, boldog, biztosítja a szociális esélyeket, s "ez tulajdonképpen nem, vagy nem csupán építészeti feladat."
szöveg: Biczó Gabriella
fotók: Kresalek Dávid
