Közélet, hírek

Grabner Balázs és Terhes Dénes - Év Tájépítésze Díj 2019 jelöltek

2019.04.05. 14:14

Ismerje meg a jelöltet, majd szavazzon! Ki kapja 2019-ben az Év Tájépítésze Díj közönségdíját?

Grabner Balázs és Terhes Dénes a Korzó Tervezési Stúdió két vezető tervezője. Balázs nem csak tájépítészeti, hanem szakmérnöki és építész diplomákkal is rendelkezik, éppen ezért a kevés, ám kérlelhetetlen tájépítész műszaki ellenőreink egyike. Belőle kellene még vagy ezer, hogy ne halljon meg a tájépítészeti terv építőiparunk kezében még azelőtt, hogy megszületett volna. Dénes karaktere más. Ő a végletekig aprólékos mérnök prototípusa, aki minden európai szabványban, építésjogi körülményben és eljárásrendben tájékozott. A „jó zsaru” a csapatban és ebben az összjátékban remekül egészítik ki egymást. A stúdió az utóbbi években gyakorlatilag végigverte a teljes tájépítész és építész nemzetközi mezőnyt: mind a három fővárosi Duna-parti RAK-PARK tervpályázatot megnyerték, ami nyílt tervpályázat esetén nem kis fegyverténynek számít. A tervek persze még papíron vannak, a megvalósítás rétestésztaként húzódik és persze a politika, főként a kerületi parciális érdekek centiről centire trancsírozzák fel az eredeti tervi elhatározásokat, amelyek különösen a rakparti parkolás és közlekedés csillapításáról és a pesti rakpart korzó, agóra és növényzeti szerepének felértékeléséről szóltak, de még így is azt szeretnénk, hogy ezek a tervek valósuljanak meg, mert azok magukban hordozzák a gépjárműforgalom-csillapítás és a Duna-partok visszavételének később lépésről lépésre kikényszeríthető fokozatait. 


„A Korzó Stúdióban 2009 óta alkotunk közösen szabadtereket, illetve azoknál többet is. A fővárosi és vidéki kistelepülési munkáink tervezése mellett folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amikor a magyar tájépítészetet színvonalasabbá, elismertebbé tehetjük: legyen szó egyetemi oktatásról, szövetségi aktivitásról, külföldi szakemberek kalauzolásáról vagy a kivitelezés színvonalának fokozásáról. A 2019-es Év Tájépítésze jelölésre három merőben különböző munkával jelentkezünk. Beválogattuk egyik kifejezetten küzdelmes projektünket, amely folyamatosan fejlődött megfelelő eredménnyé: a Budai fonódó szabadterei. Miután magunk is többször megértük, hogy a tervlapon még színvonalas munkánk hogyan silányul a kivitelezés során, így a rendhagyó szakmai küldetésünket, a műszaki ellenőri projektjeinket is prezentáljuk. Harmadik - eddigi legnagyobb szakmai sikerünk - a nemzetközi tervpályázati mezőnyben nyert, majd megtervezett pesti és budai Duna-partok megújítása." – írják magukról a Korzó Stúdió vezetői.

Itt adhatja le a szavazatát!

(A jelölt teljes pályázati anyaga letölthető a jobb oldali menüsávból - letölthető dokumentumok)