Gigászok az esernyők alatt: kulturális negyed Tiencsinben

A koncentrált kulturális negyedek megteremtéséről folyamatosan zajlanak a viták szerte a világban és — alapvetően a Liget projekt kapcsán — itthon is. A különböző kulturális intézmények egy helyre tömörítése Kínában sem szokatlan, de leginkább az újonnan épülő városrészekben jelenik meg ez a megoldás. Tiencsin öt, egyedi építészeti értéket nyújtó új intézményét a gmp Architects átfogó koncepciója fűzi egybe. Bán Dávid írása.

A „Peking kapujának” számító, a főváros számára a közeli tengeri kapcsolatot megteremtő Tiencsin városa néhány évtized kivételével mindig is a kereskedelem, a hajózás és a technológia egyik kiemelt helyszínének, gazdasági központnak számított. A kelet-kínai metropolisz 15 milliós lakosával a negyedik legnagyobb várostömörülés az országban. A folyamatos fejlődés persze folyamatos építkezésekkel, fejlesztésekkel, új területek meghódításával jár.

Tiencsin különböző városai a 2010-es években egy határozott koncepció mentén kezdenek egyesülni, összeépülni, a folyamat egyik legfőbb szereplője pedig a közigazgatási alegységének számító, egymillió lakost tömörítő Binhai, pontosabban Binhai New Area. A megerősödő gazdaság megalapozta városteremtés egyik legfőbb mozzanata pedig egy kulturális központ létrehozása, amelynek megteremtéshez a vezetés nem fukarkodott sem az anyagiakkal, sem a projekt nagyságrendjével.

Az öt egységből álló központ egyes elemeire és magára a rendezési tervre is nagyszabású nemzetközi pályázatot írtak ki, amelyben magas szinten jelzett irodák versengtek. A terület arculatát és magát az általános koncepciót a gmp Architects (Architects von Gerkan, Marg and Partners) alkotta meg, de ők kaptak megbízást a Modern Művészeti Múzeum megtervezésére is. A szokatlan várostervezési folyamatban az öt különálló és várhatóan egyedi arculattal rendelkező épületnek kellett egyfajta keretet adni. Az épületeknek azonos magasságot, hasonló tagoltságot előíró rendezési elv két fő gyalogos tengelyt rajzol ki az egységek között, amit tetőmagasságban egy könnyed hatású, de 30 méter magasságban elterülő, esernyőforma tetőzettel fűz egybe.

A védettséget, de a nagyarányú üvegezett felületek miatt nyitottságot is nyújtó tetőzet jól ötvözi a sétálóutcák és a csarnokok szerepét. A két szinten zajló gyalogosforgalom lényegében az összes épület között egyfajta hálót rajzol ki: míg az utcaszinten kisebb, pavilonszerű építményekben üzlethelyiségeket, étkezdéket, kávézókat alakítottak ki, egyel feljebb már tisztán maradtak a hidat képző járdák, amelyek a különböző intézményeket kötik össze. A két, funkcionálisan is jól elkülönült réteg között számos lépcső biztosítja az átjárhatóságot.

A volt ipari terület szomszédságában megépülő kulturális negyedhez egy frissen telepítendő nagyszabású park is kapcsolódik, így az esernyőszerűen szétterülő tetőrendszer azt is egységbe tömöríti, belekapcsolja az épületegyüttesbe. Az öt tömbből álló központ másfél évvel ezelőtt átadott, rekordgyorsasággal megépülő könyvtárépületét az internet népe gyorsan felkapta és hamar magasztos jelzőkkel illette. A rotterdami MVRDV és a helyi TUPDI építésziroda közös tervezésében megépült 33.000 négyzetméteres könyvtár központi magja egy barlangszerűen, ugyanakkor szinte minden irányból világosságot kapó olvasóterme és az annak közepén álló, világító gömbben elhelyezett előadóterme népszerű fotótéma lett.

A hullámvonalasan, minden szinten kiképzett könyvespolcok és az előtte kialakított, helyenként leülésre is alkalmas járdák látványosan telítődnek meg könyvekkel, még az elérhetetlen magasságokban is könyvsorok hullámzanak a fehér épületben. A „könyvek óceánjának” is elkeresztelt sci-fi díszletnek is jól beillő központi olvasóterme fotózásra csábít, ugyanakkor funkcionálisan problematikus. A magasban elhelyezett polcok tárolásra, mindennapi használatra alkalmatlanok, így itt csak nyomtatott könyvgerincek keltik a lebegő könyvek hatását, mindez persze felfogható vizuális gegnek, egyfajta kamuflázsnak is. Viszont az olvasóterem nagyközönség által is elérhető részeiből — ahol a megnyitás napjaiban tízezrek álltak sorba a bejutásért — éppen a könyvtárak meghittsége, az olvasásra csábító sarkok megléte hiányzik, inkább egy csillogó pláza hangulatát kölcsönzi. A háttérben persze megfelelő médiatár, kutatószobák és tényleges raktárak rejtőznek.

Szintén a látványelemekre hajt, bár jobban megindokolható módon a szomszédságban most elkészült, bár a nagyközönség számára csak majd ősszel megnyíló ipari- és innovációs múzeum, a várhatóan a kísérletezés élményére építő Exploratorium. A francia Bernard Tschumi Architects első nagyszabású kínai projektjeként nemrég tető alá hozott, szintén hatalmas, 33.000 négyzetméteres múzeumépülete joggal épít a külsőségekre. Az óriási várat és gyárat egymásba ötvöző, perforált fémburkolatú homlokzata, valamint az azon kajütablakszerűen elhelyezett nyílászárók egyfajta Verne Gyula-féle varázslatot, ipari mesevilágot kölcsönöznek az épületnek. A hőháztartást is jól kiegyensúlyozandó homlokzat több, bástyaszerűen az égbe meredő, a külsőbe is kitüremkedő belső kúpot rejt magában, ezek adják a kiállítóterek rendezőelvét.

A központi egységben jött létre a három kiállítószintet egymásba kötő spirális rámpa, amely — természetesen — az ihletet adó New York-i Guggenheim múzeumi társának közel a kétszerese. A város gazdag ipari hagyományát a jelennel és a jövővel ötvöző kiállítási terek egyfajta belső urbanisztikai kapcsolatba is kerülnek egymással az építészeti elképzelés szerint. A spirálisan felfűzött tematikák végül egy modern, vertikális város érzetét kelthetik majd a látogatóban, főleg az útjuk végén, a felső szintről alátekintve. Az épület monumentalitását jól tagolják a különböző kitüremkedések, a homlokzati árnyalatokkal és textúrákkal való játék, mindez pedig igazodik a gmp által felvázolt egységbe.

Bán Dávid