Közélet, hírek

Győztes volt − megbízás még nincs

2006.05.24. 13:09

A Földalatti Beszélgetések témája május 18-án a Pécsi Művészeti Campus tervpályázata volt.

A Földalatti Beszélgetések témája május 18-án a Pécsi Művészeti Campus tervpályázata volt. A meghívott vendégek: Török Ferenc építész (a bírálóbizottság társelnöke), Bede István építész (a pályázat szakmai titkára),  Varga Rita (a pécsi Közelítés Művészeti Egyesület társelnöke), Vinter Miklós (a PTE Művészeti Kar intézeti menedzsere).

A díjazottak közül Pelényi Margit (első díj) és a minusplus iroda (Janesch Péterrel, második díj), illetve Puhl Antal (szintén második díj) mutatták be pályaműveiket. Rabb Donát (minusplus) szájából hangzott el a beszélgetésen, hogy Pelényi−minusplus 2:0, vagyis ezennel Pelényi Margit már másodjára utasította maga mögé őket (első alkalommal a pécsi szociális lakás pályázaton, 2000-ben).

Pásztor Erika Katalina moderátor kérdésére válaszolva Vinter Miklós azt mondta, hogy eredeti céljuk a jelenlegi képzés térbeli szükségleteinek fedezése és ezen felül némi tartalék képzése lett volna. Az erre készült ideális terv azonban túl nagynak és ezért a megvalósítása túl drágának bizonyult. A most lezajlott pályázat már a tartalék nélküli helyigényt fedezi.

Puhl Antalnak arra a felvetésére, hogy a zenei és a vizuális képzés eltérő természete nem engedi meg a kettő keveredését, ezért a tereiket is határozottan szét kell választani, Varga Rita azzal reagált, hogy a Pécsi Művészeti Karon kifejezetten audiovizuális képzés folyik (ahogy a világban sok helyen), és ez az összművészeti szemlélet már régóta jelen van az intézményben, sőt nagyon jól működik. A két terület hallgatóinak munkája kölcsönösen inspiráló hatású, megvalósul a tényleges átjárhatóság a zenei és a képzőművészeti oktatás között.

A moderátor furcsállotta, hogy a pályázat egy nem teljesen kiforrott programra várt megoldásokat, hiszen az oktatás jövőbeni rendszere nem látható előre. A jelenlévők többsége azonban úgy vélekedett, hogy a kiírásban foglaltak kellőképpen rugalmas térprogramot írtak elő, ráadásul ebben a fajta oktatásban nem várhatók forradalmi változások a következő ötven-száz évben. Vinter Miklós szerint a mostani tervek hosszú távon is működőképes épületet eredményeznek, de nem biztosítanak tereket az „improvizációnak”, az eseti kezdeményezések megvalósításának. Az intézmény saját koncert- és kiállítótermet kapna, ami Vinter Miklós szerint alapkövetelmény egy ilyen iskola esetében.

A győztes terv megvalósítását illetően vannak bizonytalanságok. Ez az ügy is stagnál, az Európai Kulturális Főváros-projekthez hasonlóan. A politikai támogatottsága azonban megvan, és már költöttek rá a központi pályázati alapból, tehát valószínűleg nem hagyják elhalni. Pelényi Margittal még nem kötöttek szerződést a továbbtervezésre, de állítólag erre sor fog kerülni. Jelenleg az egyetem Gazdasági Igazgatóságánál van a labda.



Török Tamás


A következő Földalatti Beszélgetések témája a Lakóház, Budapest V., Nyáry Pál utca, tervpályázat (június 15-én).