Emberek/Interjú

Határok nélkül – Interjú Singer Ádámmal a természet és lakótér integrált kapcsolatáról

2024.07.12. 13:51

Határozott vonalvezetés, kemény formák, sötét színek – a maszkulin jegyek mellett a tűpontos tervezés mégis a természetet emeli főszereplővé a Singer Design legújabb hazai projektjében. Hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie annak, aki hozzájuk hasonlóan szeretné integrálni a természeti környezetet a lakótérbe, arról Singer Ádámmal, a stúdió alapító-építészével beszélgettünk.

Milyen adottságok mellett vágtatok bele ebbe a projektbe?

SÁ: Adott volt egy dombos, sok fával körülvett területen lévő, jelentős méretű lakóépület, amelynek befejező etapjaként készült el ez a kifejezetten a családfő számára kialakított új épületszárny, amelyben alul egy hálószoba, egy wellness-szintű fürdő, fent pedig egy nappali, egy konyha-bár és egy gardrób található. A terepviszonyok és a további adottságok, például, hogy a szomszédok felől egyáltalán nem belátható ez a terület, lehetővé tették, hogy az épületet és annak teljes környezetét is úgy tervezzük meg, hogy egy különleges, integrált kül- és beltér kapcsolatot hozzunk létre. 

Melyek voltak a koncepció sarokpontjai?  

SÁ: Az eredeti családi ház egy növényfal mögött helyezkedik el, amihez egy üveghíddal kötöttük hozzá az új épületet. A híd alatt, kihasználva a terepviszonyokat, vízesést hoztunk létre, ami egy nagy tóba fut bele, ahogy egy bukófalon keresztül a medence vize is ide ömlik – legalábbis úgy tűnik, de természetesen ezek elkülönülnek egymástól. Így egy olyan mesterséges tájat alakítottunk ki, ami egészen különlegessé tette az egész épület-természet kapcsolatot. A villát illetően a fő cél az volt, hogy amennyire csak lehet, megnyissuk a meseszerű környezet felé: két lemez és a medence képezi a tömör részt, és minden, ami ezek között van légies, könnyed maradt, azt az érzetet keltve, mintha a beltér is a szabadban lenne.

 

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a tervezés során?

SÁ: Amikor a kül- és a beltér határát ennyire össze szeretnénk mosni, mint ahogyan a mi terveinken szerepelt, akkor értelemszerűen minél több üvegfelületet alkalmazunk. Számolni kell azonban vele, hogy ez egyrészt jelentős hőterhelést okozhat az épületnek, másrészt nagyfokú belátást enged az intim terekbe. Olyan speciális árnyékolástechnikai megoldást kellett tehát találnunk, amely kintről befelé nem átlátható, bentről azonban szabad kilátást biztosít, átengedi a nappali fényt és megfelelő hővédelmet biztosít. Nem mellékes szempontként természetesen esztétikailag is illeszkednie kellett az ügyféllel közös elképzeléseinkhez. Mivel az épület olyan környezetbe került, ahol tulajdonképpen a növények alkotják a tér falát, logikus, hogy semmilyen belső drapériát nem akartunk használni, ami kicsit is kitakarja ezt a panorámát – a kertben lévő fenyő vagy japán juhar egyébként is tökéletesen visszaadja mondjuk egy függöny lágyságát. Mindenhol a tér és a táj tükröződik, fantasztikus látványt nyújt élőben a természet ilyen fokú közelsége és integráltsága.

Végül milyen megoldást alkalmaztatok, hogy az árnyékolás minden kritériumnak megfeleljen?

SÁ: Az Archishade árnyékoló termékeivel, amelyek közül háromfélét is beépítettünk, maximálisan meg tudtuk valósítani a céljainkat. Dominánsan Fixscreen külső textilárnyékolókat alkalmaztunk, mert még az extrém méretű ablakok előtt is mindenféle függőleges vagy vízszintes osztás nélkül, rejtett tokkal, teljesen észrevétlenül jelennek meg. Kívülről matt textilfelület látszik, amin egyáltalán nem lehet belátni, belülről viszont alig észrevehető, hogy van valami az ablak előtt. 

Nagy előnye, hogy van olyan változata, amely a sarkokban is lefutó sín nélkül működik, így a sarokablakoknál is rendkívül légies és elegáns módon tudtuk megoldani az árnyékolást. A textilponyva többféle vastagságban elérhető, így ahol szükség volt rá, ott teljes fényzárást (blackout) is el tudtunk érni. Ráadásul, mivel a szerkezet ZIP-rendszerrel záródik, egyben a rovarvédelmet is ellátja. 

Ezen kívül néhány olyan helyen alkalmaztunk még zsaluziát is, ahol a látvány miatt fontos volt, hogy megjelenjen a lamellarendszer – az üveghidat például szerettük volna vizuálisan is leválasztani az épületről, és ezt ezzel a megoldással értük el. A zsaluzia kifejezetten jól szabályozható árnyékoló lehetőség, hiszen billenthető, felhúzható. A külső textil nem állítható ilyen szabadsággal, viszont, ahol a szabad kilátás olyan fontos szempont, mint itt, akkor ez a legtökéletesebb megoldás. 

Számodra mi volt a legemlékezetesebb dolog a projekt során?

SÁ: Ez egy olyan, szó szerint milliméterpontos épület lett, amiből nagyon kevés van Magyarországon, így egyedi és különleges élmény volt a villán dolgozni. Hozzátartozik, hogy a megrendelői szándék is ez volt, így az ügyféltől teljes szabadkezet kaptunk. Természetesen mindent megbeszéltünk, de ha valamiben esetleg nem értettünk maximálisan egyet, akkor is rábólintott a terveinkre, ami kivételes szabadságot jelent egy tervező számára. Ebben az esetben ráadásul nemcsak a teljes építészeti és belsőépítészeti tervezést végeztük el, hanem a kivitelezést, valamint az összes termék kiválasztását, beszerzését is mi menedzseltük. A teljes folyamat 1,5-2 éve alatt hetente kijártunk az építkezésre, minden részletet és csomópontot személyesen egyeztettünk a kivitelezővel, így folyamatosan felügyelni tudtuk a munkát annak érdekében, hogy minden tökéletesen alakuljon. 

Csapó Bea