Haditudósítás az ültetőgödörből
A zöldövezetre nem igaz az a jelző, hogy DEMILITARIZÁLT. Nagyon is sok a csata, az ellenséges és szövetséges csapat, a harc örök, csak a tudósítás néha szünetel. A haditudósító mit tehet? Néha hátravonul, letörli a lövészárok porát az arcáról, megnyálazza pennáját és leírja, amit látott. Összegzés a Zöldövezet fókusztémáról.
Változások könyve
Legalábbis azokban az esetekben, amikor építészeti kérdések (urbanisztika, területrendezés, épülettervezés) kerülnek az asztalra, sokkal élénkebb gondolatcserére, egymás szókészletének kicserélésre lenne szükség és sokkal elmélyültebb interdiszciplinaritásra. A határterületeken ugyanis szerencsés csillagállás mellett élénk vita van, és ez készíti elő a változásokat, nem pedig az elkenés, vagy a mély hallgatás, vagy a hierarchikus megközelítésmód. Ilyen határterület a KÖZTÉR is, amelyről a fókusztéma a leginkább szólni akart.
Mély meggyőződésem, hogy a tájépítész az építész feminim fele, ha a Ji King jin-jang absztraktumát magunkévá tudjuk tenni akkor egymás kiegészítői vagyunk, akik együtt alkotnak egészet. Ha pedig így van, akkor legalább annyit árt természetes kiegyensúlyozásuknak, egymásra találásuknak a többnyire szakmasovizmusból táplálkozó távolságtartás, mint amennyi kárt okoz a társadalomban a népcsoportok között fennálló előítélet, rasszizmus, vagy a társadalmi osztályok közötti megkülönböztetés és a tekintélyelvűség. Építész és tájépítész együtt dolgozása a jin-jang forgásból fakadóan némi dialektikát is hordoz (kültér-beltér; alacsony-magas; épített-természeti; mérnöki-művészi; egocentrikus-altruista, élhető-dizájnos, gazdaságos-folyamatos támogatást igénylő, időtlen-változékony, rövidtávú-hosszútávú) de eme tulajdonság-párok a kettejük közötti speciális kapcsolatban egyéni beállítottság szerint is sokszor cserélődnek és szerencsés esetben megtermékenyítik egymást és a világot.
Igazságtalan lennék, ha azt mondanám, hogy semmiféle átjárás nincs a képzéseiben, de a jelenlegi egyáltalán nem elégséges. Pláne nem, ha a vidéki építészeti műhelyekkel vagy az Iparművészetivel való kapcsolathiányokra tekintek. Alig vannak (inkább nincsenek) olyan közös hallgatói gyakorlatok, ahol a leendő kor építészei, tájépítészei, urbanistái, dizájnerei megismerhetnék egymást. Azzal, hogy a Corvinus Tájépítészeti Kara az Ybl-el közösen megteremtette a lehetőséget arra, hogy a településmérnöki képzés végre otthonra leljen (az akkreditált képzés első mérnökei a napokban vehették át diplomájukat), talán végre szorosabbra fűzhető a kapocs az urbanisztika és a tájépítészet között. Nagy kérdés, hogy a hagyományos értelemben vett építészet és tájépítészet vagy az iparművészet között ez mikor történhet meg?
Egér és billentyű
Annyi bizonyos, hogy a környezetalakítás hazai színvonala alacsony, ám ez nem feltétlenül a szakmában dolgozókon múlik: a városi zöldfelület a koncepciótlan politikai kitettség, a gyakorta rövidlátó ingatlanfejlesztői akarat, a közgazdasági éretlenség és a forrás és eszközhiányos közterület-gazdálkodás hálójában vergődik.
Az elmúlt másfél hónapban kis ízelítőt szerettem volna összeállítani a zöldövezet fókusztémában arról, hogy a tájépítészek és a velük szoros kapcsolatokat ápoló egyéb csoportok (építészek, közgazdászok, urbanisták, civilek) hogyan gondolkodnak a városi zöldfelületekről és közterületekről, azaz a szabad térről. Reméltem, hogy kikerülnek az asztalra azok a félkész konstruktumok, próbálkozások is, amelyek a szebb jövő ígéretével kecsegtetnek és reméltem, hogy meg tudok szólaltatni friss hangokat a környezetemből. Részben talán sikerült, de rengeteg cikk tervezete elbukott, rengeteg megkeresés visszapattant a mindennapi munkahajsza diktálta időhiányon. Mindenki a munkába temetkezve.
