Hongkong – egy hatékonyan működő város III.

A hongkongi sorozat harmadik részét legszívesebben a jelenlegi és jövőbeni budapesti városvezetés figyelmébe ajánlanánk. Bérces László alapos, tanulságos és rendkívül izgalmas dolgozatának harmadik részében a hatékonyság hátterében álló magas szintű szervezettség sokféle összetevőjét veszi sorra. Ebből egy apró, de annál érdekesebb részlet, hogy Honkong városának Budapesttel összehasonlítva nem több száz fős politikai elitje, hanem 750 fős saját várostervezői csapata van...

Városvezetés, városfejlesztés

Hongkong egy szinte Magyarországnyi lakosságú, dinamikus nagyváros, ahol a városvezetés első számú gondja lépést tartani a fejlődéssel, sőt megelőzni azt. Az utóbbi évtizedekben a lakosságszám folyamatosan emelkedik (1945 óta tizenkétszeresére nőtt); a termelési struktúra teljesen átalakult, az ipari termelés helyét a szolgáltató szektor vette át, a rengeteg helyben gyártott, „made in Hong Kong” termék előállítása kiköltözött, a világ harmadik legnagyobb filmgyártó központja szinte teljesen eltűnt. Ugyanakkor ma már itt található a világ harmadik legnagyobb tengeri kikötője és repülőtere is. Ha csak a fent említett legfőbb változásokat tekintjük, ezek közül egy is elég volna ahhoz, hogy egy metropoliszt gazdaságilag szétziláljon, szociális rendszerében, fizikai környezetét tekintve maga alá temessen. Kínában, Indiában, Latin-Amerikában a hasonlóan növekvő városok általában sokkal több környezeti problémával küzdenek, közlekedésük sok esetben katasztrofális, a városokat övező nyomornegyedek pedig egyes esetekben szinte megoldhatatlan szociális problémákat jelentenek. Hongkong ezzel szemben követni tudta és fel tudta dolgozni ezeket az átalakulásokat.

Nem lehet kétséges, hogy a városvezetésnek és a várostervezésnek mindezen kihívások kezelésében óriási szerepe van. Hongkong az utóbbi évtizedekben egy európai szintű, fejlett és gazdag nagyvárossá vált. Mai állapotát azonban nem egyszerűen úgy érte el, hogy a megtermelt jövedelméből egyre többet fordított modernizálásra. Természetesen ez is igaz, de emellett elsőrendű szemponttá vált, hogy a szükséges fejlesztéseket össze tudják kapcsolni jövedelemtermeléssel.

A városfejlesztés gazdasági alapjainak megteremtése, és a várostervezés gyakorlata Hongkongban egészen más felfogásban működik, mint Budapesten, és ezt a várostervezésnek a város önigazgatásában elfoglalt helye és szerepe is jól tükrözi.

Egyrészt a városi (ön)kormányzat nem külső cégekkel készítteti, hanem saját hatáskörében készíti el az összes, a város fejlesztéséhez szükséges tervet. Ennek a munkának az elvégzésére egy 750 fős várostervezési „osztályt”, valójában tervező irodát működtetnek. Itt készítik a városfejlesztési koncepciót, a közép- és hosszú távú stratégiai terveket, a terület-felhasználási tervet és a szabályozási tervet is, továbbá ugyanebben az irodában készülnek a nagyobb infrastrukturális beruházások konkrét megvalósítási tervei is. (Az építés igazgatással kapcsolatos szabályalkotási és végrehajtói munkát más osztályokon végzik.)

Másrészt a várostervezés szoros szervezeti kapcsolatban áll a város gazdasági irányításával. Az említett várostervezési osztály ugyanis egy a pénzügyi-gazdasági miniszter irányítása alá tartozó fejlesztési iroda részeként működik. A fejlesztési irodának több építészeti-várostervezési téma mellett - örökségvédelem, infrastruktúra, stb. - a városfejlesztésnek a gazdasági szereplőkkel és erőforrásokkal való összehangolása is feladata. A fejlesztési iroda tevékenységének köszönhető többek között a metróállomásokra települt bevásárlóközpontok és lakókomplexumok megjelenése, mert ezek tették lehetővé magánbefektetők bevonását a közösségi infrastruktúra fejlesztésébe.

