Pályázatok/Magyar

Hallgatói ötletpályázat a Recski Történelmi Emlékhely új fogadóépületének tervezésére

2016.10.14. 12:53

A hallgatói pályázat célja a Recski Történelmi Emlékhely új fogadóépületének megtervezése, azaz annak kialakítására és megformálására vonatkozó építészeti, képzőművészeti ötletek, lehetséges megoldások kidolgozása. A Pályázótól arra várnak javaslatot, hogy a „magyar GULAG” emlékhelye a jövőben milyen módon és formában fogadhatja látogatóit. Határidő: 2016. december 16.

A pályázat beadási határideje: 2016. december 16.

Diákok számára írt ki ötletpályázatot a recski történelmi emlékhely új fogadóépületének tervezésére a Nemzeti Örökség Intézete.

A pályázaton Magyarország valamennyi szakirányú (építészmérnöki, építőmérnöki, tájépítészi, településmérnöki vagy művészeti szakirányú) felsőoktatási intézetben/intézményben tanuló hallgató részt vehet. A Nemzeti Örökség Intézete a résztvevőktől azt várja, hogy egy olyan épületet álmodjanak meg, amely a tájba simulva, azt mintegy kiegészítve, és a környezetet egyszerre újraértelmezve méltón képviseli az egykor ott raboskodók mindennapjait.

Az egykori munkatábor területén a leendő fogadóépület lesz az egyetlen olyan épület, amely nem egy korábban ott állt létesítményt rekonstruál, így annak nem feltétlen kell minden elemében hasonulnia azokhoz. A fogadóépület a helyi adottságokon túl a könnyű bejárhatóság, átláthatóság és tájékozódás miatt földszintes kialakítású legyen. A fogadóépület a kiszolgáló funkciók mellett kiállítótérként is működik majd.

A Nemzeti Örökség Intézete a jelentkezőknek ingyenes buszos helyszínbejárást biztosít 2016. október 26-án, amelyre 2016. október 21-ig az info@recskiemlekhely.hu e-mail címen lehet jelentkezni.

A pályaművek díjazása

A pályaművek díjazására mindösszesen 2.000.000,- Ft (Kétmillió forint) – áll rendelkezésre.

A díj legnagyobb összege: (bruttó) 800 000,- Ft
A megvétel legkisebb összege: (bruttó) 100 000,- Ft

A Bíráló Bizottság tagjai

  • Radnainé Dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója, a Bizottság elnöke
  • Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára, a Bizottság társelnöke
  • dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, a Bizottság tagja
  • Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, a Bizottság tagja
  • Nagy Tamás, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézetének egyetemi tanára
  • Markó Balázs, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar dékánja, a Bizottság tagja
  • dr. Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, a Bizottság tagja
  • Papp Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete kulturális igazgatója, a Bizottság tagja
  • Somssich Tamás, a Recski Szövetség Egyesület főtitkára, a Bizottság tagja
  • Eltér István, a Magyar Építész Kamara alelnöke, a Bizottság tagja

Jogi szakértő: dr. Kárpáti Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgató-helyettese.

A pályázatról további információ és regisztráció az alábbi honlapon.