Épületek/Középület

Gyógynövény-völgy Központ Zánkán

2015.06.15. 14:10

A Káli-medence kapujában létrejött, a környék gyógynövényeit bemutató és feldolgozó zánkai látogató- és oktatóközpontot Krizsán András DLA tervezte, visszafogott épületegyüttese szépen reflektál a Balaton-felvidék építészeti hagyományaira. Bán Dávid írása, Bujnovszky Tamás fotói. 

A sokáig leginkább csak úttörővárosáról ismert Zánka a Balaton északi partjának különös, polarizált szerkezetű települése. A Káli-medence felé nyitott, az iskolát és a református templomot magába foglaló ófalu, egyfajta központi szerepet tölt be. Az innen Köveskál irányába tartó út mentén már évekkel ezelőtt elgondolás született egy látogatóközpont létrehozásáról. Egy magántulajdonú telken jött volna létre a Káli-medence Kapuja, amelynek tervezését, a Balaton-felvidék építészeti hagyományait kitűnően ismerő – abból korábban építészeti útmutatót megjelentető – Krizsán András DLA végezte.  Az akkori koncepciók végül nem valósultak meg, de a telken néhány évvel később mégis új, hasonló funkciójú épület született.

A területen idővel Takács Ferenc gyógynövényszakértő kezdett tevékenykedni, családi gazdaságuk egyre több gyógynövény termesztését, szárítását, feldolgozását végzete, amikor megszületett a Gyógynövény-völgy elképzelése. A 7000 négyzetméteres kertbe, ahol időszakosan több mint 400 féle gyógynövény terem meg, egy specializálódott látogató- és oktatóközpontot, egyfajta összetett, sokoldalú szolgáltatást nyújtó ökocentrumot álmodott Takács Ferenc. A tervezésére a terepet már jól ismerő Krizsán Andrást kérte fel, akinek a korábbi tervei jó alapot adtak az új épülethez, a családi léptékkel mérve sok funkciót magába foglaló, nonprofit gyógynövény központ megtervezéséhez.

Az út melletti meredek rézsűvel indító, majd lankásabban ugyan, de végig lejtésben maradó telken egy olyan kéttraktusos épületegyüttes jött létre, amely mind arányaival, mind anyaghasználatával és formavilágával jól illeszkedik a Balaton-felvidék építészeti hagyományaihoz. A környéken megszokott egytraktusos, nyeregtetős, oromfalas, apró nyílásokkal ellátott, hófehérre vakolt házak világa jól köszön vissza a 2014-ben átadott központon.

Az épület pinceszintjén található a gyógynövény-feldolgozó manufaktúra, amely az érdeklődő látogatók számára is nyitott, és bepillanthatnak a feldolgozás kisüzemi folyamataiba, a szárítás, lepárlás, a természetes készítmények előállításába. A főúttal egy szintben, közvetlenül az útról megközelíthető módon helyezkedik el az információs iroda, ahol a Káli-medencébe induló gyalogos-, kerékpáros- és autós turisták kaphatnak tájékoztatást. Szintén itt rendezték be a Gyógynövény-völgy Központ irodáját és kiszolgáló helyiségeit. A másik traktusban egy kis teaház működik, amihez kapcsolódóan egy multimédiás oktatótermet is berendeztek, ahol a környék gyógynövényeiből készült teákat, fűszereket kínálják a látogatóknak.

A nyeregtetős, hófehér homlokzatú épületrészek között a környék jellegzetes permi vörös homokkövéből rakott támfal húzódik, amely a kiszolgáló helyiségeket is magába rejti. A természettel jól fuzionáló gyógynövény központ építésekor az építész külön figyelmet szentelt a fenntarthatóságra. A háztetőkön elhelyezett napelemek biztosítják a komplexum teljes villamos energiaellátását, a déli tájolású nagy teraszok pedig félnyeregtetős árnyékolást kaptak.  A hangsúlyosan fehér, illetve az alsóbb traktusokban több helyen jó rézékkel visszaköszönő vörös homokkő uralta, kellemes összhatású, visszafogott épületegyüttes jól érvényesül a református templom és régi iskolaépület szomszédságában, és szerencsés kapcsolatot teremt a telken termő gyógynövények és a környező Balaton-felvidéki táj között.

Bán Dávid