Hangdimenziók – Zenei utazások térben és időben – a Magyar Zene Háza állandó kiállítása
„Zenéről kiállítást? Azért különös célkitűzés, mert a zene időben zajló művészet, a kiállítás viszont térben jelenik meg. Vannak zenével kapcsolatos kiállítások, amelyek hangszereket, kéziratokat, muzsikáló embereket ábrázoló alkotásokat, tehát tárgyakat mutatnak be. De nálunk maga a zene jelenik meg kiállítás formájában. Sétánk a zene világában olyan, mint egy drámai zenemű." – írta Batta András zenetörténész a Magyar Zene Háza állandó kiállításához fűzött bevezetőjében. Kérdés, hogy egy ilyen felütés után mit tehet hozzá az építész a nagyívű kulturális vállalkozás sikeréhez? A kiállítást Báger András, a belsőépítészeti munkák vezető tervezője mutatja be.
A feladat
A tervezési feladat a nyugati zenetörténet fordulatait bemutató állandó kiállítás tereinek megalkotása volt a Magyar Zene Háza új épületének felszín alatti kiállítóterében. A kiállítás létrehozására elindított sokszereplős kreatív folyamat a tervezői részvételünket megelőzően már elkezdődött. A tervezés indulásakor így már rendelkezésre állt a dramaturgiaés a forgatókönyv; a zenetörténeti tartalmi leírás és az installációk koncepcióit tartalmazó élmény-vízió tervezet is, melyeket a Batta András és Horn Márton kurátorok által vezetett kreatív csapat állított össze.
Egy alaprajz kell! – így hangzott a felkérés sűrített változata.
Az alaprajz tervezése mellett természetesen feladat volt a térbeliség, az anyaghasználat, valamint az egyéb térbeli-műszaki megoldások tervezése is, amelyek együttesen biztosítják, támogatják egy sikeres kiállítás megvalósítását.
A tér
A rendelkezésre álló közel négyzetes arányú, 1000 m2 alapterületű és 7 m-es belmagasságú kiállítási csarnoktérben a bejáratok pozíciója mellett néhány tartószerkezeti pillér, egy felülvilágító, illetve egy erkély jelentett csak kötöttséget, így lehetőségünk nyílt arra, hogy az alaprajzi- és térbeli rendszert precízen rászabhassuk a kiállítási leírásokban rögzített dramaturgiára.
Most pedig gondolatban lépjünk be a térbe, és kezdjük meg építészeti sétánkat! A séta során az egyes terekhez kapcsolódóan néhány kiemelt építészeti témakört járunk körbe.
Az erdő
Az első tér az erdő: puha padlószőnyegen járunk, vetített erdő és a természet hangjai vesznek körül bennünket. A közösségteremtő zene születését ünnepeljük. Ez a tér zártan, önmagában tárul fel, mint a belépést követő első élmény. A térbeliség tervezése során fontos volt, hogy egy fokozatosan feltáruló látványvilágot alakítsunk ki annak érdekében, hogy az egyes jelenetek kellő hatással jelenjenek meg a látogatók előtt. A tér szükségszerű felosztásából egy pontról pontra megtervezett látogatói útvonal kifejlesztése következett, melyen különböző térbeli helyzetek, mint megérkezések, szűkületek, átlátások, lefelé, felfelé nézések, illetve egyéb izgalmas mozzanatok, összefüggések alakultak ki.
Az időtlen népzene tere
Az erdőből továbblépve feltűnik egy mesebeli erdei házikó, megérkezünk a történelmi időn kívül értelmezett parasztudvarba, ahol a népzenéhez kapcsolódó témákkal foglalkozunk. Itt feltárul a kiállítás nagy csarnoktere, és láthatóvá válik egy absztrakt geometrikus kupola is. Nappali világosság helyett sötétre hangolt bensőséges világ fogad minket, melyben a vetítések, installációk erőteljes kiemeléssel, dinamikával jelennek meg. A sötétség, illetve a középszürke felületek, amelyek az installációs elemek háttereit biztosítják a kiállításon, a zene világában talán a csendnek feleltethetők meg, amely szükséges ahhoz, hogy hatásosan megszólalhasson a zenei mű.