A billentyűzet és egér párharcából többnyire az egér kerül ki győztesen (talán szakmai ártalom, hogy a mérnök rendre elhiszi: pusztán vonalaival képes átvinni a társadalomba gondolatait): nincs igazi véleménycsere fontos kérdéseinkben. Egyelőre ezért a cikkeket többnyire 4 fölött értékelő pontozásból – melyet szerzőtársaim nevében ezúton is hálásan köszönök – szűrhető le számomra: nem volt érdektelen ez a téma az építészek és az építészet iránt érdeklődők körében. Ugyanakkor voltak üdítően friss hangok is, akik nem várt irányokból ajánlkoztak fel, hogy gazdagítsák a soha be nem fejezhető témát.
Vogon-e vagy?
A közterületek vonatkozásában eleve elrendeltnek vélem a civilizáció csúcsán lévő társadalmak által már kitaposott utat, ahol a közterületek alakítása során az eddigieknél jóval mélyebb módon, friss metodikákkal és a nyilvánosság aktív részvételével kell létrehoznunk a KÖZTERet. Legyen szó akár az utcák keresztmetszeteinek újbóli felosztásáról, akár a rekreációról, akár a közparkról, akár az agóráról, akár rehabilitációról. Legalábbis akkor, ha a demokratizálódás rögös útját és az emberibb környezet eszményét szeretnénk választani az autokrata irány helyett. Mindenkinek magában szükséges eldöntenie, mennyire készült fel a feladatra, és a participációs skálán (kinyilvánítás, meghallgatás, manipuláció, súlyozott párbeszéd, közösségépítés) melyik pozíciót akarja elfoglalni. Viselkedhetünk úgy, mint egy nagy tettek végrehajtására önmaga által kiszemelt Ceasar, egy fortélyosan intrikáló Jágó, egy felvilágosult Voltaire vagy egy demokrata Bibó. De tudnunk kell, hogy a földlakók egyre több röpgyűlést tartanak a vogon invázió kivédése érdekében és már számtalanszor megkíséreltek követeket küldeni az Alfa Centaurira1. Mi nem értettük meg őket, mert nem egy nyelvet beszéltünk. Talán megpróbálhatnánk egyenrangúként bánni velük, és akkor megtapasztalhatjuk, az élet tartogat meglepetéseket és csodákat a mégannyira edzettek számára is. Persze a bevonásnak ára van, ami időbe és pénzbe kerül, de hasznai is vannak: egy tulajdonosi szemlélet kialakulása a köztéren, ami odafigyelést, közösséget és igényt teremt, és százszor biztosabban őrzi meg a fizikai beavatkozás eredményét a vandalizmussal szemben, mint egy sarki rendőr.
Dagad a kovász
A részvételi tervezés folyamatában tabukból, szakmasovinizmusból, félelmekből és érdekekből gyúrt kovász erjed.
- A tabu az, hogy a várostervezési módszerekben nem történt meg a rendszerváltás, még magán a szaktervezőkön belüli hierarchikus viszonyok sem nagyon változtak, és ennek a hierarchiának a fenntartása a team munka helyett már egyre többször konfliktusok sokaságát hozza. Ez érzékelhető a mélyben, a tudományos háttér területén is. A minap volt például Szabó Julianna PhD védése a BME Urbanisztika Tanszékén, ahol ő épp a tervezésmódszertani paradigmaváltásról beszélt, erősen megosztva a közönséget.
- A szakmasovinizmus az, hogy csak a civil mozgalmár tudja a tutit (ez a mozgalmár sovinizmusa), esetleg még ő sem, csak a fehér köpönyeges - bocsánat: fekete garbós - mérnök (ez a mérnök sovinizmusa), esetleg még ő sem, csak a fehér galléros politikus (ez a politikus sovinizmusa), esetleg még ő sem, csak a halszálkaöltönyös befektető (ez az ingatlanszakma sovinizmusa). A sorrendiség pedig nem véletlen: nem horizontális, hanem vertikális sovinizmussal állunk szemben. Ez a mondat csúnyábban úgy kezdődne, hogy „pénz beszél…”.