A metróhálózat kiépítése jól mutatja, hogy a város vezetése hogyan aknázta ki a vonalak mentén és főleg az állomások helyén lévő területek értéknövekedését, de arra is kiváló példa, hogyan vált a kezdetben a metró működtetésére létrehozott - és a mai napig (ön)kormányzati többségi tulajdonban lévő - cég nemcsak önfinanszírozóvá, hanem a város egyik fő bevételi forrásává. Amellett ugyanis, hogy a vállalat igen hamar képessé vált saját tőkéből fedezni a metróhálózat új vonalakkal történő bővítését és a hozzá kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseket is, ő vezette be az említett elektronikus fizető kártyát, és működteti azóta is a kiskereskedelem irányába egyre jobban kiterjedő, és egyre jövedelmezőbb rendszert. Azon kívül, hogy a hongkongi metrót nyereségesen működteti, a vállalatnak immár az ingatlanfejlesztés a legnagyobb bevételt jelentő tevékenysége. Az időközben a tőzsdére is bevezetett cég számos külföldi gyorsvasúti létesítményben résztulajdonos, legújabban a Hongkong-Shenzhen gyorsvasúti kapcsolat egyik befektetőjeként tűnt fel.

Annak érdekében, hogy az összetett, több szereplős irányítási és gazdasági folyamatok hosszú távon is a város érdekét szolgálják, és a résztvevők menet közben ne térjenek el a kitűzött céloktól, a megszabott feladatkörrel rendelkező intézmények mellett működik az (ön)kormányzaton belül egy az irányítási, tervezési és megvalósítási folyamatok kézben tartására hivatott független csoport - mely nevében a hatékonyság szót viseli (Efficiency Unit) - is.

A fejlesztés és tervezés kapcsolatának a fenti példákból kiolvasható gyakorlata alapján érthetővé válik, hogy Hongkongban a város növekedéséhez szükséges beruházásokat nem egyszerűen a fejlődéséhez nélkülözhetetlen ráfordításként, hanem a gazdasági növekedésben fontos szerepet betöltő húzóágazatként kezelik.

A város mai, meglehetősen összetett irányítási gyakorlatát megelőzte egy, a hatvanas évekre jellemző, elsősorban tervezési szemléletű városfejlesztés, amely nagyon hasonlított Budapest hatvanas évekbeli fejlesztéséhez. A kezdő lökést az elavult településrészek felszámolásához és új, szociális lakótelepek építéséhez egy 1953-as tűzvész adta meg. Ekkor történt, hogy az egyik, betelepülők által lakott bódéváros egyetlen éjszaka a tűz martalékává lett, és több, mint 50 ezer ember vált hajléktalanná. Ezután kezdődött el az „állami” lakásépítés, melynek eredményeképpen a hatvanas évek végére 1 millió, a hetvenes évek végére pedig már 2 millió lakost helyeztek el az újonnan épített, kezdetben csak néhány szintes, majd egyre magasabb épületekből álló lakótelepeken. Idővel az állam a magánszektort is bevonta a lakótelep építésbe, és ma már főleg magántulajdonú lakásokat építenek az immár 50-60 emeletes lakótorony-parkokban.

Nyomornegyedek, hajléktalan telepek nincsenek Hongkongban. Olyan lerobbant negyedek, épületek azért akadnak még ma is, amelyek őrzik a korábbi évtizedek - filmekből is ismert - hongkongi „nyócker” hangulatát. Főleg az első generációs szociális lakóépületek ilyenek. Ezek meglehetősen gyenge minőségben készültek, közülük nem egyet már a nyolcvanas években le kellett bontani, és volt, amelyik magától, lakottan dőlt össze.

A leghírhedtebb negyed az ún. Walled City volt. Ez eredetileg egy nagyobb budapesti tömb méretű, 10 emeletes épületekből álló együttesnek épült, az idők során azonban a több emeletnyi spontán ráépítéseknek, konzolos hozzáépítéseknek, szintmegosztásoknak és hidaknak köszönhetően egy 33 ezer lakosú (!) épület-konglomerátummá nőtte ki magát, ahová sem idegen, sem a rendőrség nem merte betenni a lábát. 1994-ben bontották le, a helyén ma park található.