A könyvtár
Egy magas falakkal övezett szurdok-szerű téren haladunk tovább, majd egy iniciálékból szerkesztett kapun át lépünk be a középkori könyvtár terébe, amelyet a kiállítótér felülvilágítója alá szerveztünk. Ezen a ponton kezdődik a zene írásbelisége, és itt lépünk be a történelmi idő területére is. A felülvilágító segítségével kijelölt vertikális tengely a kiállítóteret a Zene Háza épületének földszinti aulájával kapcsolja össze, ahol egy absztrakt kútként jelenik meg a felülvilágító. Ebben a térben is jól érzékelhető, hogy az alaprajz, a térbeli összefüggések, és az installációk számára történő helybiztosítás mellett építészettörténeti hivatkozások rendszerét terveztük be a kiállításba, amelyek helyenként vezérszólamként, máshol pedig csendesen, szinte észrevehetetlenül kísérik végig a látogatókat a zenetörténeti sétán.
A hosszházas templomtér
A könyvtárból egy hosszházas templomtérbe lépünk, amely egyszerű gótikus íveivel és csíkos padlójával a középkori templomterek hangulatát idézi. A téren áthaladva a többszólamúság fejlődésének lépéseit ismerhetik meg a látogatók. A monitorokkal és vetítéssel megidézett ólomüveg ablakok fényei sajátos atomszférát teremtenek ebben a helyiségben, mely az egyike a kurátori szándékok szerint a környezetüktől akusztikailag is leválasztott tereknek. A különböző formában megjelenő leválasztott téregységek gyakorlatilag kisebb épületekként ágyazódnak be a kiállítás szövetébe, egyedi akusztikai hangolással kialakított belvilágukat pedig labirintus rendszerű puha hangzsilipekkel választottuk el a szomszédos terektől. Az eredeti koncepció szerint ezekben a helyiségekben felcsendült volna az adott témához kapcsolódó zene, a megvalósult kiállítás esetében azonban egy fejhallgatós audioguide rendszer került kiépítésre. A látogató térbeli pozíciójára és nézési irányára is érzékeny rendszer a kiállítás meghatározó – és a gyakorlatban nagyon jól működő – elemeként támogatja a multiszenzoriális tapasztalást és emellett a térdramaturgia vizuális befogadását is.
A centrális templom
Továbblépve egy centrális kupolatérbe jutunk, amely a mindenkori szakrális építészet vertikális tengelyre szervezett központi tere. Középkori és reneszánsz templomok esetében gyakori megoldás a hosszház és keresztház metszéspontjánál kialakított kupolás tömegképzés. Esetünkben a kupolatér – az akusztikai igények és a kívánt dramaturgiai hatás miatt – a hosszházas felvezetéstől leválasztottan jelenik meg, azonban a két tér tartalmi szempontból mégis összefügg, hiszen a kupolában a többszólamúság fejlődésének egyik csúcspontját ünnepeljük. Itt lepihenhetünk és felfelé nézünk: angyalok lebegnek felettünk és Palestrina csodálatos zenéjét halljuk. A tempomtér kupolája a kiállítás során több pontról látható, ilyen értelemben velünk marad, hasonlóan a templomtornyokhoz, amelyek bármilyen régiek, ma is a városkép meghatározó elemei. A modern gondolkodás újdonságra kihelyezett megközelítésével szemben az örökérvényűség elve jelenik itt meg, amely szervesen kapcsolódik a témánkhoz, hiszen a zenében a régi és az új egyaránt érvényes és jelenlévő lehet.
