Az amerikai Fulbright-ösztöndijakról tartanak egynapos tájékoztatót 2002. november 20-án a Professzorok Házában (Budapest XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.). Ebbõl az alkalomból közöljük a BME Építészmérnöki karán rajzot oktató Méhes Balázs beszámolóját amerikai tapasztalatairól.
Dr. Méhes Balázs: Fulbright-Ösztöndíjjal Amerikában
Előadás a BME Építész Napok-ra, elhangzott 2002. április 15-én a Bercsényi Kollégium társalgójában.
A szerző a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának adjunktusa
ILLINOIS
Urbana-Champaign egyetemi iker-város itt Közép-Nyugatnak számít, Chicago-tól délre fekszik (kb. 250 km = 155 mérföld, vagyis az autózásra fordított időt számítva a "távolság: három óra"). Sík vidék ez, a puszta végtelen peremét csak néhány magtár és víztorony sziluettje élénkíti. Az időjárás szélsőséges. Három évszakot töltöttünk kint, közben megértünk néhány heves tornádót is. (A hőmérsékletet Fahrenheit-ben fejezik ki Amerikában: ha 32 fokot igérnek, az Celsius-ban éppen fagypont! Amíg ezt bonyolult képlettel átszámítjuk, szinte el is múlik aktualitása.) Az Arboretum közelében laktunk. Mindenütt látszik a tervező és a folyamatosan karbantartó tájépítész (landscape architect) keze nyoma.
A CAMPUS
Legfőbb élményünk maga az egyetemi város. Kétszintes sorházak egyikében sikerül lakást bérelnünk a Campus-on belül, a "házas diákok" (Family Housing) nemzetközi lakóparkjában. Külön lapra tartozik kalandos berendezkedésünk, majd az ötödik hónap végén a "visszaszámlálás" története is. Jelentős különbség van az álmos kettős település és azon belül a pezsgő egyetemi város, a campus között. Hiába keresnénk esténként a belvárost. Fények csak a diákok negyedében jelzik az életet. A helybeliek többsége az Egyetemnek dolgozik. Urbana-Champaign (110 ezer lakos) területileg megosztozik a campus-on. Az Egyetemnek külön rendőrsége és saját tömegközlekedése (ingyenes, körforgalmú buszjárata) is van. A távolságok házon belül is roppant jelentősek. Mindenki autózik, viszont a parkolásért szinte mindenütt fizetni kell. Még a "rozsföld közepét is" beültette a Campus Parking parkoló-órákkal! Este öt óra után már sokkal egyszerűbb közlekedni. Napközben magam is biciklivel és hátizsákkal jártam. Hajnali 2 és 6 között senki sem parkolhat az Egyetem területén.
A Campus változatos formájú és korú épületek szabályos rendszere. Az iskolák és lakóházak nagyrésze vörös-téglás. Az Egyetemet 1867-ben alapították, azóta főleg az öregdiákok adományaiból él s virul ez a sokrétű Intézmény. A sokszínűség azt jelenti, hogy egymás mellett a legkülönfélébb tudományágak működnek. Pl. a Zeneiskola közelében a kontinens első, kísérleti kukoricaföldje terül el, ahogy ezt a büszke réztábla hirdeti. A botanikusok üvegházaival átellenben a Fegyvertár (Armory = Katonai Akadémia) donga-csarnoka dülleszkedik. Hatalmas területet ölel magába az Egyetem. Nemcsak a diplomáért s egyéb fokozatokért kűzdő érettségizettek laknak és tanulnak itt ("graduates", akiknek már van érettségije), hanem a középiskolások is ("undergraduates"). Az iskolákat egy-egy College fogja össze. A Kollégiumok vezetője a dékán (dean).
Példás a tudományok közötti kapcsolódás. Mindenki számíthat szomszédainak érdeklődésére. A műfajok együttélése rengeteg előnnyel jár. A helybéli Zeneakademiát rendszeresen látogattuk, színvonalas diák- ill. tanár-hangversenyeket hallgattunk. Az egyetemi napilap az előadásokat előre meghirdeti. A szakok közötti "áthallgatás" itt mindennapos valóság. A kommunikáció nagyrészt az állandóan bekapcsolt, belső e-mail hálózaton bonyolódik (www.uiuc.edu). A diákok egymással és tanáraikkal is így tartják a kapcsolatot.
