Gyalázatos történet
Egy házaspár pénze építkezés közben elfogyott, és a házat kisebbre építette a tervezettnél, ezért 3,2 millió forintos bírságot szabott ki rájuk a tapolcai építéshatóság. Ha ez jön ki a magyar jogrendből, akkor itt nem érdemes élni. • Ertsey Attila írása
Gyalázatos történet, avagy ha ez jön ki a magyar jogrendből, akkor itt nem érdemes élni
Egy házaspár pénze építkezés közben elfogyott, és a házat rövidebbre építette a tervezettnél, ezért 3,2 millió forintos bírságot szabott ki rájuk a tapolcai építéshatóság
Íme a történet: Pár éve egy kedves, fiatal házaspár – a férj német, a feleség magyar - keresett meg, tervezzek nekik egy tanyát a Balaton-felvidéken. A telek külterületen, egy akácerdő szélén volt. Szerettek volna egy-két kecskét, pár tyúkot tartani, mellette biodinamikus gazdálkodást folytatni, és nem mellesleg volt drogos gyerekeket vettek nevelőszülőként magukhoz, saját gyerekeik mellé, mindehhez egy hosszú, nyeregtetős öko-házat, vályogtéglából. Azt lehetne gondolni, hogy mindenki örül, ha ilyen emberekkel találkozik, és segít, ahol tud. Én magam ezt tettem.
A tervezés lezajlott, azonban az engedélyezési folyamat alkalmas volt arra, hogy mélységében megismerkedjenek a hazai viszonyokkal.
A Nemzeti Park építésze kizárólag a Balaton-felvidék fehér oromfalas, présházas fazonját tudta elképzelni, ezért a faburkolatokat eltávolítottuk a tetőtérről, lett szép fehér meszelt fal mindenütt, sebaj. Hogy a környéken soha nem volt szőlő, nem érdekes, és hogy a szegényebbek itt is deszkaoromzatot használtak, az sem. Végül egy takaros kis ház lett belőle így is. Volt aztán technológiai leírás az állattartásról, minden az égadta világon. Ha Ádám és Éva tudta volna, hogy mivel jár mindez, biz’isten, nem esznek az almából.
Amikor a hölgy kilátásba helyezte, hogy környezeti hatástanulmányt kellene készíttetni arról, hogy a kecskeszar nem fogja-e a Balaton-felvidéki karsztot elszennyezni, elborult az agyam, de sikerült lebeszélni róla, a jóváhagyás megszületett.
Az építési engedélyt végül a hivatal minden erőfeszítése ellenére nagy nehezen megkaptuk, bár a német jogrendben nevelkedett fiú az ügymenet során többször nézett rám döbbenettel, hogy hogyan lehetséges, hogy valami ennyire értelmetlenül és bürokratikusan történjen, de széttártam a kezem, ez van.
Hosszú éveken át épült a ház, német vándor ácsok építették a tetejét, de hát menetközben kevesebb lett a pénz, a ház teljes megépítéséről egyelőre lemondtak, az kb. egy szobányival rövidebb lett.
Megkerestek, hogy használatbavételi engedélyt kéne kérni. A tapolcai építéshatóság ifjú és tapasztalatlan építési előadó hölgye közölte, hogy itt fennmaradási engedélyt kell kérni, és hogy a tervtől eltérően építették meg a házat. Idézve a jogszabályt felvetettem neki a lehetőséget, miszerint: A 37/2007 rendelet 5. melléklet V. fejezetének „Használatbavételi engedélyezési és bejelentési dokumentáció” vonatkozó része szerint: „A használatbavételi engedély iránti kérelem mellékleteként dokumentációt csak az e rendeletben meghatározott esetben kell benyújtani, és annak csak az eltérést ábrázoló tervrajzokat, valamint az azt ismertető munkarészeket (pl. a műszaki leírást és a számításokat) kell tartalmaznia.”