Manapság a lakások iránti kereslet óriási, a privát lakásépítési piac virágzik, annak ellenére - vagy épp amiatt -, hogy a lakások nagyon drágák. Egy újonnan épült, 40-50 m²-es „panel” lakás 80-100 millió forintba kerül, és az egész világsajtót bejárta az a hír, hogy a belváros szívében épült legújabb lakótorony 68. emeletén eladott 570 m²-es penthouse 110 ezer dolláros négyzetméteráron kelt el - állítólag ez ma a legdrágább társasházi lakás a világon.

A városfejlesztésben a hatékonyság ma sem jelent konfliktusmentességet. A legutóbbi időkben egy évig folyt például a hatóságok és a városvédők közötti küzdelem, amikor lebontásra ítélték a központban lévő, még a 30-as években épült, az Erzsébet téri autóbusz végállomásnál alig nagyobb kikötőépületet, hogy helyére - a tenger további feltöltésével - új irodaházakat építhessenek. Aktivisták láncolták magukat az épület oszlopaihoz, éhségsztrájkot folytattak, tüntetéseket szerveztek a múlt eme darabjának megmentéséért - sikertelenül.

Annak ellenére, hogy rengeteg hongkongi épület az építési szabályok miatt Budapesten egyáltalán nem épülhetne meg - és itt nem a magassági korlátozásra gondolok -, a helyi építészek sokat panaszkodnak a rendkívül szigorú előírásokra. A tűz-, a kiesés-, a tájfun-, stb. elleni védelem szigorú betartása például nem ad kellő szabadságot a tervezőnek még az ablakok elhelyezésében sem a lakóházak homlokzatán. Többek között emiatt is épülnek olykor rettentően unalmas 40-50 emeletes épületek a városban. Ugyanilyen kötöttségek sora jelentkezik más műfajú épületek esetében is, ezért külföldi építészek helyi tervező nélkül nemigen rúgnak labdába. Talán ez a merevség az egyik oka annak a jelenségnek, hogy a sztárépítészek szinte egyáltalán nincsenek jelen Hongkongban. A másik oka, azt hiszem, a megrendelői és befogadói közeg távolságtartása lehet.

Cseppet sem biztos azonban, hogy a sztárok hiányoznak. Az anyagi erő a városban minden esetre megvan (a világ 16 legmagasabb épületéből négy Hongkongban található), ami hiányzik, az néhány igazán izgalmas, építészeti élményt jelentő épület. A helyi építészirodák között nem egy világszínvonalú akad, de olyan úttörő jelentőségű irodák, mint amilyenek Japánban vagy Szingapúrban működnek - bátran kimondhatjuk, nincsenek közöttük. Az utóbbi évtizedben készült például nem is egy, helyi tervezők által tervezett, landmark-nak szánt kulturális épület a tengerszoros partján - ezek közül azonban némelyik kimondottan ötlettelenre sikeredett.

Életminőség, épített környezet

Hongkong nem az a hely, ahol európai turistaként az ember sokáig jól érezhetné magát, ahol jókat lehetne sétálgatni, ahol kellemesen ki lehetne kapcsolódni. A helyi kultúra is egészen más, a kávéház teraszán való üldögélés nem sikk, és a város egyszerűen nem is alkalmas ilyesmire. Túlságosan zsúfolt és zajos, alig találni benne kedves utcasarkokat és terecskéket, de ha volnának is ilyenek, a klíma sem teszi lehetővé a szabadban való elidőzést, akkora a hőség. Hongkong nem Velence, legalábbis nem a mai Velence. Talán ahhoz hasonlít, ami Velence egykoron volt, amikor még az a város számított a világ egyik kereskedelmi központjának, amikor a kikötőben, a kereskedőházakban, a bankoknál vállalható munka vonzotta oda az embereket.

