A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) 2021-ben 37. alkalommal adományoz Hild János-díjat, amelynek települési és egyéni változatára idén is várják a pályázatokat.
A MUT Hild Jánosról, az első budapesti városrendezési terv készítőjéről nevezte el a Hild János-díjat, amelynek egyéni változatát az urbanisztika terén elért kimagasló személyes elméleti és gyakorlati szakmai teljesítmények elismerése érdekében adományozza.
Hild János-díj adományozható annak a természetes személynek, aki az urbanisztikai szemlélet érvényesítése terén, a területfejlesztésben, területrendezésben, a településfejlesztésben, településrendezésben, városrehabilitációban, a települési értékek értékőrző fejlesztésében, a települések igazgatásában, irányításában, működtetésében kiemelkedő tudományos, tervező vagy gyakorlati szakmai eredményt ért el. A díjat ugyanaz a személy 5 éven belül csak egyszer kaphatja meg és a Társaság egy alkalommal legfeljebb 3 díjat oszt ki.
A települési Hild János-díjat, a település céltudatos, fenntartható, integrált, stratégiai településfejlesztés terén kimagasló eredményeket elért önkormányzatoknak adják át évről évre. A díj elnyeréséért a települési önkormányzatok pályázhatnak.
Az elismerés egy alkalommal legfeljebb három pályázónak adható. A díjazottak emlékérmet és az adományozásról szóló oklevelet kapnak, az érem nagyított változatát kötelesek emlékműként köztérre kiállítva, vagy központi helyen lévő épület falára szerelve emléktáblaként elhelyezni.
A legfeljebb három díj elosztása során külön kerülnek elbírálásra a 2000 fő alatti, a 2000-20.000 fő közötti, és a 20.000 fő feletti lakos számú települések pályázatai. Az egyes kategóriák közötti megoszlásról a beérkezett pályázatok színvonalának figyelembevételével a MUT Elnöksége dönt, majd ők választják ki a nyertest, az Elnökség tagjainak, a MUT szakmai tagozati és területi csoportvezetőinek, a területi főépítészeknek és a regionális fejlesztési ügynökségeknek a véleményét is kikérve.