Ezt a lehetőséget az előadó elutasította. Mikor én írásban rögzítettem ellenvéleményemet egy későbbi jogvita esetére, ellentámadásba ment át a hatóság és feljelentettek a Kamara Etikai Bizottságánál.
A bizottság később a meghallgatásomat követően felmentett.
A használatbavételi kérelem folyamata meglehetősen hosszúra nyúlt. Több, mint két év után az egerek vajúdtak, és hegyet szültek: megérkezett a határozat, miszerint 3,2 millió forintos bírsággal sújtják az építtetőket a tervtől való eltérés miatt. A bírságot valószínűleg a nem megépült 58 m2-es épületrész értéke alapján számolták ki.
Szegény fiatalasszony, mikor freiburgi otthonában elolvasta a határozatot, napokig nem akarta azt ismét a kezébe venni. Így esett meg az a baleset is, hogy lekéste a fellebbezési határidőt.
Mindenesetre már régen elegük lett az egészből, levonták a konzekvenciát: a házat árulják, és visszaköltöztek Németországba, itteni álmaik, reményeik oda.
Amikor magam is elolvastam a határozatot, azt hittem, rosszul látok. Szégyellem magam, mások helyett.
Tisztelt Tapolcai Hatóság!
Tisztelt Jogalkotók és Jogalkalmazók!
Most bizonyára meg fogják magyarázni, hogy jogszerűen jártak el, és minden felelősséget elhárítanak maguktól. Tegyék.
De helyette talán egyszer végre el kéne gondolkozzanak több dolgon is:
- mihez is asszisztáltak,
- mire való a jog, mire az építési hatóság,
- milyen jogtalanságtól védték meg most bátor kiállásukkal a társadalmat, bebizonyítva, hogy ez nem egy következmények nélküli ország, itt példát kell statuálni,
- milyen képet festettek Magyarországról?
Én válaszolok Önök helyett, mert a válaszukra nem vagyok kíváncsi.
1. A jog alapja az egészséges felnőtt ember jogérzése, ami az igazságérzeten alapul. Ezt a jogérzést lehet jogtudattá emelni, és jogszabályokkal megsegíteni úgy, hogy az alap ne sérüljön. Mérlegelni kell, amint Justitia istennő teszi. Ebben az esetben minden egészséges ember azt kell érezze, hogy sérült az állampolgárok joga, és sérült az emberi méltóság. Győzött viszont a bürokrácia. Ha nem ezt érzik, akkor a szörnyeteg győzött. Ennek eredményeképpen egy fiatal házaspárt évek szívós munkájával tönkretettek és kiüldöztek ebből az országból. Nekik volt hova menniük. Nekünk nincs.
2. Aki ehhez asszisztált, be kéne lássa, hogy munkája értelmetlen, és a társadalom számára káros. A jogsértéseket nem tudja megakadályozni, de ártatlanokon kegyetlenül elveri a port. Az Önök helyében más szakmát választanék, de előtte még megtennék mindent, hogy a bírság behajtását megakadályozzam, a határozatot visszavonjam. Mindenki, aki ebben az ügyben nem próbált valamit tenni, hogy megakadályozza a gyalázatos végkifejletet, bűnös. Aki ilyen jogszabályokat alkotott, amelyekből ez a végeredmény következik, az is bűnös. Egy élhetetlen világ, egy börtön építőmunkása.
Ha a mai magyar jogrendből ez jön ki, akkor itt tényleg nem érdemes élni. El lehet menni, el kell menni.
Kedves Barátaim, Kollégáim!
Ugyan a BÉK jogászának, dr. Enczi Jánosnak segítségét kértem és egyúttal az ombudsmani hivatalhoz fordulok, mégis, gondolkozzuk el, van-e lejjebb. Érdemes-e így művelni szakmánkat, hogy ilyen ügyekkel kelljen foglalkoznunk? Nem kéne végre tabula rasát csinálnunk? Vagy menjünk el zabot hegyezni, mert magunk is besározódunk ebben a mocskos szisztémában?
Ertsey Attila
