Hangversenyterem Doborjánban
Liszt Ferenc halálának 120. évében - az ő 195. születésnapjára emlékezve - az egykor Sopron vármegyei Doborjánban - ma Raiding az osztrák Burgenlandban - a nagy zeneszerző szülőháza mellett zeneterem épült.
Kubinszky Mihály írása
Az új „doboz” nem akarja túlharsogni a szülőházat, nagyobb méreteit sima oldallapjaival igyekszik visszafogottá tenni. Kettőjük együvé tartozását az utcából nyíló vasrácsos kapun át belépőnek a telek friss zöld gyepmezője, mint összekötő elem, mégis jelzi. Előtérben a kultúrtörténeti értékké emelkedett régi árkádos ház áll, a háttérben pedig az a kultikus hely, mely nem architektúrájával akar kérkedni, „mindössze” arra akar szolgálni, hogy a nagy mestert idéző koncertek végre „in situ” szólalhassanak meg. A gazdatiszt Liszt-apa hajdani életére emlékeztető udvarból nem maradt más, mint ez a kapu és a régi ház. A zöld pázsit arra is utal, hogy a rendeltetés átalakult, valami új tartozik immár hozzá. Kitárult. Átlépte nemcsak az udvar, de az utca, a község, sőt a régió határait is. Utal arra - finoman érzékelteti - hogy a hely világraszóló jelentőségű.
A zeneszerző szülőhelyét meglátogató közönséget befogadja a kapu, de a zeneművek hallgatását szolgáló terem-épület megközelítését Doborján fő utcájáról már nem lehetett biztosítani. Ehhez a telek mögött kellett parkírozót és tágas közönség-bejáratot létesíteni. Falun régen úgy mondták volna, hogy őket a „kertek alatt” vezetik a hangversenyterembe. A megközelítés így is csak a régi telek megtoldásával, annak hátulsó oldalán vált lehetővé, hiszen a közönség autón, autóbuszon érkezik. Az új dimenzióknak csak így, a faluközpont megkerülésével lehetett eleget tenni.
A beszűkített elhelyezés és a puritán külső után az új épületbe lépőt először hasonlóan visszafogott kialakítással fogadja az előtér, a ruhatár, a „dohányzó” (ha ugyan szabad itt még dohányozni), és a karzatra vezető lépcsőcsarnok. Az architektonikus meglepetést azután a zeneterem szerzi. A 600 vendég befogadására képes terem mindenekelőtt jó arányú. Oldalfalait és a mennyezetet egyaránt fenyőfa kazetták borítják, melyek enyhén íves betétjeikkel elsőrendű akusztikát – és látványt – biztosítanak. „Jól-temperált” architektonikus ritmust mutatnak. A kazetta-panelok alig látható furatain keresztül működik a légcsere-légkondicionálás is. A termet a karzat is tagolja. Ennek mellvédje empora-szerűen fut körbe, oldalain mindössze egy-egy üléssor befogadásával simul a falhoz.
A hallgatóság padozata hátul enyhén emelkedik, az ülések mind egyformák. Úgy mondták, hogy az akusztikus tervező még a kárpitot is megvizsgálta, hogy a követelményeknek megfeleljen (bár úgy hiszem, hogy ha a terem megtelik, akkor a közönség ruházata sokkal döntőbb hangkeverő-elem, mint az elfoglalt székek burkolata). Az összhatás lényege így kívül és belül egyaránt a puritanizmus. Kitűnik belőle az is, hogy falun vagyunk és nem városban. De az is, hogy ennek a falunak a szellemi kulturális öröksége erősebb hatású, mint jónéhány nála nagyobb városé. Kitűnik, hogy az architektúra nem kíván a hangversenyek művészi értékével vetélkedni, csak méltó keretet kíván nekik adni.
Színpad helyett mindössze mintegy 80 cm magas sima pódium helyezkedik szembe a közönséggel, mely kamarazenei előadásokra alkalmas. Ezért érte kritika is az új létesítményt, Liszt Ferenc nagy zenekari műveinek előadására ez csak nehezen alkalmas, nem elég nagy. Nagyobb méretű hangszerek tárolására is csak korlátozott lehetőségek vannak. A 2006. október-novemberben tartott megnyitó rendezvények műsora - és sikere is - ennek a kritikának szerencsére ellentmondanak. Mégis – éppen ezért - inkább beszélhetünk ennél az új létesítménynél zeneteremről, mint koncert-hallról.
A hangversenyteremnek az említett beszorítása felveti azt a kérdést is, nem lett volna-e célszerűbb az új létesítményt a régió központjában, Kismartonban felépíteni, mely tartományi székhely rangja ellenére is máig kisváros maradt. Ezt a gondolatot mint eretnekséget azonban rögtön el kell vetnünk, különösen nekünk magyaroknak. Hiszen Raiding, az egykori Doborján, mindössze 15 kilométerre fekszik az egykori megyeszékhelytől, Soprontól. Köztudott, hogy a még gyermekkorban levő Liszt Ferenc először itt lépett fel zongora-művészetével és ide kötődött, később is többször járt Sopronban.
Az EU révén ma Doborján és Sopron immár ismét ugyanolyan szomszédosak, mint voltak Liszt Ferenc életében, de nagy kár, hogy a kettőt összekötő régi római Borostyán út helyett ma még Deutschkreutz (egykor Sopronkeresztúr) felé kell kerülnie annak, aki Magyarország felől Doborjánba igyekszik. De ezen könnyen és remélhetőleg gyorsan lehet segíteni. Mert akkor már a soproniaknak is csak annyi utat kell megtenniük, mint annak idején Liszt Ferencnek, amikor Sopronba jött. Ezért is helyes, nagyon is helyes, hogy Liszt Ferencet a kulturális emlékekben amúgy is gazdag Bécs és Kismartonból kiemelve immár szülőhelyén nemcsak tisztelhetik, de hallgathatják is rajongói és kedvelői. Magyarként és soproniként úgy érzem, hogy ezzel az új hangversenyteremmel és a máris hozzá fűződő koncertekkel, rendezvényekkel, melyeknek hírneve remélhetőleg futótűzként fog elterjedni a zenekedvelők világában, mi magyarok is „kaptunk” valamit. Köszönet érte.
Kubinszky Mihály
A Régi-Új Magyar Építőművészetben megjelent cikk – szerző által – bővített, átszerkesztett változata.
fotó: Bujnovszky Tamás
Liszt Koncertterem
Raiding, Ausztria
Kempe Thill Architects