Hongkong városképét különlegessé teszi, hogy az egész város gyakorlatilag magasépületekből áll. Az európai vagy amerikai nagyvárosoktól eltérően nemcsak egy központi üzleti-, irodanegyedben találhatók felhőkarcolók, hanem a lakótelepek is ilyenekből állnak, és az alacsonyabb, kisvárosias, netán sorházas vagy családi házas beépítési mód szinte teljesen hiányzik. A tömeges lakásépítésnek itt kialakult formája - egyetlen közlekedési mag köré szervezett, szabdalt alaprajzú, tűszerű toronyépületek egymás mellé sorolásával kialakított együttesek - innen terjedt el Ázsiában, és ma már Indiában, Kínában és szinte az összes feltörekvő városban - Bangkoktól Szingapúrig - megtalálható.

Az épített környezet esztétikai minősége csak ellentétes fogalmakkal írható le. A belváros felhőkarcolói rendkívül impozánsak, némelyikük kimondottan szép, műfaján belül is szellemes. Ezek az épületek általában nagyon drága anyagokból és drága szerkezetekkel épültek, és állandóan tisztogatják őket. Az olcsóbb épületek azonban - és ezek vannak többségben - kevésbé nemes anyagokból készültek, általában eleve unalmasabb, néha bántóan erőltetett homlokzatokkal, és az igénytelen átalakítások, a kívülre felszerelt légkondicionálók, reklámok, valamint a feketén megtelepedő kosz miatt az elhanyagoltság bántó képét sugározzák.

A legkiábrándítóbban a régebbi, 40-50 éves lakóépületek néznek ki. Említettem, hogy ebből a korosztályból már sokat lebontottak. A még ma is álló, általában 10-20 emeletes, öntött beton épületek, kicsi lakásaikkal és kicsi ablakaikkal nem vonzó darabjai a városnak. A beton sok esetben az életveszélyességig elkorrodált, néhol növények hajtanak ki a málló falakból. Az újabb lakótelepek toronyépületeit már időjárásállóbb felülettel, halvány színű - legtöbbször rózsaszín vagy világos zöld - csempeburkolattal készítik, így nem piszkolódnak annyira, de a monoton ismétlődésnek köszönhetően így is a falanszter-jelleg határozza meg hangulatukat.

Esztétikailag leginkább az épületek földszintjének, ill. első néhány szintjének sokfélesége,   a rengeteg különböző jellegű és árfekvésű üzlet, étterem és műhely egymásmellettisége élvezhető. Ez az esztétikai minőség azonban már nem választható el az itt zajló élet sajátos hangulatának befogadásától. Nem véletlen, hogy az útikönyvek több piacot, üzletutcát szerepeltetnek a megtekintésre feltétlen érdemes látnivalók között.

Hongkongban egymást érik a bevásárlóközpontok. Üzletből, üzletházból, üzletközpontból nagyon sok van - ugyanakkora helyen legalább négyszer annyi, mint Budapesten -, és ezek már csak légkondicionált belső tereik miatt is minden napszakban kedvelt tartózkodási helyek. Mivel eleve sokat kell gyalogolni, az emberek szívesebben kelnek át a világos, hűtött tereken, mint hogy a fülledt, zajos utcák szűk járdáin közlekedjenek. Ezen kívül persze szeretnek vásárolni is.

A praktikus funkciók mellett a bevásárló centrumok sajátos szociális teret is képeznek: minden plázában nagy jelentősége van a sokféle étteremnek. A legdrágább, elegáns étteremtől kezdve az önkiszolgálókig általában a teljes skála megtalálható. Hongkongban tulajdonképpen az étterem tölti be mindazt a funkciót - csak kicsit másképp -, amit Európában a kávéház, a söröző, a cukrászda és a kiülős helyek, ezért műfajilag nagy a sokféleség: a csendes, félhomályos zugoktól a több száz fős, reprezentatív, kristálycsilláros termekig terjed a választék.

Nem állíthatjuk, hogy a plázákon kívül nincs élet, de úgy tűnik, hogy a belső terekbe való húzódás vágya által motivált kereslet itt találkozik legkézenfekvőbben a kényelmes és tömeges kiszolgálás kínálatával.

