Hamarosan megkezdődik Gödöllőn a kastélyhoz tartozó Felső-kert revitalizációja. Szilágyi Kinga tanulmányának első része ismerteti a park történetét, a második fejezet hamarosan bemutatja a tervezett megújulás koncepcióját.
Gödöllő. Titokzatos együttes. Igazi fényét, teljességét a romantika korszakában érte el, bár a kastélyépület ízig-vérig érett barokk és egyedülálló a maga nemében. A barokk sajátja, hogy a kert, a park – léptékénél fogva – a tájat, a környező világot a térkompozícióba bekapcsoló gesztusaival és eszköztárával nagyobb és meghatározóbb hatással bír az együttes egészére, mint maga az épület, a kastély. Vaux le Vicomte, Versailles vagy Schönbrunn kastélya csak a parktól, csak az épületet övező nagyszabású, a teret átölelő barokk kerttől nyer értelmet és befejezést. Gödöllő azonban más. Itt az épülethez illeszkedő barokk kert viszonylag kis területre terjedhetett ki, s nem volt az épületnek igazi befoglalója, inkább kapcsolódó, kiegészítő társeleme, külső térrendszere. Ez fakadhatott az egykori birtokviszonyokból és a tulajdonosi elhatározásokból, de a táji adottságokból is. A kastély nagyszabású épülete így hosszú időn át várakozott, valami hozzá méltán illeszkedő, nagyvonalú megoldásra, s közben telt az idő. A kertművészetben pedig – előbb, mint az építészetben – létrejött egy alapvető stílusváltás, és beköszöntött a romantika. Gödöllő esetében páratlan, hogy a barokk kastély igazi fényét és pompáját egy későbbi, a romantika időszakában megszületett kert teljesíti ki, egy romantikus tájképi kert nyújt léptékében megfelelő, igazi keretet a barokk épületnek.
A barokk kastélyok nem különálló alkotások, hanem fontos és meghatározó elemei a tájnak: szervezik és mintegy koordinálják a környezetüket. Az egységes elvek alapján komponált táj magában foglalja a térség kisebb-nagyobb településeit, a birtokrendszer különböző kiemelt fontosságú és különböző szerepet betöltő pontjain emelt építmények markáns látványtengelyeket hangsúlyoznak vagy zárnak le. A gödöllői kastély a XVIII. század egyik legkiemelkedőbb, típusteremtő alkotása volt. A legnagyobb barokk alkotásoktól eltérően Gödöllőn a nagy ívű, egységesen szerkesztett kastélykert-park-tájegyüttes nem alakult ki – valószínűleg nem az akarat vagy a tehetség hiánya, hanem inkább a domborzati adottságok következtében.
Az épülethez illeszkedett egy barokk kert, aminek pontos kialakításáról nem maradtak fenn részletes ábrázolások. Az 1735-ben megkezdett, Mayerhoffer András vezette építkezés az erdőkkel övezett, lankás tájon a Rákos-patakra lefutó terephullám alsó harmadában jelölte ki a kastély helyét. Az emeletes, U-alakú, saroktornyokkal és középrizalittal tagolt kastély elegánsan uralta a tájat. A kastély a kertet két külön részre osztotta, az un. Felső- és Alsó-kertre. Az Alsó-kert nagy része ebben az időszakban nyiladékokkal tagolt vadaskert (Tiergarten) volt, amelyhez a Rákos-patak öntésterületén át a kastélytól fasorok vezettek. A terepadottságok és a kerepesi országút miatt azonban nem volt mód a barokk szerkesztés elveinek következetes, szigorú alkalmazására, a fasoroknak nem volt igazán térkompozíciós szerepük, és nem alakulhatott ki a barokkra jellemző egy fókuszos vue-rendszer (1. ábra).
