Nézőpontok/Kritika

Fulbright-Ösztöndíjjal Amerikában

2002.08.22. 10:00

Az amerikai Fulbright-ösztöndijakról tartanak egynapos tájékoztatót 2002. november 20-án a Professzorok Házában.

Az amerikai Fulbright-ösztöndijakról tartanak egynapos tájékoztatót 2002. november 20-án a Professzorok Házában (Budapest XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.). Ebbõl az alkalomból közöljük a BME Építészmérnöki karán rajzot oktató Méhes Balázs beszámolóját amerikai tapasztalatairól.

Dr. Méhes Balázs: Fulbright-Ösztöndíjjal Amerikában

Előadás a BME Építész Napok-ra, elhangzott 2002. április 15-én a Bercsényi Kollégium társalgójában.
A szerző a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának adjunktusa

2001 őszi félévében az Illinois-állambeli Urbana-Champaign Egyetem építészkarán elsőéveseknek Fulbright-ösztöndijjas vendégoktatóként szabadkézi rajzot tanítottam. Nyelvi tapasztalatok gyűjtése mellett saját oktatási módszerem idegen környezetben való kipróbálásával, közelebbről a vonalperspektíva-rajzolás ellenőrzéséhez való, szabadalmazott találmányom, az "Aránymérő" nevű segédeszköz népszerűsítésével kísérleteztem.
 

ILLINOIS

Urbana-Champaign egyetemi iker-város itt Közép-Nyugatnak számít, Chicago-tól délre fekszik (kb. 250 km = 155 mérföld, vagyis az autózásra fordított időt számítva a "távolság: három óra"). Sík vidék ez, a puszta végtelen peremét csak néhány magtár és víztorony sziluettje élénkíti. Az időjárás szélsőséges. Három évszakot töltöttünk kint, közben megértünk néhány heves tornádót is. (A hőmérsékletet Fahrenheit-ben fejezik ki Amerikában: ha 32 fokot igérnek, az Celsius-ban éppen fagypont! Amíg ezt bonyolult képlettel átszámítjuk, szinte el is múlik aktualitása.) Az Arboretum közelében laktunk. Mindenütt látszik a tervező és a folyamatosan karbantartó tájépítész (landscape architect) keze nyoma.

 

A CAMPUS

Legfőbb élményünk maga az egyetemi város. Kétszintes sorházak egyikében sikerül lakást bérelnünk a Campus-on belül, a "házas diákok" (Family Housing) nemzetközi lakóparkjában. Külön lapra tartozik kalandos berendezkedésünk, majd az ötödik hónap végén a "visszaszámlálás" története is. Jelentős különbség van az álmos kettős település és azon belül a pezsgő egyetemi város, a campus között. Hiába keresnénk esténként a belvárost. Fények csak a diákok negyedében jelzik az életet. A helybeliek többsége az Egyetemnek dolgozik. Urbana-Champaign (110 ezer lakos) területileg megosztozik a campus-on. Az Egyetemnek külön rendőrsége és saját tömegközlekedése (ingyenes, körforgalmú buszjárata) is van. A távolságok házon belül is roppant jelentősek. Mindenki autózik, viszont a parkolásért szinte mindenütt fizetni kell. Még a "rozsföld közepét is" beültette a Campus Parking parkoló-órákkal! Este öt óra után már sokkal egyszerűbb közlekedni. Napközben magam is biciklivel és hátizsákkal jártam. Hajnali 2 és 6 között senki sem parkolhat az Egyetem területén.

A Campus változatos formájú és korú épületek szabályos rendszere. Az iskolák és lakóházak nagyrésze vörös-téglás. Az Egyetemet 1867-ben alapították, azóta főleg az öregdiákok adományaiból él s virul ez a sokrétű Intézmény. A sokszínűség azt jelenti, hogy egymás mellett a legkülönfélébb tudományágak működnek. Pl. a Zeneiskola közelében a kontinens első, kísérleti kukoricaföldje terül el, ahogy ezt a büszke réztábla hirdeti. A botanikusok üvegházaival átellenben a Fegyvertár (Armory = Katonai Akadémia) donga-csarnoka dülleszkedik. Hatalmas területet ölel magába az Egyetem. Nemcsak a diplomáért s egyéb fokozatokért kűzdő érettségizettek laknak és tanulnak itt ("graduates", akiknek már van érettségije), hanem a középiskolások is ("undergraduates"). Az iskolákat egy-egy College fogja össze. A Kollégiumok vezetője a dékán (dean).