Egyedül a zöldség-, gyümölcs-, hús- és halpiacok nem költöztek be a plázákba. Ezek hagyományosan az utcán találhatók, általában estefelé élik virágzásukat, amikor a hazatérők bevásárolnak. Sok helyen a boltok bezárása után olcsó utcai étkezdék veszik birtokba ugyanazt az utcaszakaszt, ilyenkor kör alakú asztalok lepik el a járdát és az úttest egy részét is.

Mint már említettem, Hongkongban első pillantásra feltűnik a tengerparti sétányok, szabadtéri kiülős helyek hiánya - főleg bármely mediterrán tengerparti várossal összehasonlítva -, és ez valamennyire érthetővé válik az éghajlati és életmódbeli adottságok ismeretében. Valami azonban mégis hiányzik a fizikai környezetből, amire megvolna az igény: nincs városi rendezvénytér, nincs nagygyűlésekre, összejövetelekre alkalmas térség. Az az adottság, amit Budapest esetében annyira megszoktunk - amivel a lakosság és a város vezetése is olyan kreatívan él -, hogy valóban sokféle, különböző méretű és jól használható terünk van, az Hongkongban nagyon hiányzik. A hongkongiak egy nagyon erős identitással rendelkező közösség, így különös, hogyan tudnak meglenni anélkül, hogy ezt közösségi tereiken méltó módon átélhessék. Nem lehetünk biztosak persze abban, hogy valóban olyan jól megvannak nélküle, de tény, hogy a városuk ilyenné alakult.

Hongkong történelmében eddig nem volt olyan központi hatalom, olyan erős vallási vagy civil közösség, amely saját reprezentációjára monumentális tereket, útvonalakat alakított volna ki. Az a néhány alkalom az évben - kínai újév, lampion ünnep, stb. -, amikor a lakosság kivonul a rakpart alkalmas részeire a tűzijáték megtekintésére vagy esti piknikezésre a „Városligetbe”, általában rengeteg embert mozgat meg, és a tömeg ilyenkor európai fogalmakkal mérve elképzelhetetlen méretű.

Szinte a város fizikai környezetének érezzük Hongkongban azt a - valójában szociokulturális  - tényezőt, hogy az emberek rendkívül szabálykövetőek. Nagyon érdekes, hogy egy multikulturális városban, ahol sok az idegen, és folyamatos a betelepülés, hogyan jön létre ez a fajta közmegegyezés a szabályok betartásáról. Mindenesetre létrejön és működik. Említettem a sorban állást a buszmegállóban, de említhetném azt is, hogy a mozgólépcsőn az ácsorgók a jobb oldalra húzódnak, még a legnagyobb tömegben is, fenntartva a másik oldalt az inkább gyaloglóknak. Ezernyi hasonló jelét tapasztalni az egymással szembeni udvarias, toleráns és ugyanakkor hatékony helyzetkezeléseknek. Azt hiszem, ezt nem pusztán azért a rögtön élvezhető közös előnyért teszik, hogy ily módon kényelmesebbé és kellemesebbé váljanak a hétköznapok, de az is kitűnik ebből, hogy a stressz elkerülése mennyire fontos lételeme egy zsúfolt város társadalmának. Annak ellenére például, hogy rendőrök szinte egyáltalán nincsenek jelen az utcán, a közhangulat nyugodtabb, a közbiztonság jobb, mint Budapesten.

Nem lennénk igazságosak, ha az érem másik oldaláról nem tennénk említést. Arról, hogy a hongkongiak egy része úgy érzi, a feltétlen szabálykövetés, a konformizmus követelménye túlzottan korlátozza az egyén szabadságélményét. Bár általában élvezik és szeretik a nyüzsgést és az energiát, amit a város sugároz, mégis sokan elvágyódnak innen, valami szabadabb és lazább helyre - mint amilyennek ők Európát vagy Amerikát látják.

