Idegenség, semmiben állás, derű – Az OKKA Építésziroda sárvári szennyvíztisztító telepe
Az Okka Építésziroda által tervezett szennyvíztisztító épület 2021-ben készült el a Sárvárhoz tartozó Rábasömjén határában. A szennyvíztisztító a szomszédos baromfi vágóhíd magas nitrogéntartalmú szennyvizét kezeli és tisztítja speciális szennyvíztechnológiai eljárással. Az épület logikus szerkezeteivel és funkcionális kialakításával tisztán és következetes módon alkalmazkodik az ipari funkcióhoz, ennek ellenére mégis különlegesen derűs építészeti minőséget áraszt. Gácsi Zsuzsanna beszámolója.
Ez a szokatlan helyen megjelenő igényesség, és még inkább ez a derű, illetveaz építés mögött húzódó különleges történet töprengésre ad okot, és számos kérdést vet fel. Például, hogy vajon miben is jelenik meg pontosan az építész keze nyoma egy épületnél? Miért és mennyire kell építészeti figyelmet fordítanunk ezekre az ipari és mezőgazdasági épületekre? Mit is jelentenek voltaképp ezek az épületek a táj, a társadalmi tér és a kontextus irányából?
Rábasömjén Vas megyében, gazdag mezőgazdasági vidéken helyezkedik el, nyaranként, aratáskor egymást érik itt a kombájnok és aratógépek. Közigazgatásilag Sárvárhoz tartozó település, ugyanakkor földrajzilag is és történetileg is elkülönül tőle. A környező falvakhoz hasonló széles, egyutcás, fésűs elrendezésű község, középen szilvamag alakú teresedésében középkori eredetű templommal. Dacára a rengeteg átépített, felújított lakóháznak, még őriz valamit az egykori mezőgazdasági település hangulatából. A baromfi vágóhíd a falu északi határában helyezkedik el. Ez a rész korábban is hasonló funkciójú terület lehetett, a vágóhíd 2002-es indulásakor felhasznált egy már itt álló magtár épületet. A vállalat bővülésével körbeépült a magtár, jelenleg az üzem igazgatási, adminisztrációs funkciói találtak benne helyet magunknak; a termelés folyamatai és a termék tárolása egy-egy hatalmas fehér csarnoképületben zajlik. A baromfi vágóhíd eddigi szennyvíztisztítását egy kisebb szennyvíztisztító végezte, de ez egyrészt nem bírta a nagy terhelést, másrészt nem tudott megfelelő komplexitású szennyvízkezelést biztosítani. Emiatt 2021-ben a baromfi vágóhíd területe és a falu közötti külön telken új szennyvíztisztító létesült. Az épületet az Okka építésziroda tervezte. Az iroda egyébként nemcsak ennél az épületnél volt jelen építészként, hanem a vágóhíd korábbi és még létesülendő épületeinek is építésztervezője volt, ami önmagában nagyon különleges és meglepő mozzanat.
A Szennyvíztisztító létesítésének egyik fő mozgatórugója az volt, hogy a keletkező, nagy mennyiségű szennyvizet ne pusztán a közcsatorna minőségéig kezeljék, hanem olyan tisztaságot tudjanak elérni, hogy a szennyvizet a kezelés után a közeli Rába folyóba engedhessék. Az itt alkalmazott szennyvíztisztítási technológia a Pannon Egyetemmel együttműködésben valósult meg, és a magas nitrogéntartalmú szennyvizet egy nem térben, hanem időben elkülönülő szennyvíztisztítási folyamattal (SBR) kezelik, ami kevesebb műtárgyat, kisebb helyet igényel, hiszen a mechanikai előtisztítás után a biológiai mikroorganizmusok által történő tisztítás és az utóülepítés ugyanazokban a medencékben történik. Ugyanakkor sokkal nagyobb figyelemre van szükség, hiszen elengedhetetlen a szennyvíz állapotának folyamatos mérése, ami az épületben helyet kapó laborban történik.