Az építészek négy helyen vannak. Az új főépület (Temple Buell Hall) két irányban íves palota. A School of Architecture a Campus teljes együttesének csupán szerény hányada. Nincsenek "karok". Nincsenek "tanszékek". A "dékáni hivatal" néhány emberből és a kód-kilincses posta-szobából (mail-room) áll, ahol egy mindentudó másológép működik. A CAMPUS-on mindenki sportol. Az épületek között sokféle sportpályára bukkantunk. A gyepes ill. kemény burkolatú pályák nagy részét esténként fényesen kivilágítják. Alkalmi rendezvényekhez a Party-Service szakemberei kamionokból elővarázsolt hozzávalókból hol itt, hol ott rántanak fel egy-egy hatalmas sátrat. Rengeteg szabad teniszpályát is találtunk (valamennyi "hard core" vagy plexi-pave, azaz gumi-aszfalt). Eső után kb. 3 órával már felszáradnak. A nyolc-pályás, fedett tenisz-csarnok (Atkins Center) viszont nem ingyenes.
OKTATÁS
Az építészeti szabadkézi rajz oktatása Amerikában könnyű, mivel minden eszköz a tanárt szolgálja. A diákok hozott rajz-tudásának szintje viszont meglehetősen alacsony. Felvételi vizsga nincs. A tanulás nagyon sokba kerül, éppen ezért a válogatást a szabad piacra bízzák Amerikában. Sokféle ösztöndíj (tuition, grant, support, scholarship) létezik. Ottlétem idejére tágas, jól felszerelt irodát kaptam a Flagg Hall-ban. A saját iroda egyik fontos funkcióját diákjaim konzultációs fogadása jelentette (office hours). A 4-szintes Flagg Hall földszintjén volt csoportom állandó (kulcsos) tanterme. Egész félévben miénk a rajzterem! Ez sok szempontból előnyös. A parafa, kitűző-táblákkal borított falakon hétről-hétre kint hagyható az összes óraközi demonstrációs anyag. Ezzel szemben a bútorozás nem segíti a szabadkézi rajzolást; a ferdelapú, csővázas asztalok és a magas ülőkék inkább ábrázoló geometriai szerkesztésekhez valók. És valóban: szűk időnk jelentős részét az "ábris" alapjaival kellene eltöltenünk!
Illinois-ban már augusztus 22-én elkezdődik a szemeszter. Év elején saját tankört kapok. Az évfolyamot négy részre osztják, s félidőben témát váltunk. Egy osztályban 16 elsőéves (freshmen) van. A rajzra szánt időn a tanrendben a "Computer Graphics" és az Építészeti Szabadkézi Rajz megosztozik. Így kevés óraszámunk is feleződik. A heti 3 óra nagyrésze előadás. Hétről-hétre viszont sok otthoni feladatot adhatok. A konzultációs idő választható "ablaka" további 2 óra. A hallgatók személyiségi jogait sajátos törvények védik. Az eredmények és más adataik is titkosak. Kérdéseiket ezért inkább négyszemközt teszik fel. Meglepetésként érte diákjaimat, hogy rendszeresen "természet után" rajzoltatom őket. Váz-kockákat is csináltattam velük, hogy legyen min tanítanom a vonal-perspektiva alapjait. Társ-tanárom (Prof. Ron Schmitt) nagyvonalú hozzájárulásával saját elképzelésem szerint alakíthattam a tanmenetet.
A "vonalzós" részeket szabadkézi szerkesztésekkel váltottam ki. Elméleti bevezetőim anyagából (hand-outs) és mintarajzokból nyomtatott füzeteket állítottam össze. A kurzus elején és végén mindkét csoportban azonos témájú felmérő- ill. vizsga-rajzokat készíttettünk, hogy összehasonlíthassam a különböző módszerekhez tartozó fejlődési eredményeket.
ESEMÉNYEK
Ottlétünk ideje alatt megélünk néhány tarka eseményt. Felbolydul a Campus a diákok beköltözésekor (moving in). A gólyákat (freshmen) rögtönzött táblák, transzparensek és lelkes, narancs-kötényes másodévesek (sophomor) irányítják a campus útkereszteződéseinél. A narancs a helyi rögbi-csapat színe ("Go Illini!") Nagy dáridó a pártoló Öregdiákok rendes évi találkozója is ("Homecoming"). Szinpompás, zenés, mutatványos felvonulásuk egyúttal előkészíti a másnapi rögbi-meccset. Az amerikai futball fontos társadalmi esemény, mindenkit napokra mozgósít. A Város apraja-nagyja rákészül, a teljes család kivonul drukkolni. Előtte a Campus-on szétszóródva gyakorolnak: emitt a dobokat püfölik, amott a különös formájú harsonákat recsegtetik (és közben különféle torna-mutatványokat is végeznek a hangszerekkel). A Homecoming parádé végén óriás-kivetítőn lejátszák az előző évi meccs legforróbb pillanatait, miközben a "Cheer-leaders"- lányok káprázatos mutatványaikkal buzdítják a közönséget.
