Hazatérés: ravatalozó Bakonybélen – Szenner Hanna diplomaterve

Szenner Hanna diplomamunkájában a halálhoz kapcsolódó népi hagyományokhoz visszanyúlva, és e hagyományok népi építészetre gyakorolt hatásait felelevenítve tervezett ravatalozóépületet a bakonybéli temetőbe.

KEZDET

A feladat valami újnak a megalkotása Bakonybélen. Megérteni a település dinamikáját és ehhez igazítani saját elképzeléseinket. A diplomatémám kiválasztása során olyan valós problémát kerestem, melyre az építészet segítségével tudunk választ adni. Az általam választott funkció végül a halál és temetés kultuszunkat boncolgatja.  

Egy új ravatalozó.

A település jelenleg rendelkezik ravatalozóval, de ez az épület nem tudja megfelelően ellátni a feladatát, korszerűsítésére nincs lehetőség. A funkció megkerülhetetlenségéből fakadóan az épület létrejötte nagyban befolyásolná a helyiek életét.

A téma megértéséhez megkerülhetetlen vizsgálnunk a halállal való kapcsolatunkat, mint egyén és mint társadalom, hiszen ez nagyban befolyásolja a temető- és ravatalozóépítészetünk egyes elemeit.

Régen a halál a természet körforgásának része volt, az emberek otthonukban ápolták és ravatalozták szeretteiket. A 20. század közepén a tudományok vezette világ új fontossági sorrendet teremtett, melynek alapja a hatékonyság és higiénia. A modern ember egyre inkább elidegenedik a haláltól és próbálja semmissé tenni az elkerülhetetlent.

A ravatalozók megjelenésével ez az összetett rendszer nagymértékben egyszerűsödött, nem voltak többé több napos virrasztások és a falu, mint szakrális hely sem létezik már. Egyik pillanatról a másikra felszámolták a falvak több évszázados temetkezési rítusait. A temetések átkerültek egy minden előzménytől és hagyománytól mentes világba. Ezen tevékenységek összessége a temetőbe tömörül.

KONCEPCIÓ

A népi halottkultusz jelentős része a ház jól ismert terei köré szerveződött. Az otthon, mint szimbólum, kiemelt szerepet kapott a terv megalkotása során.

Vizsgálni kezdtem a népi temetkezési szokásaink formavilágát. Hogyan hatott a halál épületeinkre és tereinkre. Ebből a tudáshalmazból olyan elemeket emeltem ki, melyek képesek megidézni az otthont és az otthon ravatalozás hangulatát. Ez az átörökítés nem konkrét dolgokban nyilvánul meg, ezen kiragadott elemek leegyszerűsödnek vagy átalakulnak a terv során. Eredeti jelentésük viszont megmarad az új olvasatukban is.

Téralkotás szempontjából azt vizsgáltam, hogyan lehet egy teret belülről formálni. Arra kerestem a választ, hogyan tud a tömeg a külső szemlélő számára minden gesztustól mentes maradni, úgy, hogy közben a belső világ egy teljesen más perspektívát követ. A befoglaló keret maga a ház, minden, ami alatta történik, az valami új. Azt szerettem volna, hogy az épület mást mutasson annak, aki távolról szemléli és annak, aki közelről vizsgálja.

TELEPÍTÉS

Esetemben a funkció adta a helyszínt, a bakonybéli temető. Az ravatalozó a terület északi végében, a síroktól elkülönülve, egy fás területre került. Az épület tengelyében nem fordul szembe az érkezőkkel. Ezzel a gesztussal egy kevésbé konkrét találkozásra van lehetőségünk a halottal. Az érkezőnek kell szembe fordulnia az épülettel, és nem fordítva, ezáltal megadva a lehetőséget arra, hogy mindenki személyesen dönthesse el, mikor szeretne szembe kerülni a koporsóval.

MÜKŐDÉS

Az épület tereit két nagy csoportra bontottam, üzemi és szakrális funkciókra. Minden, ami a hely működtetését segíti, zárt térbe került. A szakrális terek esetében viszont a funkció megengedi a védett, nyitott terek alkalmazását.

A tömeg befoglaló keretét tekintve a lakóház archetípust vettem alapul. Az épület összetettsége a belső terekben bontakozik ki.  A nyugati oldalról nézve az alaprajz egyre jobban kinyílik, míg ebben a síkban a mennyezet egyre inkább összezár. Ez a térformálás a nyitott terekben is jelen van, az oszlopok lekövetik a bővülő terek vonalát. A figyelmet egy pontba terelik, a tengelyben való megnyitásra.

A tér csökkenése egyre intimebb kisebb közegek befogadására képes. A legszűkebb keresztmetszetben a koporsó kapott helyet, a védett táguló térben a család, majd a már csak szimbolikusan zárt részen a gyászolók.

HOMLOKZATOK

Az épület külső homlokzatán egy hangsúlyos hasíték jelenik meg a nyugati oldalon. Ez egyben az egész belső tér fókuszpontja. Régen több tájegységre jellemzően megjelent a házakon a lélekajtó. Az épület egyetlen megnyitása erre hivatott reflektálni, megeleveníteni a halottas ajtók emlékét. Lakóházként tekintve az épületre a felhasított oldal az "utcára néző" homlokzat, melyen eredeti rendeltetésük szerint is megjelentek ezek a nyílások.

Anyaghasználat tekintetében a hely és a tömeg karakterére összpontosítottam. Bakonybél híres a faiparáról. Választásom így a fa köré korlátozódik a külső burkolatok és tetőhéjazat terén egyaránt. Az épület zárt terei, melyek funkciójukból adódóan kiszolgáló helyiségek, kontrasztot alkotnak az épület külső homlokzatával. Az égetett fa ellenpólusaként a zárt terekben minden felület tört fehér.

URNATEMETŐ ÉS LÉLEKHARANG

Az urnatemető kialakításában kapcsolatot teremt a ravatalozó és a temető között. Telepítése során a távolság egyre csökken az urnaoszlopok között, ahogyan az ember közeledik a ravatalozóhoz.  Az úton végighaladva egyre intenzívebbek az érzések. A telepítés erre reflektál, az érkezés intenzitására. Az ellenkező tengelyen minden pont fordítva történik, a temetőből kifelé haladva ritkulnak a sorok, ahogyan az ember is visszatér a való világba.

A lélekharang egy önálló elemként jelenik meg a tervben, de közben mégis szoros kapcsolatban van az épülettel. Telepítését tekintve arra a képzeletbeli pontra került, ahol az épület szűkülő tengelyeinek határvonalai metszik egymást.

KONKLÚZIÓ

A ravatalozó letisztult jellege jól illeszkedik a környezetébe. Úgy gondolom, kialakítása méltó a funkcióra, melyet hivatott betölteni. Az épület úgy tudd megragadni elemeket a halottkultuszunkból, hogy közben nem válnak mesterkélté a szimbólumok. Az egyszerűsége lehetővé teszi számára, hogy őszintévé váljon, és méltó módon szolgálja a funkcióját.

Szenner Hanna