Hani Rashid terve a Váci út 190-re
Skardelli György szerint a ház messze túlmutat önmagán, bonyolult „összbudapesti” problémákat vet fel (építészeti fókuszpontok és jelek, felhőkarcolók, szabályozások stb.). Noha jó minőségűnek nevezte a tervet, formailag mégis erősen kifogásolta. Szerinte a kompozíció ellentmondásos: a tervező nem döntötte el, hogy házának síkbeli vagy szoborszerű karaktert adjon-e?
A világhírű New York-i Asymptote építésziroda egyik vezetője, Hani Rashid május 2-án személyesen mutatta be tervét a budapesti Váci út 190. számú telekre építendő irodaházra az össszevont Fővárosi és Központi Tervtanács előtt. Az Orco Property Group ingatlanfejlesztő társaság által megrendelt terv engedélyezési procedúrája még nem kezdődött meg, az ülés elsősorban a szakmai konzultációt szolgálta.
Kőmíves Szabolcs építész a prezentáció előtt elmondta, hogy a terv első változatát jelentősen át kellett dolgozni, tekintve, hogy a helyi szabályozást, mely 55 méterben maximalizálja az épületmagasságot, a tervező eredetileg figyelmen kívül hagyta.
Az épület két egymás felé kissé meghajló toronyból és a köztük elhelyezkedő üvegtetejű átriumból áll. A rombusz alaprajzú tornyok saját tengelyük körül megcsavarodnak, ekképp homlokzataik sajátosan ívelő, hullámzó felületeket képeznek, melyeket a szintén rombuszformájú (vagy inkább romboid) mezőket formáló vázszerkezetek merevítenek. A tervezők úgy képzelik, hogy az átrium nyitva állna a járókelők számára, azaz fedett utcaként a közeli Duna-part irányába vezetne.
Hani Rashid kifejtette, hogy a tervezés során Budapest különös építéstörténeti jelenségeiben és a magyar szecesszió formavilágában talált inspirációt (a budai Vár középkori ábrázolásaira és az Iparművészeti Múzeum épületére, leginkább annak színes Zsolnay-kerámiával borított tetejére hivatkozott). Sok-sok költészet van-e munkában, az épület formai megoldásai a közeli Dunára, illetve Pest és Buda kettősségére reflektálnak – hangsúlyozta. Míg a Váci útra néző homlokzatokon a kívülre helyezett robosztus vázszerkezet, addig az oldalsó részeken az aranyszínben játszó, hajladozó üvegfalak dominálnak. A két torony közötti rést a tervező szimbolikus, a Duna és a város kapcsolatának jelentőségét kiemelő elemnek nevezte (szerinte ezen keresztül a Váci útról át lehet látni a Dunára, ez azonban a valóságban nehezen képzelhető el, mivel a házat és a Dunát hatalmas épülettömb választja el egymástól – a szerző).
Hani Rashid rámutatott, hogy a nagy sugárutak egyetlen merev síkba rendeződő térfalát megtörő „elasztikus” tornyok igen jellemzőek a kortárs New York-i építészetre: tervével ő is ezt a törekvést igyekszik követni.
Finta József opponenciájának fókuszában az állt, hogy a Váci út 190. csúcsminőségű épülete a 21. századi Budapest fejlődésének „irányfénye” lehet. Hozzátette, hogy a Váci út és környéke a város leggyorsabban fejlődő része, ám a kialakuló építészeti összkép igen vegyes színvonalú. Sajnálja, hogy a „virtuális építítészet” e figyelemre méltó alkotása nem lesz – a jelenlegi szabályok miatt nem lehet – markáns eleme a város sziluettjének. Mert bár Észak-Pest „szériamodernjét” megtöri, maga az épület csak a közvetlen közelben,a Váci út egy szakaszán fog hatásos látványt nyújtani. Ez a szerkezeti, formai és anyaghasználatbeli értelemben izgalmas és különleges ház maga követeli, hogy Budapestnek fogalmazza meg végre, hova akar fókuszpontokat, építészeti jeleket. Az épülettel csak az az egyetlen baj van, hogy érdektelen helyre kerül majd, s így a város ismét elszalaszt egy nagy lehetőséget. Szobor a kőbányában? – tette fel a költői kérdést Finta József.
