Épülettervek/Lakóépület

Hagyomány, előre! A Norma Arhitectura máramarosi lakóházai

2019.11.13. 08:01

Meg lehet-e őrizni valahogy a máramarosi falvak népi építészetének archaikus szépségét, és eleget tenni a ma elvárásainak? A kolozsvári Norma Arhitectura, Alexandru Fleșeriu és Péter Eszter irodájának két terve erre tesz kísérletet. 

Máramarosi falvak revitalizációja I.

Máramaros az egykori Magyar Királyság északkeleti területi egysége, ma részben Románia, részben Ukrajna része. 

2017-ben tervünk második díjat nyert egy a máramarosi falvak revitalizációjáról szóló versenyen. A nyertes pályázatokból típusterv-katalógus áll össze. A tervekkel az önkormányzat a falusi környezetbe megfelelően illeszkedő építészetet szeretné népszerűsíteni. 

A jellegzetes, kis alapterületű, két- vagy háromosztatú máramarosi házat gondoltuk újra. Az épület két tetővel összekötött házból áll, melynek összbruttó felülete 250 nm. A két ház artikulálása lehetővé teszi, hogy a tető topográfiája könnyedén illeszkedjen a máramarosi falu épületállományába. 

Az első ház oldaltornáca a hátsó ház fedett, funkcionális külterébe kapcsolódik. Az első házba a tornác közepén lépünk be, az utca felé a tiszta szobát találjuk, a hátsó részben a konyha és étkező a kemence köré szerveződik. Bővítés esetén a hátsó ház tetőterét is be lehet építeni, ez akár a ház második lakóegységeként is szolgálhat. A második ház földszintjén a hátsó udvar felé forduló nyári konyha, szauna és a pincelejárat található. A két ház a tetőtérben is összeköthető. 

 

Máramarosi falvak revitalizációja II.

Tervünk 2018-ban első díjat kapott a máramarosi falvak revitalizációjáról szóló, második alkalommal megszervezett versenyen.

A pályamunka a tradicionális máramarosi udvarelrendezést gondolja újra úgy, hogy a lakóház és a gazdasági épület tömegét összekapcsolja. A kortárs lakóház térszükségletei kényelmesen elférnek a két tömegben, amely így könnyedén illeszkedik a helyi településszerkezet léptékéhez.  Az épületek soros alaprajzi elrendezése, az oldaltornác és a gazdasági épületre utaló tömeg tájolása mind jellegzetesek a szalagtelkes udvaroknál.  A kerítés mellett a fedett parkoló és raktár szerkezete bújik meg. 

Törekedtünk arra, hogy kortárs funkció- és térkapcsolatokat is kialakítsunk.  A tornácról a két tömeget összekapcsoló előtérbe lépünk be. A földszinten az utca felé helyezkedik el a tiszta szoba. A családi élet fő színtere, a konyha és ebédlő, közvetlen kapcsolatban van az oldalkerttel, valamint a hátsó veteményessel és gyümölcsössel. Itt a belső tér tágas, két szintje tetőbevilágítást is kapott.  Az utcára néző épület tetőterének kialakítása lehető teszi a természetes függőleges szellőzését.

A lakóházat a két tömeg egysége alkotja. Az egyik a tágas, aktív, élettel-teli konyha és ebédlő. A másik zártabb, a család intimebb élettereinek ad helyet.   

 

Leírások: Péter Eszter. Szerkesztette: Kovács Dániel