Hálózatok, alternatívák és alternatívok
Berlini sorozatunk utolsó, harmadik blokkjában négy írás szerepel. A főpályaudvartól és a tempelhofi repülőtértől, a térképek változásán át, egészen a technokultúra templomának nevezett Berghain klubig.
A város működésében meghatározó szerepe van a kiterjedt és jól szervezett közlekedési infrastruktúrának. A modern Berlin arculatát a századfordulótól kezdve erőteljesen meghatározta a sok helyen, így a város központján át is viaduktokon vezetett helyi és távolsági kötött pályás közlekedés. 1989 után hatalmas feladatot jelentett a hálózat újraegyesítése. Ennek rendszerében döntő lépést jelentett az új főpályaudvar tervezése és megépítése, amely – mint Virág Anett tanulmánya bemutatja – nem is annyira építészeti eredetiségével, hanem hatalmas, olajozottan működő gépezetével tűnik ki, amely öt szintjén mind a kelet-nyugati, mind pedig az észak-déli irányú helyi és távolsági közlekedést egybefogja, de ezen kívül számtalan szolgáltatást is nyújt az itt megfordulók számára. A pályaudvar a kormányzati negyed tőszomszédságában, egy addig ipari, illetve elhanyagolt területen létesült, így környezetének kialakítása ma is folyamatban van.
De nemcsak a fizikai hálózat, hanem a földalatti és a városi vasúti vonalak egyesített térképe is identitásképző erővel bír, hasonlóan London vagy New York hálózati térképéhez és járműveinek színéhez. Károlyi Lívia tanulmánya a megosztottságtól az újraegyesülésig bemutatja a térképek változásait. A kettéosztott városban a kelet-berlini térképekről eltűnt, fehér foltként jelent meg Nyugat-Berlin, míg a nyugatiak végig kitartottak a város egységes, bár a fal által megosztott hálózat térképe mellett. A '89 után újrarajzolt térkép kiterjesztette, egységként befoghatóvá tette a városlakók számára az újraegyesített város terét. Az Erik Spikermann és a MetaDesign cég által kialakított vizuális arculat szimbolikusan is kifejezi az egységes, jól működő város képét, amit az is bizonyít, hogy sok más városi esemény (pl. karácsonyi vásár helyszíneinek) megjelenítésére is használják, vagy legutóbb, a Goethe Intézet kezdeményezésére, a bevándorló építészek szakmai eligazodását szolgáló változata is készült.
A Tempelhofi repülőteret a 30-as évek náci megalomániája a világ akkori legnagyobb repülőterének szánta, amely valóban számtalan újítást tartalmazott, nem véletlenül nevezte Norman Foster valamennyi modern repülőtér ősének. Igazán jelképessé a második világháború után, 1948/49-ben a szovjetek szárazföldi blokádja során vált, amikor a szövetségesek több, mint egy éven át légihídon biztosították a nyugati városrész ellátását. Az ezredfordulóra az egyébként is „kinőtt”, időközben a város növekedése folytán a belváros közvetlen közelébe került repülőtér anakronisztikussá vált, és – bár nem viták nélkül – elhatározták a bezárását. A hatalmas területet a város lakói vehették birtokukba a legkülönbözőbb szabadidős tevékenységek számára. Bár az elmúlt évek során felmerültek elképzelések a terület fejlesztésére, illetve beépítésére, ezeket a „tempelhofi szabadság” jegyében létrejött polgári csoportosulásnak sikerült megakadályoznia. Radnóczi László tanulmánya és Kiss Dávid élménybeszámolója érzékletes képet ad erről a nagyon berlini helyszínről.
Végül egy másik, nagyon jellegzetes berlini jelenségről, az alternatív kultúra alakulásáról, illetve a technokultúra templomának nevezett Berghain klubról ad képet Ónodi Bettina írása. A kelet-berlini Friedrichshain egykori ipari-kikötői épületei – részben a területen húzódó berlini fal, részben az egyesülést követő dezindusztrializáció folytán – használaton kívül kerültek,és az alternatív kezdeményezések, helyfoglalás kedvelt célpontjaivá váltak. A területet azonban a befektetők is felfedezték, s a küzdelem, az utóbbiak térnyerésével, a mai napig tart. A Berghain klubnak is el kellett hagynia a korábbi helyét, de az üzemeltetők nem hagyták magukat, találtak egy másik nagy ipari épületet, amelyet innovatív felújításával, működtetésével a technokultúra központjává, legendák övezte helyévé tettek.
Kerékgyártó Béla
Virág Anett - A pályaudvarok ’Metropolisza’
Radnóczi László, Kiss Dávid - Repülőtérből városi park
Ónodi Bettina - Alternatív utakon: KreuzBERG – FrierichsHAIN