Példás a tudományok közötti kapcsolódás. Mindenki számíthat szomszédainak érdeklődésére. A műfajok együttélése rengeteg előnnyel jár. A helybéli Zeneakademiát rendszeresen látogattuk, színvonalas diák- ill. tanár-hangversenyeket hallgattunk. Az egyetemi napilap az előadásokat előre meghirdeti. A szakok közötti "áthallgatás" itt mindennapos valóság. A kommunikáció nagyrészt az állandóan bekapcsolt, belső e-mail hálózaton bonyolódik (www.uiuc.edu). A diákok egymással és tanáraikkal is így tartják a kapcsolatot.

 

Az építészek négy helyen vannak. Az új főépület (Temple Buell Hall) két irányban íves palota. A School of Architecture a Campus teljes együttesének csupán szerény hányada. Nincsenek "karok". Nincsenek "tanszékek". A "dékáni hivatal" néhány emberből és a kód-kilincses posta-szobából (mail-room) áll, ahol egy mindentudó másológép működik. A CAMPUS-on mindenki sportol. Az épületek között sokféle sportpályára bukkantunk. A gyepes ill. kemény burkolatú pályák nagy részét esténként fényesen kivilágítják. Alkalmi rendezvényekhez a Party-Service szakemberei kamionokból elővarázsolt hozzávalókból hol itt, hol ott rántanak fel egy-egy hatalmas sátrat. Rengeteg szabad teniszpályát is találtunk (valamennyi "hard core" vagy plexi-pave, azaz gumi-aszfalt). Eső után kb. 3 órával már felszáradnak. A nyolc-pályás, fedett tenisz-csarnok (Atkins Center) viszont nem ingyenes.

OKTATÁS

Az építészeti szabadkézi rajz oktatása Amerikában könnyű, mivel minden eszköz a tanárt szolgálja. A diákok hozott rajz-tudásának szintje viszont meglehetősen alacsony. Felvételi vizsga nincs. A tanulás nagyon sokba kerül, éppen ezért a válogatást a szabad piacra bízzák Amerikában. Sokféle ösztöndíj (tuition, grant, support, scholarship) létezik. Ottlétem idejére tágas, jól felszerelt irodát kaptam a Flagg Hall-ban. A saját iroda egyik fontos funkcióját diákjaim konzultációs fogadása jelentette (office hours). A 4-szintes Flagg Hall földszintjén volt csoportom állandó (kulcsos) tanterme. Egész félévben miénk a rajzterem! Ez sok szempontból előnyös. A parafa, kitűző-táblákkal borított falakon hétről-hétre kint hagyható az összes óraközi demonstrációs anyag. Ezzel szemben a bútorozás nem segíti a szabadkézi rajzolást; a ferdelapú, csővázas asztalok és a magas ülőkék inkább ábrázoló geometriai szerkesztésekhez valók. És valóban: szűk időnk jelentős részét az "ábris" alapjaival kellene eltöltenünk!

Illinois-ban már augusztus 22-én elkezdődik a szemeszter. Év elején saját tankört kapok. Az évfolyamot négy részre osztják, s félidőben témát váltunk. Egy osztályban 16 elsőéves (freshmen) van. A rajzra szánt időn a tanrendben a "Computer Graphics" és az Építészeti Szabadkézi Rajz megosztozik. Így kevés óraszámunk is feleződik. A heti 3 óra nagyrésze előadás. Hétről-hétre viszont sok otthoni feladatot adhatok. A konzultációs idő választható "ablaka" további 2 óra. A hallgatók személyiségi jogait sajátos törvények védik. Az eredmények és más adataik is titkosak. Kérdéseiket ezért inkább négyszemközt teszik fel. Meglepetésként érte diákjaimat, hogy rendszeresen "természet után" rajzoltatom őket. Váz-kockákat is csináltattam velük, hogy legyen min tanítanom a vonal-perspektiva alapjait. Társ-tanárom (Prof. Ron Schmitt) nagyvonalú hozzájárulásával saját elképzelésem szerint alakíthattam a tanmenetet.