Jövőkép

Hongkong története nem sokkal régebbi, mint az egyesült Budapesté. Fejlődése ugyanúgy nem volt békés, ellentmondásoktól mentes, és ugyanúgy nem kerülték el a háborúk sem. Ugyanakkor Hongkong sosem volt egy ország fővárosa, szellemi, kulturális, történelmi központja, legfeljebb egy jól fejlett gyarmati központ a Brit Birodalmon belül. Ennek fényében érthető, hogy az itt lakók identitását meghatározó kulturális gyökerek nem nyúlnak olyan mélyre. Talán a múlt béklyóinak hiányából is eredeztethető az a dinamizmus, amit manapság tapasztalni. Könnyebb egy várost úgy alakítani, ha nincsenek érinthetetlen múltbeli értékek. Ebből a hiányból azonban nem következik semmiféle cinizmus sem a városvezetésre, sem a várost használókra nézve. Nincsenek rongálások, nincsenek graffitik. Ellenkezőleg, egy nagyon szilárd és széles körben elfogadott értékrend érzékelhető. A hongkongiak nagyon büszkék arra, hogy képesek a jövő felé tekintve úgy szervezni és építeni városukat, hogy az az aktuális igényeknek a lehető legjobban megfeleljen, és ezt szorgalmasan és okos körültekintéssel meg is teszik.

Terveik rendkívül ambiciózusak: „Hongkongnak a jövőben amellett, hogy Kína egyik fontos nagyvárosa marad, Délkelet-Ázsia legfontosabb központjává kell válnia, hasonló szerepet betöltve a régióban, mint New York Észak-Amerikában, vagy mint London Európában.” (Hong Kong 2030: Planning Vision and  Strategy, II/3 - A Vision for the Future) Ezt a központi szerepet azonban nemcsak kereskedelmi, pénzügyi, de szellemi, kulturális értelemben is szeretnék megvalósítani. Ezt mutatja a nemzetközi kulturális fesztiválok és a kulturális intézmények nagy száma, az a vonzerő, amit Délkelet-Ázsia művészei számára az itteni bemutatkozás jelent, és nem utolsó sorban az, hogy három hongkongi egyetem is megtalálható a világ negyven legjobbja között.

Hongkong alig több, mint tíz éve került vissza kínai fennhatóság alá. Ettől a csatlakozástól sokan féltek. Nem sokkal a csatlakozás előtt azonban Kína - amely addigra változtatott saját belpolitikáján is - megállapodást kötött a várossal további 50 évre egy különleges státus fenntartásáról és annak tartalmáról. Amint erről már írtam, Hongkong megőrizhette saját parlamentjét, közigazgatását, valutáját. A kialakult társadalmi mechanizmusok életben tartása szempontjából azonban ezeknél fontosabb volt, hogy nem következett be a csatlakozással együtt államosítás, nem tiltották meg a vallásgyakorlást, és fennmaradt a határ Hongkong és az anyaország között az ellenőrizetlen bevándorlás megakadályozására. (Azt, hogy ez utóbbinak mekkora jelentősége van, jól mutatja az a tény, hogy Hongkong mellett, közvetlenül a határ kínai oldalán az utóbbi harminc évben egy halászfaluból kinőtt egy 9 milliós metropolisz, Shenzhen, amely egyértelműen Hongkong gazdasági vonzásának köszönheti létét. Mindazonáltal ma már gondolkodnak a két város összeolvasztásának lehetőségén.)

Ahhoz, hogy megértsük, mi tette ezt a várost ilyen egyedülállóvá, és hogy mik a jövőbeli kilátásai, meg kell értenünk, mit jelent az a már-már közhelynek számító megfogalmazás, hogy Hongkong Kína kapuja.

Nézzük meg, Budapest Városfejlesztési Koncepciójában miként fogalmazódik meg a kapu-szerep: „a geopolitikai helyzet kihasználása, a városi gazdaság hatékonyságának elősegítése, az Európán belüli kedvező pozíció megfelelő funkciók kiépítésével való optimális hasznosítása, a főváros központi szerepeinek vállalásához szükséges feltételek biztosítása, elsősorban azoké, amelyek a főváros gazdasági, idegenforgalmi, logisztikai stb. feladatainak betöltéséhez feltétlenül szükségesek”. A Koncepció stratégiai célul a főváros számára a következőket tűzi ki: „erősíteni kell Budapest „kapu“ szerepét, vagyis a fejlett Nyugatról érkező pozitív gazdasági hatások befogadásának képességét, valamint a közvetítő szerepét Nyugat és Kelet között”. (Budapest Városfejlesztési Koncepciója, IV. A városfejlesztés stratégiája, V.1. Geopolitikai helyzet és gazdaság)