A kastély tengelyének folytatásaként értelmezhető az északkelet felé futó út, amely kis töréssel, a domb túloldalán, a Babati-erdőben lévő majorig, az un. istállós kastélyig vezetett. Az északi irányba futó fasor volt az egyetlen valóságos látványkapcsolatot nyújtó vue, amelynek lezárását az uradalmi présház adta. Keleti irányba a dióból és szilfából telepített korábbi hármas fasor egyikét hosszabbították meg Máriabesnyő felé. A Felső-kerten túli Haraszti-erdő első, tervszerű nyiladéka pedig a kastélykert kereszttengelyének átvezetése lehetett. A gödöllői kastély érdekessége a „fordított" beépítési mód, ahol a cour d’honneur nem az érkező oldal fogadóterét adja, hanem befelé, a Felső-kert felé fordul. Ennek köszönhetően a Felső-kert már ekkor is zárt, védett, szigetszerű megjelenést mutatott. A katonai felmérések tanúsága szerint barokk díszkert csak az épület déli homlokzata előtt, a kert felé néző díszudvar és az azt keretező épületszárnyak szélességében épült meg, szabályos téglalap alaprajzi formában, két szélén fasorral kísérve. Lényegében a barokk kertek jellegzetes központi eleme, a virágdíszes parter készülhetett el, amelynek végén bástyával erősített kerítésfal is létesült. A barokk kert területét később a Haraszti-erdő, a pesti országút felé kibővíthették.
Mária Terézia 1751-ben tett látogatást Gödöllőn, ami a császárhű nagyúr számára rendkívül fontos esemény volt. A császári fenség látogatásának emlékére, talán a mintaként tekintett Esterházy birtokon látott királypavilon példájára az 1760-as években épült fel a Király-pavilon. A magyar királyok, uralkodók és hadvezérek képmásaival díszített hatszögű kerti épület a kert délnyugati határának vonalában, a Haraszti-erdőt feltáró nyiladék tengelyében emelt dombon állt (koronázó domb motívum). Ezért nagyon valószínű, hogy a kert területét oldalirányban már ekkor megnövelték, s ezzel a szigorú barokk szerkesztettség, a feszes szimmetriális rendszer végleg felbomlott. (A László Csaba által végzett ásatások a kilencvenes években a kert barokk kerítésfalának csak egy kisebb szakaszát tárták fel, további ásatásokra akkor nem volt mód. A hiteles ábrázolások pedig sajnálatos módon hiányoznak, mert a Grassalkovich levéltár szinte teljes egészében megsemmisült.) Míg az Esterházyak által épített királyi pavilont lebontották, itt Gödöllőn ez megmaradt, sőt, a herceg halála után az 1770-es években az uradalmat átvevő II. Grassalkovich Antal még rá is erősített térszervező szerepére: apja emlékére a Haraszti-erdőt feltáró, a Király-dombra vezető, kettős fasorral kísért úton kálváriát emeltetett. I. Grassalkovich Antal a kastély és a kastélykert építésén túl Gödöllő rendezésére, fejlesztésére is gondot fordított: templomot építtetett, a falut szabályos úthálózattal rendezte és bővítette, nagy vásárteret létesíttetett, külországi mesteremberek, iparosok, kézművesek letelepedését szorgalmazta telekosztással és egységes beépítéssel. Gödöllő új arculatot, rendezett képet nyert, s mellé 1763-ban mezővárosi rangot is kapott.
1759-ben határozta el Grassalkovich egy kápolna építését a közeli Máriabesnyőn. Az alapozáskor kicsiny, középkori Mária-szobrot találtak az építők, s ezt a mélyen vallásos grófnő isteni sugallatnak tekintette. A középkori romok helyén nem az eredetileg tervezett egyszerű kápolna, hanem nagyszabású templom és kapucinus rendház épült, mely később búcsújáró helyként lett népszerű. Itt helyezték örök nyugalomra 1771-ben I. Antal grófot, a „polgárok és alattvalók jósora előmozdítóját, a haza fáradhatatlan szolgálóját, a földművelés tanítóját, a szépművészetek kedvelőjét és pártfogóját."
