Holland 36
Szociális lakásépítés Hollandiában és itthon. Beszámoló a [1+1] Urban Lounge sorozat február 1-ei rendezvényéről.
Miért szeretjük a hollandokat? Először is azért, mert mindenkit szeretünk. Másodszor azért, mert a hollandok előadásaik előtt elnézést kérnek gyenge angoltudásukért, hogy utána igen szabatosan adják elő mondandójukat. Harmadszor azért, mert van az 1901-es lakástörvényük, amit annakidején a tizenhét éves Wilhelmina királynő írt alá, és amely törvény mind a mai napig a példás szociális lakásépítés alapját képezi náluk.
Ez utóbbiról is beszélt Noud de Vreeze építész, az Amszterdami Városfejlesztési Tanács tagja, a KÉK-ben rendezett [1+1] Urban Lounge sorozat legutóbbi, szociális lakásépítéssel foglalkozó estjén.
De Vreeze úr, aki szerint Amszterdam és Rotterdam is csak egy falu, többek között a szoros együttműködést igénylő vízgazdálkodási kultúrára vezeti vissza a mára már „mérhetetlenül gazdag” holland lakásszövetkezetek létrejöttét és sikerét. Kulturális sajátosságnak nevezte a városok méretének korlátozására irányuló törekvéseiket, amik többek között a hosszú távú, megfontolt lakáspolitikára támaszkodnak.
Vázolta a teljes lakásállomány 36%-át kitevő szociális lakások nagy számának hátterét: az építés és működtetés privát lakásszövetkezetek feladata, amiket az állam felügyel. A szövetkezetek ötven éves lejáratú, alacsony kamatozású építési kölcsönöket kapnak az államtól, amit húsz évig csökkenő mértékű törlesztési támogatás egészít ki (ez a szövetkezetek kezdeti veszteségét fedezi). Húsz év elmúltával a lakásszövetkezetek már nyereségesek. Az előadó szerint ez a konstrukció nem teljes magyarázat a sikereikre, de „egyszerűen így van és kész”.
Rámutatott a szociális és egyéb lakástípusok térbeli keveredésének jelentőségére. A gettósodást elkerülendő arra törekszenek, hogy a szociális lakás ránézésre ne legyen megkülönböztethető a többitől, ami konkrétan egy épületen belüli keveredésüket is jelentheti (Amszterdam keleti kikötőjének rehabilitációja erre is szolgál példákkal).
Végezetül a sikeres szociális lakáspolitika alapfeltételeit foglalta össze: társadalmi szintű együttműködési hajlamot, kiérlelt, demokratikus kormányzási kultúrát, komoly szociális elkötelezettséget, gazdasági növekedést, a bérlakásszektor nagy méretének elfogadását és kiegyensúlyozott összmunkát az állami és a privát szféra között. Egyébként a holland építés Trabantjának nevezte a sorházat.
Oliver Thill Hollandiában dolgozó, német származású építész előadásában a spórolás motívumát emelte ki a modernizmus történetéből: a formák, anyagok, részletek, megoldások egyszerűsödését, ami gyakran szegényedéssel egyenértékű. Azt mondta, hogy ezek a jelenségek általában az építés fő vonulatának oldalhajtásai voltak, ezzel együtt az építészeti diskurzus meghatározó elemeivé váltak. Úgy vélte, hogy az építészeti minőséget ismét vissza kell terelni a fősodorba, a tömeges lakásépítés szférájába. Szerinte a jelenlegi globális társadalmi borúlátás és kultúrválság egyébként a modernizmustól ismét a tradicionalizmus felé mozdítja majd az építészetet.
Saját irodájuk gyakorlatából azokat az elveket vázolta, amiket a szociális lakások tervezése során alkalmaznak. Lévén a homlokzat a legdrágább elem, azt egyszerűsítik a kompakt tömeg és az egyforma részletképzés, az előregyártás és ipari technológiák alkalmazása által. A nagy traktusmélységből adódó viszonylag alacsony négyzetméterárak lehetővé teszik ugyanakkor a homlokzatok teljes üvegezését, amit ők alapvető tényezőnek tartanak a lakókörnyezet minősége szempontjából.
Az Ecorys Magyarország Kft. képviseletében Bedőcs Bernadett beszélt a magyarországi helyzetről. A szociális illetve bérlakások óriási mennyiségi és minőségi hiányát hangsúlyozta, ami évi tízezer lakás építésével lenne megszüntethető, 2020-ra elérve a 11,5 %-os bérlakásarányt. Összesen pedig félmillió szociális típusú bérlakásra van szükség, de Magyarországon nincs szociális-lakás-politika és hiányoznak a hosszú távú üzemeltetés intézményi keretei is.
Bach Péter az Orczy úti harminc lakásos bérház tervét mutatta be, amivel az M Építésziroda nyerte meg a Józsefvárosi Önkormányzat pályázatát. Véleménye szerint az épületet még nem lehet példaértékűnek nevezni, sokkal inkább tekinthető kísérletnek, ami fontos tanulságokkal szolgálhat. Például annak felismerésével, hogy a mai magyar előírásrendszer nem alkalmas szociális típusú lakások építésének szabályozására. Nincs értelme például biztosítani az előírt parkolószámot telken belül a zöldfelület rovására, vagy jóval drágábban, mélygarázzsal, ha egyszer a lakóknak nemigen lesz autója. Ugyanígy a falszerkezetek hő- és páratechnikai méretezésénél az előírások szerint 20° C belső hőmérséklettel kell számolni, holott a kispénzű lakók valószínűleg a fűtésen is spórolni fognak. A tervezők arra törekedtek, hogy az épület ne szociális lakóháznak nézzen ki (egyébként a bennefoglalt lakásállomány sem csak szociális típusú lakásokat tartalmaz), továbbá hogy a beköltözők ne érezzék itt idegenül magukat, bármekkora minőségi ugrást jelentsen is számukra az új környezet.
Az előadások után Martinkó József moderátori közreműködése mellett folytattak kerekasztalbeszélgetést a vendégek, kiegészülve Sárkány Csillával (Rév8 Zrt.). Amint elhangzott, igyekezni kell a szociális lakást a jövőbeni igényekre szabni, a holland tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy ki kell venni az önkormányzatok kezéből és érdemes privát szervezetek kezelésébe adni. Arra a kérdésre, hogy vajon nem jobb-e eladni a szociális lakásokat az alacsony jövedelmű bérlőknek, megtörve ezzel a szegénységspirált, a holland vendégek két érvvel adtak nemleges választ: a megnövekedett mobilitás miatt nincs valódi társadalmi igény a lakástulajdonra, és ami ennél is fontosabb, a szociális lakások bérlői nem tudnák fenntartani saját tulajdonú lakásaikat. Amint kiderült, ez szűnni nem akaró vita tárgyát képezi Hollandiában is – ilyen értelemben tehát nálunk most nincs miről vitatkozni. Majd egyszer.
Török Tamás (szöveg + kép)
