Egyéb cikkek

Hársfa utcai óvoda, Budaörs

2009.08.06. 14:05

A tervezők az alaprajzot a funkciónak megfelelő sávokra bontják, és divatosnak is mondható lekerekítéssel zárják le.
Díjazásban nem részesült 69. számú pályamű, vezető tervező: Horváth Dénes

Díjazásban nem részesült 69. sz. pályamű
vezető tervező: Horváth Dénes

Részletes bírálat

Telepítés

A hosszúkás, észak-dél irányban telepített épület tájolását tekintve jó megoldásnak tekinthető, hiszen a keleti telekhatárhoz közel húzott épület védelmet nyújt a telek belső felében elhelyezett játszóudvar számára a Hársfa utca forgalmától, és a csoportszobák nyugati fekvésűek. A bejárat nem túl hangsúlyos, nem központi elhelyezkedésű, az aula pedig keskeny, inkább hosszú folyosónak tekinthető. Az északon elhelyezett gazdasági bejárat megfelelően elkülönül az egyéb forgalomtól. 

Építészet

A pályázók az épületet tömbösítetten tervezték meg. Az épület a telek keleti hosszoldali részére került földszintes elrendezéssel. Az óvoda bejárata délről szerveződik. A tervezők aula teret nem terveztek csak a közlekedő folyosóról nyílik a zsibongó tér, ami inkább térbővület. A foglalkoztatókat lineárisan szervezik úgy, hogy párosával összenyithatók. Az északi oldalon további kiszolgáló helyiségeket terveznek, ami szervetlenül kapcsolódik az épület alaprajzához. A keleti kert összefüggő és igényesen van megtervezve. Az épület lapos tetejét füvesítik, aminek fenntartása megkérdőjelezhető. A tervezők az épület tömeg és homlokzatképzését túlbonyolítják. Az alaprajzot a funkciónak megfelelő sávokra bontják, és divatosnak is mondható lekerekítéssel zárják le. Az udvari homlokzaton a kiszolgáló épületrész szervetlenül kapcsolódik a foglalkoztatókhoz. Az épület homlokzata és térbeli formálása idegen a környezettől és az épület megjelenése nem óvoda benyomását kelti.

Oktatási-nevelési szakmai kritériumok

A nagy tömegű épület külső látványa kevésbé gyermekléptékű, belső elrendezése viszont egy működtethető, élhető óvodát sejtet. Nyílt, egyenes közlekedési útvonalak segítik a gyors és biztonságos eligazodást. Valamennyi, a kiírásban szereplő helyiség elhelyezésre került, melyek megfelelő alapot biztosítanak a szakmai program megvalósításához. Összegzés: A tervpályázat – funkciókat illetően - a szakmai elvárásoknak megfelelő.