A szennyvíztisztításnak ezt a folyamatát az épület egyszerű funkcionalitással követi le. A szennyvíztisztító épülete vasbeton medenceszintre emelt acél pillérvázas, szendvicspanel csarnokszerkezet. Az alsó szinten található öt medencében – amiből kettő zárt és három nyitott – zajlik a mechanikai, vegyi és végül a biológiai, mikroorganizmusok segítségével történő szennyvíztisztítás, majd ülepítés. A vasbeton medenceszint hőszigetelését a szerkezet köré hordott rézsű biztosítja, ami ugyanakkor az épület tömegének környezetbe illesztését is segíti. A felső szinti acélvázas épület elülső, kétszintes belmagasságú terében még a technológiához szorosan kapcsolódó berendezések kapnak helyet. Ennek a térnek a része az épület karakterét meghatározó szoknyaszerű kitüremkedés is, ahol a víztelenített iszapot vezetik ki. Az üzemtér mögötti cellás terekben kap helyet a gépészet, a labor, az elektromos kezelő és fent az emeleten a szociális funkciók. A terek elrendezése egyszerű és tiszta, egyedül az emeleti öltözők elrendezésében és a közlekedésben jelenik meg egy furfangos, spirálszerű téralakítás. Az épület belső fehér felületei tiszta hátteret adnak az itt megjelenő komplex technológiának. Az szendvicspanel falszerkezetet azonban kívülről már nem ennyire visszafogott. Az élénk szín, ami az épület karakterének egyik legmeghatározóbb vonása, az épület külső oldalán, az ablakkeretektől kezdve az ereszeken át a hófogókig, mindenhol jelen van. A harsány színre az egyszerű és racionális válasz, hogy ez a vállalat színe, ezt képviseli mintegy hirdető felületként az épület, ugyanakkor ez a különösen változékony, tűző napon erősen narancssárga, egyéb esetben kimondottan visszafogott barackban játszó szín az épület vidámságával is összefüggésbe hozható.
Az épület kialakításában, anyaghasználatában nem jelenik meg semmi olyan, ami racionális módon nem a funkcióból, a technológiából következne, mégis elkerülhetetlenül megmutatkozik rajta a finom és árulkodó építészeti rend. A tömeg léptéke, az archaikus házforma és kikönyöklő bővülete, a telep felé néző jó arányú ipari kapu megnyitás mind az építész jelenlétének árulkodó jelei,.Mégsem lehet azoban csak úgy egyszerűen nyakon csípni azt a mozzanatot, ahol az épület puritán csarnokszerkezetből szépen formált építészeti tárggyá válik. Ebben az aspektusában talán a szennyvíztisztító épülete, bár hűen kiszolgálja azt, mégis leválik a kötött funkcióról, hasonlatossá válik a szomszédos területen álló egykori magtár épületéhez, amely új rendeltetése mellett is erőteljesen jeleníti meg önálló, és ettől kicsit időtlen építészeti karakterét.
A szennyvíztisztító épületében megjelenő építészeti minőség talán sokakban kérdéseket vet fel, vagy kételyek ébreszt. Vajon miért fontos, hogy egy baromfi vágóhíd nem túl frekventált helyen álló kiszolgáló épületében ilyen építészeti figyelem és kidolgozottság jelenjen meg? Az inkább gazdasági, technológiai folyamatok eredményeként létrejövő, építészeti szempontból kontrolálhatatlannak ható ipari és mezőgazdasági épületekre és telepekre kevés figyelem irányul, jelenlétük inkább a termeléshez kapcsolódik, és nem tartoznak a kulturálisan hangsúlyos épületek közé. Régen lemondtunk már arról, hogy ezeket az arányosság, a táj, az illeszkedés hagyományos építészeti eszközeivel kezeljük, szükséges rosszként tekintünk rájuk. Léptéktelenségük, a túl zajos, vagy szagos funkció olyan jellemzőik, amelyek miatt integrálhatatlanok a mindennapi életbe, tehát kívül helyezzük őket saját társadalmi és kulturális tereinken, és elfogadjuk kontextus-nélküliségüket a tájban, vagy szervetlen kapcsolatukat az adott településsel, amely mellé odatelepülnek, és amely számára legtöbb esetben munkahelyeket is biztosítanak.