- A félelem az, hogy a nyilvánossággal történő információ-megosztás és a partnerség nem tudja mederben tartani a tervezést, szétfolyik mind időben, mind bekerülési költségben, mind koncepcióban, illetőleg automatikusan belép a képbe a NIMBY-szindróma2.
- Az érdek, pedig az, hogy a tervezői oldalról a nyomott piaci árak és a késedelmes fizetések miatt, befektetői oldalról az eddig befeccölt bekerülési költségek miatt plusz rizikófaktorként jelentkezik a lakossági egyeztetés elhúzódása, illetőleg politikai oldalról megállapítható, hogy sajnos nem kevés civil szervezet politikai hátszéllel fut, onnan kap súgást és anyagi támogatást a politikai ellenfél legyűréshez annak presztízsberuházásait megtorpedózandó, a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" forgatókönyv szerint.
Mit lehet tenni? Amikor az angolszászok ki akartak törni a MasterPlan csapdából ezt tették:
- Civil oldalon folyamatosan tűz alatt tartották a területi képviselőjüket (a legkevésbé sem a politikai párt színe szerint határozták meg a vele való kapcsolatot, hanem azon az alapon, hogy ő az ő képviselőjük: viselkedjen is úgy).
- Tervezői oldalon a megbízó politikai elitet kezdték arról meggyőzni, hogy legalább alternatívát mutassanak a területen kompetens civileknek, amely közül lehet választani. Ez az alternatíva keresés lehet egy nyilvános ötletpályázat folyamata (ahol nem csak tervezők indulhatnak) vagy lehet több autonóm tervező csapat által létrehozott alternatíva - gyűjtemény, amelyet aztán szavazásra bocsátanak a "nép" színe előtt.
- Befektetői oldalon gesztusokat tettek a nyilvánosság felé közösségi terek fejlesztésével, vagy fenntartásukba való beszállással, életképes gazdasági modelleket dolgoztak ki a közberuházások megtérülésére. Az anyagi nyereségnek egy bizonyos részét közösségi célok elérésébe fektették.
- Politikai oldalon pedig felismerték, hogy nem csak a megvalósulás (szalagátvágás) jelenthet jól kommunikálható politikai tőkét, hanem egy korrekten végigvitt egyeztetési folyamat, amelyhez minden szereplő hozzájárulhat a véleményével, kérésével, és arra őszinte és pontos válaszokat kap. Az erre szánt pénz és idő soha nem megy veszendőbe, szavazatmegtartó és szavazatszerző szerepe ma és ott felbecsülhetetlen.
„Eukomform” TÜK3 tervtár
A közösség csak akkor kér lehetetlent, ha nincs minden információ birtokában. Sajnos ma az információkat (a közinformációkat, állami pénzen létrehozott adatbázisokat, politikai alkukat) olyan hétpecsétes titokként kezelik, annyira védik még a szaktervezőktől is, amely egyből a döntéshozók ellen hergeli a kirekesztetteket. Meg is kapják érte viszontválaszként a destruktivitás vádját. Lúzer-lúzer felállás, bár kétségkívül remiztünk egyet, a webkettőn kieresztettük a gőzt, jól megmondtuk a magunkét, és mindenki védheti tovább a saját bemerevedett igazát. Kérdéses az, hogy az áhított kitörést a mai Magyarországon meg lehet csinálni? Hát Rómát sem egy nap alatt építették...és legalább elkezdeni érdemes. Már abban az esetben, ha ténylegesen vannak olyan pályázható források, amelyeket zöldfelületek létesítésére, rekonstrukciójára írtak ki. Ha valaki azonban belemerül a pályázati rengetegbe, csak cipőkanállal képes beilleszteni zöldfelületi fejlesztéseket az Új Magyarországot megalapozó regionális terveinkbe. A szavak szintjén még nagy az egyetértés a zöldfelületi fejlesztésekről, a részletekben viszont rendre elbuknak a törekvések. Meglepő, de a rendkívül széles pályázati skálán - a történeti kertek rekonstrukcióját kivéve - nincs nevesített pályázati forrás a zöldfelületeknek címezve. Pedig a zöldfelület hiány széles tömegeket mozgat az agglomeráció irányába, a belvárosi sűrűség lazításának kulcsszerepe lehet az élhetőség megteremtésében. Csak a látványberuházások némelyike valósul meg, ám a fenntartására itt sincs garancia. EU tőkefröccs nélkül (de azzal is) pedig minduntalan előkerül a fenntarthatósági probléma: habár jelentős adókat, díjakat szedünk közterületek használatáért: a város ezekre a területekre csak a minimumot, vagy még annyit sem csorgat vissza. Nincs közterület-gazdálkodás, nagyon sok a zavaros víz.