A XIX. század elejétől több alkalommal is átépült és bővült a kert területe. A tájképi formában átépített kertről már szerencsére több hiteles ábrázolás is fennmaradt. Az első nagy átépítés III. Grassalkovich Antal feleségének, Esterházy Leopoldinának a kívánságára történt, részben az Esterházyak kismartoni kert-átépítésének, részben az Angliában tett utazások hatására. A hercegné megbízására az 1810-es években láttak hozzá a munkához. Szabad formálású, egymáshoz kapcsolódó, nagyvonalú kerti terek egész sorát hozták létre, változatos összetételű, festői növénycsoportokkal képezett térfalakkal és feltáró sétaúthálózattal. A tájképi-festői kert – kompozíciós és ésszerű funkcionális okokból, s talán kegyeletből is – megőrizte a korábbi barokk kert néhány elemét, a Király-dombot a pavilonnal, a Lövőházat, valamint a majorudvart a Felső-kerttől elválasztó vadgesztenye allét. A Király-domb és a rajta álló pavilon a festői kert jellegzetes attrakciójaként, képi hangsúlyaként kapott megerősítést. A majd’ 400 méteres egyenes vonalú vadgesztenye fasor, mely az alacsonyabban fekvő majorság és nyári lovarda lehatárolásával fontos térzáró szerepet töltött be, túl merev szerkezeti elem lett volna egy tájképi kertben, ezért a lágyan ívelt sétaút és a fasor között telepített dús növényzettel oldották fel az allé architektonikus jellegét. A hátsó kerítést, a barokk kőfalat a hercegné lebontotta, és a magaslaton túli szántókat is bevonta a kertbe, jelentősen megnövelve a Felső-kert területét.
„Hogy pedig a kertből a kilátás kellemessé tétessék, a kert megetti szántóföldeket táblákra osztatta, eperfasorokkal díszítette." A középtengely, az egykori vue, továbbra is nyitott maradt, széles átlátással, a szegélyen többségében örökzöldekkel, melyek változatossá tették a kert fő látványtengelyét. Az úthálózat lágyan ívelt vonalban tárta fel a tágas kertet, amely immár egész a pesti országútig, annak szegélyező fasoráig tartott. A kastély főhomlokzata előtt két oldalt örökzöldekkel gazdagon beültetett kerteket alakítottak ki, itt álltak a II. Grassalkovich herceg által emelt őrbódék is.
Az Alsó-kert képe is megváltozott. A patak rendezésével két mesterséges tó létesült, amelyeket ligetesen betelepített facsoportok, erdőfoltok, tágas tisztások kereteztek. Az Alsó-kert területét lendületes vonalvezetésű sétány és úthálózat tárta fel, több pihenőhelyet felfűzve, ahonnan jó rálátás nyílott a kastély épületére és a környező tájra. A vadászerdő zárt tömbje és a vadászcsillagot formázó úthálózata fellazult, a terület tágas térállásban telepített növényfoltokkal lazán borított. Az Alsó- és Felső-kert egységes kompozíciós elv szerint formálva foglalta nagyvonalú keretbe a kastély épületét (2. ábra).