Reneszánsz csarnoktér
Az Istent dicsőítő zene magaslataiból a reneszánsz humanizmus terébe lépve az emberi szenvedés mélységei tárulnak fel: Orfeusz fájdalmaival megszületik az opera műfaja, fejlődésnek indulnak a hangszerek és elkezdődik a könyvnyomtatás. Ez a tér tartalmi szempontból éles kontrasztot képez az előző témával szemben, ezért az akusztikai hangzsilip mellett egy, az olasz reneszánsz építészeti hagyományait idéző tornácot is kialakítottunk az árnyalt átmenet elősegítésére. A toszkán stílusban tervezett absztrakt oszlopokat tömör tölgyfa rétegekből alakítottunk ki.
Az európai zene nagy korszaka
A reneszánsz ember szenvedéseinek teréből Európa nagy zenei színpadára lépünk, és ünnepeljük a nyüzsgő európai zene pezsgését. Innen a kiállítás legnagyobb egybefüggő terébe lépünk, ahol Bach, Haydn, Mozart és Beethoven munkássága előtt tisztelgünk. Jelentőségük szerint lehetetlen sorrendbe állítani a klasszikus zene legnagyobb mestereit, ezért egyszerűen négy egyenlő részre osztottuk a teret, és az egyes térrészeken alakítottuk ki a mesterekhez tartozó installációkat. Térbeliségét tekintve pepita rendszerű térben Bach belógatott orgonasípjai, illetve Beethoven szintén lógatott arany kockája képezik a leghangsúlyosabb elemeket.
A romantika
Beethoven nyitja meg a romantika korszakát. A következőkben a magyar himnusz számára kialakított zászló-térbe lépünk be, Liszt és Erkel munkáságát ünnepeljük, illetve a 19. századi opera és operett nagy korszakánál időzünk. Sok minden változik körülöttünk a kiállítás világában, de az állandóság is mindig jelen van, ezt szimbolizálják a facsoportok. Ezek a hosszú esztergált fa rudakból szerkesztett térbeli elemek a kiállítás kezdetétől fogva újra és újra megjelennek, sőt néha installációvá is válnak. Jelentésük a zene alapfeladatának, a közösségteremtés üzenetének hordozása. A jelentés kapcsolódik a Zene Háza Sou Fujimoto által tervezett épületének koncepciójához is, hiszen a fa analógiára tervezett ház gyökérzónájában vagyunk, és a facsoportok a föld alatti gyökérszálak jelenlétét is szimbolizálják.
XX. század
A romantika ünnepélyességéből a XX. század sötétebb terébe lépünk, ahol egy konstruktivista elvek szerint tervezett kompozíciót járhatunk körül, majd a zenei technológiák fejlődésének mentén járhatjuk végig azt az utat, amely Bartók és Kodály népzenegyűjtésétől az avantgarde zene témáján, illetve a különböző médiumok fejlődésén keresztül vezet el a pop és rockzene világáig. A tér közepén egy acélkonténert helyeztünk el, amely a zene globális árucikké válását szimbolizálja.
A felhő tere
Az utolsó tér lényege a megnyugvás és a visszatekintés, illetve a közösségi élmény felelevenítése. Minden zene velünk van, legyen régi vagy új. A kiállítás végén egy másfajta varázslatos erdőbe jutunk vissza: a tér közepén egy LED-felhő lebeg, melynek apró csillagpontjai a kiállításon felidézett zenék jelenlévőségére utalnak. A központi installáció körül a falak mentén körívre szerkesztett ülőpadokat terveztünk, amelyek közösségben eltöltött időre invitálnak a kiállítás végpontján.
A kiállítást eddig több mint 150.000 látogató nézte meg és sokakat közülük 3-4 órára beszippantott a tárlat. Ez elsődlegesen a kurátori koncepció, illetve a nagyszerű installációk érdeme, amikről jelen írásban a terjedelem és az építészeti fókusz miatt kevés szót ejtettem. Fantasztikus volt egy ilyen komplexitású kulturális vállalkozásban építészként részt venni.
Vác, 2024. június 12.
Báger András építész
BAHCS művek Kft.
