Egy Szegeden nyíló mérték utáni ruhaszabóság koncepciójával kereste meg a tulajdonos Kiss Miklós belsőépítészt és arculattervezőt, akinek munkáit egy előadáson ismerte meg. A kezdeti elképzelés szerint egy olyan szalon tervét szerette volna elkészíttetni, ahol a nőiruha-szabóságban nemcsak a helyi igényeket elégítenék ki, de az országban alkotó fiatal tervezők kollekcióit is elkészíthetnék. Ezáltal egy több lábon álló üzlet jöhetne létre, s egyben új divatközponttá is válhatna a dél-alföldi városban, ahonnan eddig hiányzott ez a színfolt.
Mivel eleinte nem találtak megfelelő helyiséget, a közös munka az arculat kialakításával kezdődött. Idővel azonban egy jó adottságú üzlethelyiségre bukkantak a belvárosban, a színház közelében. A két részből álló, nagy belmagasságú helyiség részben galériázott volt, részben álmennyezet fedte, amely elbontásával újabb tereket sikerült nyerni. Ezzel megnyílt az út egy olyan, többfunkciós szalon kialakítása előtt, ahol a helyiségek finoman szeparálódnak egymástól, de a világos színek használata és a terek szellőssége miatt mégsem zárulnak be.
Az utcáról belépőt egy pult fogadja a szalon előterében, majd mögötte – ugyanabban a térben – a váróhelyiségben ülhetnek le. Innen nyílik a bolt, ahol egyedi tervezésű, de már kész ruhák és kiegészítők közül válogathatnak a vendégek. A galérián, ahova a váróból induló, lényegében zárt lépcsőn lehet feljutni, intim közeg fogadja az embereket, itt történik a méretvétel, a ruhapróba, illetve közvetlenül innen nyílik a műhely, ahol a javításokat rögtön el is végzik. A terekben jól elhelyezett tükrök segítik a ruhapróbát – ezekben olykor a falra írt egy-egy kedves üzenet is visszatükröződik –, illetve nagyítják, teszik átláthatóvá a szalont. A földszinten és a galériaszinten, az ajtók mögött bújik meg az egyszerű tervezésű, de funkcionális szabó- és varróműhely, a megfelelő kiszolgálóhelyiségekkel.
Az impozáns, a 19. századi párizsi divatszalonok hangulatát a modernnel ötvöző üzlethelyiséget a logikus és könnyed térkialakítás jellemzi. A teljes üzlet színvilágát a fehér uralja, amely a tisztaság és a megbecsülés jelképe, ezt töri meg egy-egy élénk szín, leginkább a sárga különböző árnyalatai. Az előtérben egy üvegtálon „ínycsiklandóan” feltálalt színes fonalgombolyagok és a kávézósarokban állandóan kapható, színpompás makaron sütemények jól egészítik ki egymást és üde színfoltjai a szabóságnak. Ugyanígy karakteres a lépcsőélek, valamint az újrakárpitozott – részben a szocializmus idejéből megmaradt, vendégmarasztaló „Klub” típusú – fotelek sárga színvilága. Az előtérben egy hinta is függ, ami az anyukákra váró gyerekek számára nyújthat kellemes időtöltést, de az elképzelés szerint a gyereksarok tovább bővül a jövőben.
A belsőtervezési koncepció kiindulópontja, egyben a szalon legmarkánsabb eleme, a lépcsőt közrezáró fabordázat, amely egy szövőszék bordáinak leképezése. Ez az elem következetesen vonul végig a helyiségen, visszaköszön a boltban és a csilláron is. A boltban a hagyományos ruhaakasztók helyett helyhiány miatt használt, belógatott kötelek – mintegy a szövőszékbe felvetett fonalak – erősítik a szövőszék motívumát. Kiss Miklósnak jóformán a védjegye, hogy az általa tervezett belső terekbe olyan játékos elemet helyez, amely visszautal az eredeti funkcióra. A szabászati kellékek (próbababa, tű, olló, gomb stb.) a cégértől kezdve a grafikai elemeken keresztül a honlapon át a teljes arculatban megtalálhatók.
A divatszalon társasági helyként is kíván működni, ahol a hölgyek a legfrissebb divatlapokat lapozgathatják, a kávésarokban makaront vehetnek, és ahol a tervek szerint akár közösségi eseményeket: fogadásokat, dedikálásokat is tarthatnak. A nem szokványos enteriőrrel rendelkező üzlet létrejöttéről fontos tudni, hogy Kiss Miklós számos újrahasznosított anyagot keltett életre, vagy bútoráruházakból beszerzett tucattárgyaknak és kiegészítőknek adott új értelmezést. Így a szalon innovatív megoldásai nemcsak ötletesek, de határozottan költségkímélőek is.
Bán Dávid