A kiegyezést követően Gödöllő a királyi család rezidenciájaként virágzott fel újra, s erre az időszakra tehető a romantikus kert alakítása is (3. ábra). A korábbi tájképi-festői kert térszerkezete, úthálózata lényegében nem sokat változott, csak kisebb finomítások történtek. Új elemként jelent meg a fasor déli záródása közelében a kis rondó vagy körönd, mely a romantikus kertek kedvelt kertépítészeti eszköze volt. Lényegi különbség, hogy az összefüggő, térhatárt vagy hangsúlyt, látványt képező, az utakat kísérő, a csomópontokat övező növénycsoportok a korábbihoz képest sokkal oldottabbak lettek. A festői kert íves térhatárú, zárt facsoportjai itt változó sűrűségű és szintezettségű gruppokká vagy laza térállású, szórt növénycsoportokká olvadtak. A növényalkalmazásban megjelentek az Erzsébet királyné hazáját is megidéző fenyők, örökzöldek. A kert gazdag növényzete, hívogató csalitjai a természet békéjét, harmóniáját nyújtották a királyi családnak. A majorsági rész az istállókkal, a lovardával a sportot kedvelő királyné kedvenc tartózkodási helye lett. Az Alsó-kertben betöltötték a Hattyústavat, helyén tágas tisztásokat hoztak létre. Mivel a félköríves terasz elé is bőven telepítettek növényeket – főleg örökzöldet, fenyőt, tiszafát –, a díszteremből feltáruló látvány elvesztette barokk-kori távlatait.
Az Alsó-kert egysége időközben megszűnt a Pest-Losonc közötti, főként kőszén szállításra rendelt vasútvonal építése miatt. A megállóhely az Alsó-kert délkeleti részén épült fel, s így a kertnek ez a része egyre forgalmasabb lett. A vasútvonal kettévágta az Alsó-kertet, s gyakorlatilag leválasztotta a fácános és vadaskert területét az előkerttől. Megszűnt a fontos tájszerkezeti, tájképi kapcsolat a kastély, az előkert, az Alsó-kert és az erdős területek között. Erzsébet királyné 1898. évi tragikus halála után Gödöllő élete nagy mértékben megváltozott, az udvari látogatások megritkultak, s ezzel párhuzamosan a társadalmi élet is lanyhult. A Felső-kert feletti Haraszti-erdőben hozták létre a város kedvelt pihenőhelyét,az Erzsébet-ligetet.
Az első világháború utáni időkben a kastély funkciója ismét megváltozott. A kormányzó, Horthy Miklós számára alakították ki nyári rezidenciaként, sőt a vezérkar számára tiszti nyaralóként is szolgált. A kastélyban nem végeztek nagyobb átalakításokat, inkább csak modernizálták. A kormányzó sportos, katonás karaktere nem igényelt nagyobb fényűzést, viszont nagy fontosságot tulajdonított a vadászatnak és a lovaglásnak, s erre Gödöllő kiváló lehetőségeket kínált, részben a fácánosban és a vadasparkban, részben a környező, erdőkben gazdag tájakon. A kertben sem végeztek komolyabb átalakításokat, megtartották a tájképi karaktert, amely a beállt, idős fáknak, fenyőknek köszönhetően már egészen vadregényesnek tűnt. A Felső-kert ebben az időszakban szépen gondozott volt, és területe is csorbítatlan maradt, de az Alsó-kert területe tovább csökkent. A vasút miatt amúgy is kettészelt területből az egykori Grassalkovich-féle fácánosból ezúttal a premontrei rend Jászóvári Prépostságának új rendháza és iskolája (a későbbi Agrártudományi Egyetem) számára hasítottak ki egy több mint 50 hektárnyi területet.
A kastélyegyüttes a II. világháború pusztításait ugyan viszonylag jól vészelte át, az azt követő jó negyven év azonban súlyos károkat okozott. A kert elvadult, a látványtengelyeket benőtte az elburjánzott növényzet, a kerti építmények, díszek nagyrészt elpusztultak, tönkrementek. A Felső-kert területe – „hála" a honvédségi kezelésnek – csak kis részben csökkent: a kert délkeleti végében, az egykori gyümölcsöskert területét elcsatolták, kiszabályozták, s itt egy óvoda kapott helyet, míg a kert területén belül, a narancsház és a Király-domb közötti kertrészben a polgári védelem barakképületeit helyezték el. Az Alsó-kert ettől lényegesen nagyobb területi veszteséget szenvedett, hiszen nagyrészt beépült vagy más funkciót kapott, s csak egy kisebb, a kastélyhoz kapcsolódó terület maradt meg közpark formájában. Az Alsó-kertet átszelő út gyűjtőútként jelentős forgalmat bonyolít le, s ezért a két kert funkcionális és vizuális kapcsolata lényegében megszűnt.