Az EU horizontális elveihez (partnerség) papíron legalább igazodni látszik mindenki. Ha azonban a fővárost, annak kerületeit illetve a vidéki városokat nézem, akkor számtalan területen még csak ötletszinten sem merült fel az, hogy előzetesen kellene valami társadalmi konszenzust kiharcolni / kialakítani / kimanipulálni a kérdéses óriás-fejlesztésekben. Van egy belső rettegése a politikának attól, hogy „Jajj: ha elhúzódik a társadalmi párbeszéd, akkor nem tudjuk lehívni az EU-s pénzeket.” Ezért inkább bele sem kezdünk, vagy látványkonyhát üzemeltetünk, amelyben azonban a húsok szavatossági ideje újradátumozott. Az mindegy, hogy hülyeségekre költjük a pénzt, esetleg fogalmunk sincs mire kéne költeni, de le legyen hívva. Az mindegy, hogy az esetek többségében 2013-ig kell ebben előre lépni, a választás mindenütt 2010-ben van. (Legalábbis ma ezt a forgatókönyvet tartjuk a kezünkben – de ezt csak óvatosan merem leírni.) Kicsit se másról van szó, (még forgatókönyv váltás ügyében is felmerül e szempont) pusztán a visszaszámlálásról. Sajnos azonban igaza van Bojár Gábornak az EU pénzekkel kapcsolatosan: „az ingyenpénz nagyon sokat tud ártani...”
Köz-helyek
A Studio Metropolitana, a főváros közgyűlése által alapított urbanisztikai kutató központ átalakulni látszik: a kutatás mellett a fővárosi projektmenedzselés egyre nagyobb szeletét felügyeli. Ez az önkormányzati cég élen jár abban, hogy megpróbálja megszólítani a városlakókat. Ők legalább szükségét érzik, elkezdték a szétbomlott fonalat felgombolyítani, ami mindenképpen dicséretes dolog. Mivel még maga a gondolat is új a hazai közegben (gondoljunk csak a Zsidónegyed zárt ajtók mögött formálódó sorsára, az ötletpályázatok és tervpályázatok nélkül lezavart KÖZberuházásokra), ezért ez az óriásfeladat szekrényekből kiboruló csontvázakat, felülről érkező diktátumokat, alulról jövő bizalmatlanságot, és metodikai hibákat is jócskán rejt: az építészfórumon rendszeresen megjelenő tudósítások, vélemények áradatából is látszik, egymás után robbannak fel a köztéri bombák. A túlságosan bonyolult szaknyelvezetnek, a nyelv-zsonglőrködésnek, a fordítókulcs hiányának, a rossz kommunikációnak, az elkapkodott, lehetetlen határidők közé szorított ütemeknek, a fővárosi zöldfelületi politika hiányának, az alacsony integráltságnak, a türelmetlen politikai és szakmai csoportoknak, az elkendőzött információknak, a beruházó és az EU forrás fétisének köszönhetően a folyamat néha torzultnak, deformálódottnak tűnik. A csata nyári tűzszünetében csak remélni lehet, hogy a Köztér Program nem válik banalitássá, azaz „köz-helyé” és sikerül leereszkedni, nyitni a civil társadalom felé, a mediátor bölcsességével felvállalni a konfliktushelyzeteket nem csak az alulról a kapukat döngetőkkel, de a felülről az ancien regime-t életben tartani igyekvőkkel szemben is. Hiszen KÖZérdekről van szó, a KÖZvetlenebb demokrácia szárnypróbálgatásairól, amely a KÖZTÉRen és annak alakításán tükröződhet először. Csak nehogy görbe tükör legyen!
Bardóczi Sándor
1Douglas Adams: Galaxis utikalauz stopposoknak című művétől ihletetten, szabadon
2Not in my backyard! –(támogatom, bárhol lehet, csak…) ne az én portámon!
3TÜK=kedvenc műszavam az állami tervező irodák dohos világából: Titkos Ügyirat Kezelőt jelent. Szerencsére ez már sokaknak magyarázatra szorul, vagy mégsem?