Ügyes nevelési módszerrel (szurkolóként) így a lányokat is bevonják a fiús sportokba. Megérkezésünk után alig egy hónappal bekövetkezett a New-York-i terror-támadás. Ez a nap egész Amerikát megváltoztatta. Megdöbbentő a terrorizmus, de az ellene indított háború sem jobb. Érdeklődéssel figyeltük, hogyan reagál az eseményekre a diákság: nap mint nap spontán konferenciák és fórumok szerveződtek. Komolyan rágódtak azon is, mit mondjanak a valóság szörnyűségeiről a gyerekeknek? Az Iskola Átriumában a leomlott tornyok újjáépítéséről neves vendégek részvételével nagyszabású építész-napot rendeznek. A szeptemberi merénylet utáni katasztrófa-helyzetet a San Francisco-i földrengéshez ill. a Chigago-i tűzvészhez hasonlították. Sokak véleménye szerint emlékművet kell a WTC helyére állítani.
UTAZÁSOK
HÉTKÖZNAPOK
Hozzászoktunk a készpénz-nélküli világhoz. Az aprót feleségem a telep mosodájában (laundry) használta fel. Rátérünk az éjszakai bevásárlásra - a nagyáruházak szinte sosem zárnak be. Ezáltal a nappalok meghosszabbodnak. Különös, hogy alkohol nem vehető akármikor, minden államban más erre a törvény. Meglepődünk, hogy Illinois-ban pl. vasárnap délelőtt tilos a borvétel. ("State law" - közli a pénztáros.) A szupermarketben kasszánként egy-egy alkalmazottat külön csak arra tartanak, hogy a vásárolt holmikat zacskóba helyezze. Szép lassan dolgozik, miközben udvariasan kérdezgeti, papir vagy műanyag tasakot parancsol? Feltűnő, mennyire ismeretlen vidéken a kerítés! Ettől a házak közötti tér sokkal tágasabbnak tűnik. A magántulajdont a törvény láthatatlan kerítése védi. A garage-sale az amerikaiak kedvenc hétvégi szórakozása. A "garázs elé" kirakják saját és szomszédjaik megúnt holmiját, azután a család naphosszat várja az érdeklődőket. Berendezkedők, költözködők, lomtalanítók, guberálók és gyűjtők serege rajokban járja végig az újságban, illetve plakátokon meghirdetett címeket.
Az árak gyakran jelképesek. A jót hamar meg lehet szokni. Szívesen emlékezem a bűvös bankkártyára (amely még a távoli benzinkutakkal is szót értett), a csekkfüzetre (amellyel olyan egyszerű a közüzemi számlák postai úton történő kiegyenlítése), az alacsony forgalmi adóra (6%-ot a kasszánál teszik hozzá az árakhoz); a "ráfutó zöld"-re (amely beengedi a mellékutcából érkező járműveket), a "szemközti alsó pirosra" (amelyet jól lát a lámpánál elsőként várakozó), a kocsiban az öv bekötésére figyelmeztető "elő-harangszó"-ra, a kényelmes automata sebváltóra; lakásban a konyhai mosogató "bedaráló-szifonjára" (amely még az összefolyó előtt szecskává aprítja a kisebb biológiai hulladékot); utcákon a kerítés-mentes és egységesen jól ápolt előkertekre, a város-térkép értelmes koordináta-rendszerére (amely a házszámokra nézve is pontos eligazítást ad), a lámpaoszlopokra szerelt utcatábla-jelzőkre; mindennapi érintkezésben a soknemzetiségű amerikaiak (távolságtartó, mégis barátságos) kommunikációjára, a türelmes kérdezősködésre, s a (néha naívnak tűnő) általános optimizmusra.
A parkok ingyenes teniszpályái általában alapítványként létesülnek. (Urbana-ban a Blair Park-beli hét pálya pl. Charles Busey bankár emlékét őrzi, immár 1953 óta.) A helyi újságok egy része a buszmegállók ládájából szabadon elvihető. Emlegethetek a furcsaságokat is: nálunk nehezen működne egyenrangú kereszteződéseknél a "minden irányból érkezőkre nézve kötelező megtorpanást előíró" Four-Way-Stop (pedig van benne logika). November végi hálaadó-ünnepüktől (Thanksgiving) egészen Vízkeresztig tobzódnak a fény-dekorációk, kerti vityillók homlokzatát sem kímélve (Christmas lights). A kultúrában való alacsony állami részvétel pedig azt eredményezi, hogy folyton adományokért könyörögnek. A zajos légfűtést, a vékonyfalú "papírház"-építkezéseket sem értettük igazán. Összegezve: Amerika működik. Zárszónak a mindenütt megbízhatóan jelenlevő "Karbantartást" (maintenance) választanám. Vegyük például az erdészek-kertészek "fanyűvő" szerkezetét! Metszenek, alakítanak, gallyaznak, vágják a fát; s minden hulladékot még ott, a helyszínen forgáccsá (mulch) dolgoznak fel.