Használtcikk és logisztikai oázis: A Gubacsipuszta és környéke

A Nagykőrösi út végén, Soroksár és Pestimre között található, valaha lovak futtatására is alkalmas Gubacsipusztát ma óriás dobozáruházak és logisztikai központok uralják. A 60 évvel ezelőtt megnyílt Ecseri úti piac sokáig önmagában árválkodott, ma szinte eltörpül hatalmas társai mellett. Bán Dávid írása.

„Hát kérem ez itten a régiségek alfája és ómegája. Ez nem egy szokványos piac, aki itt még nem volt szombat hajnalban, az nem tudja, hogy mi az igazi régiség kereskedelem. A piacnak két arca van. Az egyik, amit mindenhol láthattok, ez szól a turistáknak. Ez nem sokkal másabb, mint egy szokásos kirakodó vásár. Annyi a különbség, hogy itt jóval magasabb minőségű a portéka, mint a többi piacon. A másik arca, amit csak a megszállott gyűjtők és az igazi kereskedők ismerhetnek, az átlagember elől rejtve van." – kezdi az Ecseri használtcikkpiac tüzetes bemutatását a Műtárgyklub elnevezésű honlap. A köznyelvben egyszerűen csak Ecseriként emlegetettt, sokat megért kultikus piac meghatározó eleme lett a Soroksár és Pestimre közötti ligetes, erdős térségnek, amelynek történetét leginkább a közlekedés és kereskedelem határozza meg.  

A terület a nagymúltú, eredetileg német mezőváros Soroksár keleti szélén elterülő Gubacsipuszta részét képezte. A feltételezések szerint a középkortól kezdve néhány évszázadon keresztül itt álló Gubacs nevű falu első említését a 15. századból találjuk meg, majd a térség a 18. században már a Soroksárt is birtokló Grassalkovich családhoz tartozott. A puszta később Mayerffy Xavér Ferenc sörfőzőmester és szőlész birodalmához került, akinek neve a pestszentlőrinci Ferihegy városrészről lehet ismerős. Ő a Gubacsipusztán egy olyan reformkori mintagazdaságot hozott létre, amely kitűnően alkalmasnak bizonyult a lótartásra is, ezért is telepítette ide lófuttatóját a vele szoros kapcsolatot ápoló Széchenyi István az 1820-as évek végén. Nem sokkal később a kalapgyártásból szépen meggazdagodott Szekrényessy Pál, a Királyi Tábla jegyzője, földbirtokos, kalapgyáros elegáns kúriát építtetett itt és körülötte jól jövedelmező gazdaságot, nagyhozamú tehenészetet rendezett be. Az 1860-as évtizedben két telep kiparcellázását kezdték meg a pusztán, amelyek egyikét Erzsébet királyné után Erzsébetfalvának – ma Pesterzsébet –, a másikat Kossuth Lajos nyomán Kossuthfalvának neveztek el. Ezek a területek azután 1897-ben kiváltak Soroksárból – ahogy pár évvel korábban Kispest, majd Szentlőrinc is –, és önállósodtak.

1889. július 8-án indult el a Budapest-Lajosmizse közötti helyi érdekű vasút – a vonalat 1905-re hosszabbították meg Kecskemétig –, amely Kispest felől érkezve, nagy ívvel fordul Pestszentimre irányába a Gubacsipusztánál. Ez a vasútvonal ekkor még magában kanyargott a puszta szélén, majd idővel szövevényes iparvágányok kezdték behálózni a térséget. Még az 1880-as évek elején kezdték el a zimonyi (ma kelebiai) vasútvonal építését a Ferencvárosi pályaudvarból kiágazva, a Dunával párhuzamos vonalvezetéssel. A sínek alá kerülő kavicságyásokhoz szükséges nyersanyagok legközelebbi alkalmas lelőhelyét Pestszentlőrinc határában, a mai Szemeretelepen találták meg, az 1847 óta már javában üzemelő Pest-Cegléd-Szolnok vasútvonal mellett. A praktikus és nem utolsó sorban költséghatékony szállítás érdekében egy bő 10 kilométer hosszú iparvágányt építettek ki a ceglédi fővonal és az épülő zimonyi vonal Soroksár állomása között, amely 1882 decemberében nyílt meg. A köznyelv által Nagy-Burmának nevezett ipari vonalon megindult a nyersanyagszállítás a pestszentlőrinci kavicsbánya hatvágányos állomásáról Soroksár felé. Az 1889-ben átadott lajosmizsei vonal egy adott ponton kénytelen volt szintben keresztezni az ipari vágányt, amelyet egyébként a Budapest-Szentlőrinci Helyi Érdekű Vasút (BLVV) Üllői úton haladó vonala is átmetszett nem sokkal odébb – itt halad ma az 50-es villamos.