Egy kis várostörténet
Gödöllőt az első írásos emlékek 1349-ben még csak pusztaként említik. A török uralom alatt feltehetőleg – mint oly sok, megszállt területen lévő település – Gödöllő is elnéptelenedett. A három részre szakadt ország egyesítése után az uradalom többször cserélt gazdát, mígnem Grassalkovich Antal 1723-ban elkezdte felvásárolni a gödöllői birtokot a környező falvakkal együtt. Gödöllő felvirágzása, majd mezővárosi rangra való emelkedése a főúri birtok kiépítésének köszönhető. A szellemi-kulturális és gazdasági élet felívelése, a település, a térség fejlődése a Grassalkovichok irányításával mintegy 120 éven át tartott – bár korántsem egyenletes vagy töretlen lendülettel, hiszen az utódok (II. és III. Grassalkovich Antal) nem bizonyultak sem olyan tehetségesnek, sem olyan elkötelezettnek, mint az alapító I. Antal. A Grassalkovich család kihalását (1841) követő stagnálás egész 1867-ig tartott, amikor a magyar kormány a gödöllői birtokot koronázási ajándékként ajánlotta fel Ferenc Józsefnek magyarországi tartózkodási helyül. A kiegyezést követően kiemelkedő szerepűvé vált Buda közelsége újra fellendülést hozott a település számára. A királyi család 1867 őszétől kezdve Gödöllőt magyarországi otthonaként tartotta számon, s rendszeresen tartózkodott itt. Különösen Erzsébet királyné számára jelentett a kastély pihenést, kikapcsolódást és valóságos menedéket a császári udvar nyüzsgése, kötöttségei, nyűge, intrikái elől. „Itt nyugta van az embernek, nincsenek rokonok, nem piszkálódik senki, ott meg Bécsben az az egész császári pereputty! Engem sem feszélyez itt semmi, úgy élek, mint falun, sétálhatok, kikocsizhatok egyedül!"- írta Erzsébet édesanyjának Gödöllőről. A királyné, aki kiváló lovasnak számított, s máskülönben is sportos életmódot folytatott, itt mindent megtalált: gyönyörű kertet a csendes pihenéshez, olvasáshoz, nyelvtanuláshoz, gazdag, buja erdőt-mezőt a lovagláshoz, vadászathoz. Ha társaságra vágyott, nagyszabású lovasversenyt vagy agarászatot rendezett, melyen mindig ott voltak a magyar lovassport kiválóságai, köztük Erzsébet nagy tisztelője, Andrássy Gyula miniszterelnök is. A királyi család, s főként Erzsébet királyné kastélya önmagában is jelentős településfejlesztési potenciálnak bizonyult, s ehhez hozzájárult Gödöllő kies vidéke, gazdag erdőségei, közismerten jó levegője, majd a vasútvonal kiépítése. A XIX. század utolsó harmadában Gödöllő a pesti tehetős polgárok körében is népszerű üdülőhellyé vált, s a települést egyre inkább Pest város „nyári lakaként" emlegették. A két világháború közötti időszakban a kormányzó is itt rendezte be nyári rezidenciáját. A II. világháború és az azt követő közel ötven év a pusztulás, az enyészet, a méltatlan, a táji, települési és építészeti értékeket semmibe vevő településfejlesztés időszaka volt, mintha a rezsim az egész várost akarta volna büntetni az előkelő történelmi múltért. Az egykori Grassalkovich birtok darabjaira szakadt, részben beépült.
Szilágyi Kinga
A cikk megjelent a 4D Tájépítészeti és Kertművészeti Folyóirat 10. számában.