Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

Hófehér origami

2019.09.17. 17:40

A fejpályaudvarokról Kelenföldre érkező sínek ölelésében, ipari szomszédságban született meg Mimama konyhája. A hagyományos kiemelkedő minőségű magyar fogásokat kínáló éttermet – első ránézésre - cseppet sem hagyományos köntösbe burkolta tervezője, ifj. Reznicsek Zoltán.

A megbízás véletlen adódott: az építtető Baumgartner Antal már korábban is felkérte a tervezőt apróbb munkákra. Az együttműködésből hol kisebb objekt, hol egész falat beborító fényinstalláció jött létre. A felkérés ezúttal is egy jelszerű “totemoszloppal" indult, végül az építész első önálló megvalósult épületévé alakult. Így nyert az Anna Hotel étterme, vagyis Mimama konyhája összetéveszthetetlen, új építészeti arculatot.

Hozott anyagként egy meglévő autószerelő műhely és hidegraktár adódott. Jelentéktelen nyeregtetős épületként sem ez, sem környezete nem mutatott fel olyan építészeti értékeket, melyek viszonyulási pontként szolgálhattak volna. Izgalmas “semmiség", majdnem tiszta lap a tervezéshez, ahol bármi lehetséges.

Ma is ott lapul a jellegtelen kis műhely egy izgalmasan köréhajtogatott struktúra alatt. A fémlemezborítás és a koncepció karosszéria-jellege az ipari-kereskedelmi környezethez köti az átalakítást. Könnyed és játékos, de élei hasítanak. Egyedi csomópontjai a tervezőasztaltól a kivitelezésig precíz és kompromisszumoktól mentes munkát kívántak meg.

Az épület generációkat köt össze, akár egy jól sikerült vasárnapi ebéd. “Anna" a tulajdonos szeretett unokája, míg “Mimama" a nagymama – ők talákoznak most épületként a finom ívekkel, lágy domborzattal kialakított kertben. Efféle családi hagyomány a tervező oldaláról is jelen van: az építész édesapja, idősebb Reznicsek Zoltán többszörösen díjazott tetős és díszműbádogos cégében nevelkedett, amit most közösen irányítanak. Úgy is fogalmazhatunk: korai, kisléptékű design&build konstrukciót láthatunk, ha ellátogatunk a Budapest 11. kerületében működő étterembe. Az utcáról leginkább észlelhető épületrész szögtört, kiháromszögelt, síkonként változó irányú árnyékfugás sávos alumínium burkolatot kapott. Az utca felé eső kémény tömege kiemeli a szilárdtüzelés konyhai funkcionalitását.

Vízfelület öleli körbe a házat, érkezéskor megkettőzve a látványt. Tükörképével kiegészülve a ház szobor- vagy inkább objektumszerűsége még látványosabbá válik. Színes és illatos kertje üde színfolt az ipari-városi környezetben, gyógynövényekkel és friss fűszerrel látva el a konyhát. A telket suhogó bambuszerdő választja el a szomszédtól. Régmúlt és jövő, ipari és organikus kapcsolódik össze Mimama konyhája körül.

Mizsei Anett