A terület számára fontos változást jelentett, amikor 1872-ben egy bizonyos Cséry Lajos a közeli, akkor még Vecséshez tartotó Pusztaszentlőrincen hatalmas földbirtokot vásárolt. Uradalmában tehenészet és igen nagy kiterjedésű gyümölcsös volt, majd szerződést kötött a fővárossal, hogy onnan a szemetet elszállítsa és elhelyezze. Birtoka déli részén, a mai Halmierdő területén jelölte ki a szemét lerakására alkalmas részt. 1893-ben ide vezető ipari vágányt is épített a mostani Nagykörösi út vonalán, amely a Határ útnál csatlakozott a fővároshoz – ekkor Kispest, Szentlőrinc, Erzsébetfalva, Szentimre még különálló települések voltak, egészen 1950-ig. A szeméttelephez vezető ipari vágány először szintén szintben keresztezte a lajosmizsei vonalat, majd egy deltavágánnyal rácsatlakozott a Nagy-Burma összekötő vágányra, így közvetlen kapcsolat nyílt a MÁV hálózata felé is. A szeméttelepi vonal és a Nagy-Burma fontos szolgálatot tett egyes kritikus időszakokban, így például 1919-ban, vagy később, a második világháború idején, amikor a ceglédi és kelebiai fővonalak között is lehetett szerelvényeket mozgatni a támadásoknak jobban kitett Ferencvárosi pályaudvar érintése nélkül. A telephez kiépített delta vágány is határozottan jó szolgálatot tett, amikor is ugyanezen fővonalak között a mozdonyokat meg kellett fordítani.

A szeméttelepen Cséry Lajos szabadalmaztatott eljárása alapján az „elhumuszosodott szemétből adalékanyagok hozzáadásával szerves trágyát állított elő, melyet kertészetek és szőlészetek számára értékesített". A sikeres vállalkozással azonban az elszállítandó mennyiség körüli állandósult viták miatt 1906-ban szerződést bontott a megrendelő főváros, ezért Cséry telepe néhány év múlva csődöt jelentett. A szeméttelepet azután a főváros működtette egészen 1960-ig, bár a szippantós kocsik még az ezredfordulóig ide hordták rakományukat. A telep déli részét azonban már 1933-ban bezárták, és az ott felhalmozott, helyenként akár 25 méteres magasságot is elérő szeméthelyek lebontására és ártalmatlanítására közel 3000 munkást alkalmaztak két éven keresztül.

A belvárosból a szeméttelepre tartó ipari vágányt 1938-tól a BSzK Rt. vette használatba, hogy azon közlekedhessen az Ecseri úttól Pestimrére közlekedő 51-es villamos. Igaz, hogy a vágányokat még közel két évtizedig társbérletben használták a szeméttelepre járó, gőzvontatású tehervonatokkal. A közös használat 1957-ben szűnt meg, amikor a szemétvasúttal felhagytak; ekkor már két vágányon tudott elindulni az új, immár 54-es járatszámot viselő villamos. Egy évvel később a síneket egy szakaszon társadalmi munkában áthelyezték, így a villamos ne a szemétdombok között, hanem annak a tövében zötyögött Pestimre felső vasútállomás felé. A vonal belső végállomása ekkor a Nagyvárad tér lett.

Szintén 1957-ben, a Köztisztasági Hivataltól átvett területen, „a dolgozók lelkes segítségével" új autóbuszgarázs és karbantartótelep épült, amelyet a világháborús partizánról, Kilián Györgyről neveztek el. 1983-ban, néhány méterrel távolabb adták át az „Új Kiliánt", a mai dél-pesti buszgarázst, a Nagykőrösi út és a Méta utca kereszteződésében.

Ekkoriban költözött ide az eredetileg a külső Józsefvárosban, a Teleki téren 1897-ben megnyílt használtcikk-piac is. A piac működését azonban sokan nem nézték jó szemmel az egyre jobban betelepülő városrészben és 1950-ben egy körrel kijjebb, a külső ferencvárosi Mária-Valéria telep mellé helyezték át. Innen alig másfél évtized után, 1964-ben kellett tovább költöznie, részben az építendő József Attila-lakótelep, másrészt feltételezhetően ideológiai okok miatt. Ekkor került az akkor is még aránylag senkiföldjének számító, leginkább csak vágányokkal tarkított mai helyére.