A "vonalzós" részeket szabadkézi szerkesztésekkel váltottam ki. Elméleti bevezetőim anyagából (hand-outs) és mintarajzokból nyomtatott füzeteket állítottam össze. A kurzus elején és végén mindkét csoportban azonos témájú felmérő- ill. vizsga-rajzokat készíttettünk, hogy összehasonlíthassam a különböző módszerekhez tartozó fejlődési eredményeket.

 

ESEMÉNYEK

Ottlétünk ideje alatt megélünk néhány tarka eseményt. Felbolydul a Campus a diákok beköltözésekor (moving in). A gólyákat (freshmen) rögtönzött táblák, transzparensek és lelkes, narancs-kötényes másodévesek (sophomor) irányítják a campus útkereszteződéseinél. A narancs a helyi rögbi-csapat színe ("Go Illini!") Nagy dáridó a pártoló Öregdiákok rendes évi találkozója is ("Homecoming"). Szinpompás, zenés, mutatványos felvonulásuk egyúttal előkészíti a másnapi rögbi-meccset. Az amerikai futball fontos társadalmi esemény, mindenkit napokra mozgósít. A Város apraja-nagyja rákészül, a teljes család kivonul drukkolni. Előtte a Campus-on szétszóródva gyakorolnak: emitt a dobokat püfölik, amott a különös formájú harsonákat recsegtetik (és közben különféle torna-mutatványokat is végeznek a hangszerekkel). A Homecoming parádé végén óriás-kivetítőn lejátszák az előző évi meccs legforróbb pillanatait, miközben a "Cheer-leaders"- lányok káprázatos mutatványaikkal buzdítják a közönséget.

Ügyes nevelési módszerrel (szurkolóként) így a lányokat is bevonják a fiús sportokba. Megérkezésünk után alig egy hónappal bekövetkezett a New-York-i terror-támadás. Ez a nap egész Amerikát megváltoztatta. Megdöbbentő a terrorizmus, de az ellene indított háború sem jobb. Érdeklődéssel figyeltük, hogyan reagál az eseményekre a diákság: nap mint nap spontán konferenciák és fórumok szerveződtek. Komolyan rágódtak azon is, mit mondjanak a valóság szörnyűségeiről a gyerekeknek? Az Iskola Átriumában a leomlott tornyok újjáépítéséről neves vendégek részvételével nagyszabású építész-napot rendeznek. A szeptemberi merénylet utáni katasztrófa-helyzetet a San Francisco-i földrengéshez ill. a Chigago-i tűzvészhez hasonlították. Sokak véleménye szerint emlékművet kell a WTC helyére állítani.

UTAZÁSOK

Chicago-ban, a híres felhőkarcolók lábánál behúzom a nyakam. Roppant szédítő feltekinteni! Mintha felborulna a környezet egyensúlya, amikor a tornyok peremének rohannak a felhők, s mindez még tükröződik is! Úgy látszik, mintha dőlnének az égbeszökő falak, pedig csak az égbolt kupolája mozdul. A toronyházak látványa messziről, a Michigan-tó felől valóban lenyűgöző, de a keskeny Chicago-folyót s a belváros utcáit ezek az óriások szerintem agyonnyomják. Igazán Frank Lloyd Wright háza és műterme tetszik! Az egész Oak Park környéke nagyon hangulatos, egymás közelében több terve is megvalósult. Nagy művésze volt a belső tereknek, a részleteknek, az üvegablakoknak és a bútoroknak is. Kitűnő gyűjtemény a Chicago Art Institut, ahol szinvonalas Van Gogh - Gauguin (párhuzamos életrajzra szerkesztett) kiállítást láthattunk. A belvárost magasvasútról (loop) mutogatja körbe a helyi épitész-egylet önkéntes munkatársa. A "Loop" egy különös, század-eleji villamos-féle, amely az első emeletek magasságában vaskos rácsostartókon csörömpöl az úttest fölött.
 