Nos, ha Budapest még nem is kifejezetten, de Hongkong mindenképpen az a város, amelyre a fenti definíció teljes egészében ráillik. Számára a fejlődés motorját ténylegesen és egyértelműen ez a Kína és a Nyugat közötti kapu-szerep jelenti. Abban, hogy a kapu-szerepet Hongkong maradéktalanul be tudja tölteni, két tényezőnek van döntő jelentősége. Az egyik nyilvánvalóan a geopolitikai helyzet, hogy ez a város volt - és maradt a mai napig - a nagy Kínai Birodalom egyik korán megnyitott kikötője a nyugattal való kereskedelem számára. Ez potenciális gazdasági erőforrásként felér egy aranybányával vagy olajmezővel. De mit sem érne az anyaországból ideáramló olcsó és intelligens munkaerő nélkül, és anélkül a sajátos keverék nélkül, amit az angolszász és a kínai munkakultúra létrehozott. Ezért a másik tényező az itt élő emberek rátermettsége, szívóssága, leleményessége és együttműködési képessége a nyugatiakkal és a szárazföldi Kínával egyaránt.

Minden adat azt mutatja, hogy Hongkong kapu-szerepe a kínai gazdasági nyitás óta eltelt évtizedekben az egyre újabb és erősebb vetélytársak felbukkanása mellett is erősödik, és hogy a város kiválóan megfelel a növekvő várakozásoknak. Nemcsak arról van szó, hogy Hongkongon és a hongkongi vállalkozásokon keresztül cserélődik a Kínából kiáramló és a Kínába érkező áruk igen nagy része, hanem arról is, hogy ez az a hely, ahol ehhez az egyre növekvő volumenű kereskedelemhez szükséges összes szolgáltatás - logisztikai, jogi, pénzügyi, stb. - a globális gazdaság által megkívánt léptékben és minőségben rendelkezésre is áll. Ugyanez vonatkozik a szolgáltatások piacára is. A Hongkongba települt nyugati cégek általában vegyes - nyugati és hongkongi - menedzsmenttel működnek, és a világ kevés helyéről állítható ennyire egyértelműen, hogy elsajátította a „fejlett Nyugatról érkező pozitív gazdasági hatások befogadásának képességét”, és ilyen jól betöltené a közvetítő szerepét Kína és a Nyugat között.

Egyszer este szállt fel a repülőnk Európa felé, de valami okból először kirepültünk a tenger fölé déli irányban. Tiszta volt az idő, és a tengeren, nem messze a partoktól apró fénypontokat lehetett látni szabályos, sakktábla-szerű elrendezésben. Közelebb érve kiderült, hogy ezek hajók, hatalmas tankerek és teherszállítók, amelyek úgy parkoltak kint a vízen, mint az autók a Tesco parkolójában. Több száz vagy talán ezer hajó is állt ott, sorokba rendeződve, egyenként is akkorák, hogy nem férnének át az Erzsébet-híd alatt. A fedélzeteken emberek jöttek-mentek, ücsörögtek a lámpafénynél, és úgy nézett ki fentről az egész, mint valami hatalmas, megtervezett város. Nos, ezek az áruval megrakott hajók mind bebocsáttatásra vártak a hongkongi kikötőbe. A „kapu” előtt várakoztak, azon kapu előtt, amely elképesztően nagyra nyílt az idők során, és amely azóta is egyre több lehetőséget tár fel az ideérkezőknek.

Bérces László

források:

Portal of the Hong Kong Special Administrative Region Government

Hong Kong 2030 - Planning Vision and Strategy, Hong Kong, 2007

Portal of the MTR Corporation Limited Hong Kong

Budapest portál

Budapest Városfejlesztési Koncepciója, Budapest, 2002