Pedig ezek az ipari és mezőgazdasági épületeink egyre nagyobb hangsúllyal, akaratlanul is jelszerű, tárgyszerű elemként jelennek meg a tájban, és írják felül szép lassan a magyar falvak templomtornyainak iránymutató hálózatát. Az egyes vállalatok gyakran tudatosan is kihasználják tárgyszerű megjelenésüket; az épület maga is hirdető felületté, színével, formájával, felirataival a márka leghangsúlyosabb szimbólumává válik.
A szennyvíztisztító épülete ebbe az eleve feloldhatatlan ellentétbe – ami a táj, a falu és a benne álló ipari, mezőgazdasági épület között húzódik – helyezkedik bele és leheletnyi finomsággal egyensúlyoz a két oldal között. Elhelyezkedése a telek leghátsó pontján, dombszerű kiemelése, tömegének formája és tagolása észrevétlenül fedi el és bontja emberléptékűvé, alakítja humánussá, sőt kedvessé az ipari funkciót. Ugyanakkor színével, karakteres formájával a vágóhíd és a vállalat visszafogott és vidám hírnökévé is válik. A föld szintjétől való majdnem 3-4 szint magas kiemelésével a rábasömjéni templom mellé emelkedik a tájban, bár ez a majdnem minden szögből inkább csak „kikandikáló", „kukucskáló" sapka valójában kedvesen és a lehető legfinomabban teszi ezt.
Ez a feloldhatatlan ellentét, amely egyensúlyozására a szennyvíztisztító kísérletet tesz, mélyebb rétegeket is hordoz magában. Ezeknek az épületeknek a léptéktelensége, magánya, kívülállósága, idegensége, az egyre élesebb határ, amely köztük és aközött a társadalmi és épített, vagy természeti tér között húzódik, amelybe belehelyezkednek, árulkodó jelei egy mély szakadéknak, amely társadalmi működésünk öntudatlan formáit keretezi. Tárgyszerű jelenlétük egy egyébként organikus, térszerű struktúrában valójában felszakadása annak a zárt és egyre vastagabb védelmi burokkal rendelkező társadalmi működésnek, amely meghatároz minket, de amelynek melegpaplan narratívája egyre inkább megkérdőjelezhető, hiszen mára végletekig eltávolított minket a működésünk alapját képező folyamatoktól, például az élelmiszer-előállítás, vagy a szennyvízkezelés kérdésétől. Ezeknek az ipari és mezőgazdasági épületeknek az idegensége, semmiben állása, kontextusnélkülisége és magányossága talán már régóta nem is csak az övék, sokkal inkább a sajátunk is, noha nehezünkre esik ezt elfogadni.
A szennyvíztisztító épülete ebből a nézőpontból nem csupán egy szokatlanul igényesen megoldott ipari épület. Kedves tömegével, szoros, ugyanakkor távolságtartó viszonyával a vágóhíd nyugodt szemlélőjévé válik az előtte zajló, valójában nehezen befogadható, kicsit szürreális folyamatoknak, miközben beton medencéiben, bugyogó csatornáiban tisztítja, feloldja annak szennyvizét, és voltaképpen az is épp elégnek tűnik, hogy ezt megteszi, hogy jelen van.
A legerősebb kérdés, amely a szennyvíztisztító épülete kapcsán mégis a legtovább megmarad, és nem hagyja nyugodni az embert, az a különös vidámság, amely helyzetének ellenére (vagy éppen annak köszönhetően?) belőle árad. Vajon miért és hogy lehet ilyen derűs?
Gácsi Zsuzsanna
Szerk.: Winkler Márk
