Technológia

Idén 25 éves a Hörmann Magyarországon

2016.05.20. 09:01

Szujó László mesélt az idén 6 milliárdos forgalomra számító cég nehéz kezdeteiről, az eddig elért eredményeiről, valamint a ipari-, garázskapu és ajtópiac élénküléséről Lányi Andrásnak a Construmán.

LA: Idén lett 25 éves a Hörmann Magyarországon. Hogyan indult a cég? Te végigkísérted a kezdetektől fogva?

SZL: Igen, én a második évtől kezdve csinálom a Hörmann-t. Korábban csomagolástechnikával foglalkoztam, onnan kerültem az építőiparba, a nulláról kellett megtanulnom mindent. Az elején mindenről gondoskodtam: szerelni jártam, megtanultam az anyagokat, ismertem személyesen minden partnerünket. Jártam az országot, igyekeztem kiépíteni a rendszert és folyamatosan képeztem magam. A megszerzett tudást utána tanfolyamokon adtam át a partnercégeknek, kivitelezőknek, építészeknek. A kezdetekkor a partnerekkel is én foglalkoztam: kiszolgáltam őket, felvettem a rendelést, egy Robotron írógépen megírtam a számlát, de a kaput vagy ajtót is én adtam nekik a raktárból.



LA: Hova jutottatok negyed század alatt?

SZL: Az első évben volt 50 milliós forgalmunk, ez mára a 6 milliárdot közelíti, ez az aktuális cél. Most ötvenen vagyunk a vállalatnál, nálunk is érvényesül a Pareto-elv, a partnereink 20 százaléka adja a forgalmunk 80 százalékát. Ez nagyjából 60 céget jelent. Ezek kisebb családi vállalkozások, lakatosipari, riasztós vagy liftes irányból nőtték ki magukat, értékesítéssel és kivitelezéssel is foglalkoznak, és mindhárom termékkategóriában érdekeltek. Bemutatóteremmel rendelkeznek, tanácsot adnak, értékesítenek, szerelnek és szervizelnek.

LA: Mekkora a piaci részesedésetek?

SZL: Nagyjából 30 százalékosra tehető, mind a garázskapuknál, mind az ipari kapuknál, mind az ajtóknál. Sok szereplő van a piacon, rengeteg a kicsi cég, akik azonban nem tudnak olyan intenzíven reklámozni, mint a nagyok, ezért a kívülállók számára kevésbé láthatóak.

LA: Melyik az a szegmens, amelyik az elmúlt időszakban a leginkább képes volt a növekedésre?

SZL: Az ipari kapuk területe nagyon erős, köszönhetően a pár éve beindult nagyberuházásoknak. A lakás- és privát építkezések sokáig alapszinten mozogtak, de 2 éve vehemens növekedés érződik, persze nagyon alacsony bázisról pattantunk vissza.

LA: Az idei Construmára milyen újdonsággal jöttetek ki?

SZL: Főként akciós termékekkel, hogy a célközönségünk azon rétegeit is megközelíthessük, akik korlátozott keretekkel rendelkeznek. Van egy olyan termékrendszerünk, ami a sztenderd termékpalettához képest olcsóbb.


LA: Tavaly a beltéri ajtókon erőteljes fókusz volt. Hogyan reagált a piac?

SZL: Az ajtótechnika mindig is fontos volt számunkra. Ha figyelembe vesszük a cégcsoport gyártóműveit és a forgalmat, akkor a Hörmann-nál globális szinten a garázs- és az ipari kapu mellett az ajtótechnikának is hasonló szerepe van. Tűzgátló ajtóinkat már a kezdet kezdetén bevizsgálták 30, 60 és 90 perces tűzállóságra. Mi kizárólag acélból és alumíniumból gyártottunk nyílászárókat, fa ajtók korábban nem voltak, ez a paletta lassan bővül. Ami itthon újdonság, az a családi házakhoz kínált bejárati ajtó. Ez a prémium szegmensbe tartozik, mind ár, mind minőség alapján.

LA: 25 év elég sok idő ahhoz, hogy Hörmann terméket kelljen Hörmann-ra cserélni. Történt már ilyen?

SZL: Persze, előfordul, hogy korszerűbbet akarnak. Tegyük fel, 20 éve vásároltak egy egyszerű billenőkaput, ami azonban nem hőszigetelt, ezt lecserélik egy szekcionált kapura, ami alapban hőszigetelt. Ipari területen az intenzív használat miatt cserélik a kapukat.

LA: Hány év garancia van a termékeitekre?

SZL: Lakossági termékeknél 10 év, de karbantartás mellett ezek jóval tovább képesek megfelelően működni.

LA: Az elkövetkező éveket hogyan látod?

SZL: Nehéz hosszú távra tervezni, de 2-3 évre előre nagyon bizakodó vagyok. Úgy látom, hogy most egy olyan vonalon van az építőipar - köszönhetően a támogatásoknak -, hogy bátran lehetünk pozitívak. A CSOK szabályozásában benne van, hogy az csak lakótérre vonatkozik, viszont mivel jóval többen fognak építkezni, ez ránk is pozitív hatással lesz. A gazdasági partnereinknél is erősödést tapasztalunk.




Lányi András