Épülettervek/Középület

Gyökeret eresztve - Debreceni Nemzetközi Iskola

2017.06.30. 11:21

Ahol egy iskola gyökeret ereszt, ott várható, hogy a körülötte lévő fizikai és mentális tér is átalakul. Pethő László és csapata a Debreceni Nemzetközi Iskola tervpályázatán olyan koncepcióval állt elő, melyben a diákok iskolához való kötődését erősítik: a tanév kezdetén az új tanulók fát ültetnek. A pályázaton tervük 3. díjban részesült. 

Pro

Egy iskola alapítása komoly dolog. Nemcsak a jövőbe vetett hit egyetemes szimbóluma, de ahol egy iskola gyökeret ereszt, ott számítani kell arra, hogy a körülötte lévő fizikai és mentális tér egyaránt átalakul. Természetesen ez egy pozitív folyamat, mely az első lépésétől kezdve identitás képző erővel bír, s az időben előre haladva formálódik organikus módon hagyománnyá.

Mivel a folyamat elején tartunk, az első lépések súlya – nem lebecsülve az iskola alapítók felelősségét – legnagyobb részt az építész vállát terhelik. Belekapaszkodva a hagyományteremtés fogalmába, első gondolatként fogalmaztuk meg – kicsit előre szaladva a telepítés ismertetésében – hogy egy olyan aktivitást kell a diákok kezébe adni, mely évtizedek múltán is erős kötődést feltételez. Javaslatunk szerint az intézmény minden egyes új diákja a tanév kezdetekor – természetesen tervezett módon – egy fát ültet el a területen, s ezzel kezdetét veheti az a folyamat, mely tervünk szerint az iskola területét összeköti a Nagyerdő intenzív területével, s így az erős kontúr feloldható, összemosható a külső oktatási, sport, és rekreációs területekkel.

Ezt nagyon fontos lépésnek tartjuk, mert így teljesíthető az a vágy, hogy a környezet, a beáramló természet az oktatási módszertan elengedhetetlen részét képezze. Ennek szeretnénk egy hagyományteremtő alapot biztosítani.

Telepítés

Mivel a területnek nincsenek klasszikus értelemben vett térfal kapcsolatai, ezáltal az irányultsága is bizonytalanná válik. Az egyetem történeti épületére komponált Bánat u.-i erős tengely ugyan lezáródik a gimnázium épületével, de az origója jelenleg egy útkereszteződésben fogalmazódik meg, s látszik, hogy a korabeli szándék a Nagyerdő területe felé futtatva nem egy élő tengely vízióját jelenti. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy ezt a korabeli szándékot ideje lezárni, befejezetté tenni, s így a településszöveti kontextus megteremthető a két oktatási intézmény között. Ez a telepítési pozíció határozza meg az épületünk súlypontját, s a telepítési alapvetésünk választ adhat minden olyan kérdésre (mint pl. a tér irányultságának hiánya, intenzív, sokrétű környezeti kapcsolat, szeparált korosztályos terek) ami a Kiíró szándéka szerint egy jól működő intézmény zálogaként fogalmazható meg.

Az elrendezés egyik legnagyobb előnye, hogy a külső terek differenciáltan jelennek meg, egyrészt transzparensen nyitnak a környezetük (Nagyerdő, családi házas övezet, mezőgazdasági tér, stb.) felé, ugyanakkor magában hordozza egy intim, biztonságos belső udvar kialakítását is, ami logikusan szervezi az iskola hétköznapjait. A földszinti gyűrű folyamatos interakciót biztosít a nyüzsgő, tanórák közötti időszakokban, míg a rákapcsolódó oktatási szárnyak önálló aurával rendelkeznek, a hozzájuk kapcsolódó udvar szegmensek segítségével. A belső udvar igazi közösségi tér, a hétköznapok és az intézményi ünnepek, rendezvények egyaránt megtalálják benne a helyüket, s mindezt erősíti, hogy az auditórium tere is intenzíven rákapcsolódik, s igény esetén nemcsak vizuálisan, hanem fizikailag is összenyitható a két tér.



Az épületben

Az épület személyi bejárata a terület nyugati irányából feltárható. A bejárati előtérhez közvetlenül kapcsolódnak az óvodai, auditóriumi és az éttermi szárnyak, így azok elérhetősége az oktatási szárnyak érintése nélkül biztosítható. A kerengőn keleti irányba elindulva érjük el a korosztályos felbontásban szerkesztett oktatási és adminisztrációs épületrészeket. Ezek kétszintes kialakításúak, önálló vertikális közlekedő maggal. Tovább haladva a kerengőn eljutunk a tornatermi szárnyhoz, mely magába foglalja az öltözők és szertárak együttesét. Az egyes szárnyak közötti földszinti területeken a közös használatú oktató termek kaptak helyet, melyek mind egy intenzív növényzetű belső udvarra szerkesztettek, inspiratív, kreatív terek. A tantermi szárnyak a körfolyosó felől mindig egy lazább, „ücsörgős” térből nyílnak, lehetőséget adva arra, hogy az aktuális szárny önálló „arcát” megjelenítsék.



Az architektúra

A fejlesztés mértéke óhatatlanul léptékváltást jelent az épített környezet tekintetében. Ezt figyelembe véve döntöttünk a lépték lebontásának építészeti eszköze mellett. Kerültük a masszív, tömbszerű karaktert, mert annak léptéke szétfeszíti a teret maga körül. A környezeti illeszkedés, a léptékváltás következményeként nehezen értelmezhető fogalom, ezért tudatosan olyan formai eszközhöz nyúltunk, mely archaikus, fellelhető a mezőgazdasági területeken lévő gazdasági épületek racionális, egyszerű formai világában. A kompozíció tekintetében mégis újdonságot rejt a terv, mert a centrális tér köré rendezett épület tömegek levetik magukról az ortogonális homlokzatszerkesztés rossz gyakorlatát, ezzel ellentétben körbejárva az épületet, mindig újabb és újabb kortárs építészeti helyzetek tárulnak a befogadók elé.

Persze ennél többet is rejt a kompozíció, mégpedig azt lehetőséget, hogy a kisebb területrészekre lebontott külső területek nagyon változatos módon szőhetik be a terület egészét. A tervlapon szerepeltetett homlokzat részlet világosan elmondja azt a tervezői szándékunkat, miszerint a változatos tömegkompozíció egy egyszerű, de nagyon jó minőségű, időtálló, s természetesen a régióra jellemző anyaghasználattal válik szerves elemévé a részben épített, részben természeti környezetnek.




Külső területek

Fontos kérdésként tekintettünk a parkoló területek, illetve a gazdasági feltárás kialakítására. A gépjármű megközelítést a terület nyugati sarkára összpontosítottuk, eleget téve a kiírás követelményének. A szükséges parkolóhelyek biztosítása – tekintettel az épület méreteire – nagy, összefüggő burkolt felületet jelent. Ezért a terület teherbírását figyelembe véve két részre osztottuk a parkolófelületet, egy napi használatú „kiss and drive” felületre, illetve egy, a rendezvények idején felmerülő szükségletet kielégítő területre. Ettől a második parkolófelület felől közelíthető meg az épület gazdasági bejárata és a gazdasági udvar. A bevezetőben említett erdő telepítés abból a szempontból is kulcskérdés, mert tervezői szándékunk egy ligetes, fák által árnyékolt területeken képzeltük el a kültéri pedagógiai és sport területek összességét.

Geon