Skardelli György szerint a ház messze túlmutat önmagán, bonyolult „összbudapesti” problémákat vet fel (építészeti fókuszpontok és jelek, felhőkarcolók, szabályozások stb.). Noha jó minőségűnek nevezte a tervet, formailag mégis erősen kifogásolta. Szerinte a kompozíció ellentmondásos: a tervező nem döntötte el, hogy házának síkbeli vagy szoborszerű karaktert adjon-e? A Váci úti homlokzatok erős vázszerkezetei a sarkokon durván megszakadnak, s hirtelen „virtuális” felületeknek adják át a helyüket. E következetlenséget a tervező a tornyok megcsavarásával kente el.
A tanácstagok közül többen is csatlakoztak Finta József felvetéséhez, miszerint ennek a háznak nem ezen a helyen kellen állnia: ha a tervező valóban ikonszerű művet szeretne létrehozni, azt ebben a városban máshol kell megtennie, mert itt nincs a jelnek „jelzettje” (de természetesen ez a terv csak ezen a helyen valósulhat meg – ha egyáltalán. – a szerző). Mások – Schneller István vagy Szász László – ebben nem látnak problémát, a ház önmagáért való, ő maga a jel. Hangot kaptak élesebb kritikák is: Dévényi Tamás attól tart, hogy a kevésbé tehetséges építészek a környéken a Rashid-házat rossz értelemben utánzó, öntelten pöffeszkedő torzszüleményeket hoznak majd létre. Szinte mindenki leszögezte: a tervnek – szemben Rashid gondolataival – semmi köze sincs Budapest építészeti múltjához. Aczél Péter is főleg ezt hangsúlyozta, és kategorikusan elutasította a tervet. S persze szóba kerültek a nagyobb budapesti beruházások kapcsán minduntalan felmerülő kérdések, a túlzottan sűrű beépítés, a magasházak helyének és formájának, a város urbanisztikai hangsúlypontjainak problémái.
Hani Rashid megdöbbenésének és értetlenségének adott hangot a kritikák hallatán. Úgy érezte, hogy a közönségben ellenérzések élnek a külföldi tervezőkkel szemben, a légkör konzervatív, a hozzászólások azt sugallják, hogy Magyarországon félnek attól, ami ma az építészeti innovációt jelenti, s hogy kiélezik a globális-lokális ellentétet, ahelyett, hogy összebékítenék. Gehry bilbaói múzeumát hozta fel példaként, mely magas színvonalú kortárs építészeti alkotásokat és nem torzszülötteket hívott létre maga körül (bár, mint közismert, ott egy átgondolt, hosszútávú városfejlesztés zajlott, nem szervezetlen telekspekuláció – a szerző).
A tanácstagok szabadkozni kényszerültek: bennük nincs semmilyen ellenérzés, a magyar építészek régóta vártak már erre a pillanatra. Önmagukkal vitatkoztak, saját problémáik megoldatlanságával szembesültek a terv kapcsán – mondta Finta József.
A vita azonban ezzel nem ért véget. Dobai János - reagálva Hani Rashid értetlenségére - a ház szellemi alapjai gyanánt megfogalmazott gondolatokat egyszerű patronpuffogtatásnak nevezte, amit újabb rövid válaszában a tervező is kénytelen volt elismerni, és kifejezte köszönetét, hogy a tervtanács tagjai foglalkoztak munkájával. Ezt követően Eltér István levezető elnök szavazást kért, aminek eredménye: a tervtanács - egyetlen nem szavazattal - továbbtervezésre alkalmasnak találta a tervet.
HP
fotók: vm