HÉTKÖZNAPOK

Hozzászoktunk a készpénz-nélküli világhoz. Az aprót feleségem a telep mosodájában (laundry) használta fel. Rátérünk az éjszakai bevásárlásra - a nagyáruházak szinte sosem zárnak be. Ezáltal a nappalok meghosszabbodnak. Különös, hogy alkohol nem vehető akármikor, minden államban más erre a törvény. Meglepődünk, hogy Illinois-ban pl. vasárnap délelőtt tilos a borvétel. ("State law" - közli a pénztáros.) A szupermarketben kasszánként egy-egy alkalmazottat külön csak arra tartanak, hogy a vásárolt holmikat zacskóba helyezze. Szép lassan dolgozik, miközben udvariasan kérdezgeti, papir vagy műanyag tasakot parancsol? Feltűnő, mennyire ismeretlen vidéken a kerítés! Ettől a házak közötti tér sokkal tágasabbnak tűnik. A magántulajdont a törvény láthatatlan kerítése védi. A garage-sale az amerikaiak kedvenc hétvégi szórakozása. A "garázs elé" kirakják saját és szomszédjaik megúnt holmiját, azután a család naphosszat várja az érdeklődőket. Berendezkedők, költözködők, lomtalanítók, guberálók és gyűjtők serege rajokban járja végig az újságban, illetve plakátokon meghirdetett címeket.

Az árak gyakran jelképesek. A jót hamar meg lehet szokni. Szívesen emlékezem a bűvös bankkártyára (amely még a távoli benzinkutakkal is szót értett), a csekkfüzetre (amellyel olyan egyszerű a közüzemi számlák postai úton történő kiegyenlítése), az alacsony forgalmi adóra (6%-ot a kasszánál teszik hozzá az árakhoz); a "ráfutó zöld"-re (amely beengedi a mellékutcából érkező járműveket), a "szemközti alsó pirosra" (amelyet jól lát a lámpánál elsőként várakozó), a kocsiban az öv bekötésére figyelmeztető "elő-harangszó"-ra, a kényelmes automata sebváltóra; lakásban a konyhai mosogató "bedaráló-szifonjára" (amely még az összefolyó előtt szecskává aprítja a kisebb biológiai hulladékot); utcákon a kerítés-mentes és egységesen jól ápolt előkertekre, a város-térkép értelmes koordináta-rendszerére (amely a házszámokra nézve is pontos eligazítást ad), a lámpaoszlopokra szerelt utcatábla-jelzőkre; mindennapi érintkezésben a soknemzetiségű amerikaiak (távolságtartó, mégis barátságos) kommunikációjára, a türelmes kérdezősködésre, s a (néha naívnak tűnő) általános optimizmusra.

A parkok ingyenes teniszpályái általában alapítványként létesülnek. (Urbana-ban a Blair Park-beli hét pálya pl. Charles Busey bankár emlékét őrzi, immár 1953 óta.) A helyi újságok egy része a buszmegállók ládájából szabadon elvihető. Emlegethetek a furcsaságokat is: nálunk nehezen működne egyenrangú kereszteződéseknél a "minden irányból érkezőkre nézve kötelező megtorpanást előíró" Four-Way-Stop (pedig van benne logika). November végi hálaadó-ünnepüktől (Thanksgiving) egészen Vízkeresztig tobzódnak a fény-dekorációk, kerti vityillók homlokzatát sem kímélve (Christmas lights). A kultúrában való alacsony állami részvétel pedig azt eredményezi, hogy folyton adományokért könyörögnek. A zajos légfűtést, a vékonyfalú "papírház"-építkezéseket sem értettük igazán. Összegezve: Amerika működik. Zárszónak a mindenütt megbízhatóan jelenlevő "Karbantartást" (maintenance) választanám. Vegyük például az erdészek-kertészek "fanyűvő" szerkezetét! Metszenek, alakítanak, gallyaznak, vágják a fát; s minden hulladékot még ott, a helyszínen forgáccsá (mulch) dolgoznak fel.

További információ a Fullbright ösztöndíjról