Idén is átadták a Molnár Péter-emlékdíjat
Tizennegyedik alkalommal adták át a Molnár Péter-emlékdíjat. A díjat 2017-ben Szabó Levente és Nagy Bálint vehette át. A Molnár Péter-emlékdíjat az építészeti kultúra magas szintű művelésének és terjesztésének elismerésére hozták létre az alapítók.
Laudáció - Szabó Levente
”Levente jó házakat tervezett, érdemei számosak. Ha ezt a távolból néznénk, akkor is elmondhatnánk, hogy a Molnár Péter-emlékdíj idén is jó kezekbe kerül. De hadd tekintsek most mégis közelre, ami engem e pillanatban jobban érdekel, azok a kis részletek, amikhez közel kell hajolni.
Nevek a fugában.
Egy kivételes csillagzat alatt született, különleges módon felépített Mesteriskolai tervpályázat, melyet Leventéék nyertek fiatal hallgatókkal és a bölcs Roth mesterrel. Mindenki magáénak érezte a végeredményt, mi többiek pedig büszkék voltunk rájuk. 6 milliméteres betűk 1 centis bronz csíkon, mégis micsoda távlat, milyen dimenziók. Két komoly könyvet megtöltő elemzés, bölcsészhallgatók értő közreműködésével. Az átadási ünnepséggel együtt mesébe illő történet arról, hogy így is lehet.
Lapok a földön.
A Reformáció 500 kilencvenöt betonlapja egészen más, de most, az örökbefogadások után talán már mondhatjuk, hogy hasonló sikerrel végződött. Mindkettő olyan rejtett dimenzióit mutatta fel a szakmának, melyről gyakran megfeledkezünk.
Még közelebb hajolva az asztalomon, előttem Levente Bán Ferenc könyve, két építész egymásra találása a görbült téridőben. Bán Ferenc különleges helyet foglal el a magyar építészetben. Épületei és főleg tervei sehová sem illeszthetőek, egyediek és szabadok, léptéküktől függetlenül monumentálisak. E könyv: értékmentés és értékteremtés. Kultúránk mélyebb megértéséhez járul hozzá.
Levente munkáit néhány egészen egyszerű szabály betartása, és az ebből következő hihetetlen sokrétűség jellemzi, mely léptékétől függetlenül harmóniát eredeményez. Mint a Mandelbrot-halmaz, a természet matematikai leképezése egy gyönyörű képletbe sűrítve. Hogy miért jut eszembe Mandelbrot? Mert ő azt a matematikát szerette, ami látható, megjeleníthető. Vizuális típus volt, aki képekben szeretett gondolkodni, nem hagyta, hogy az elmélet leegyszerűsítse a valóságot, amit maga körül lát. Emiatt a fraktálok geometriája a természet és a társadalom számos jelenségének leírásában a kulcsot jelentheti, fogalmak és elméletek olyan gazdagságát és olyan magyarázó erőt, ami jóval meghaladja a hagyományos geometria teljesítőképességét. A fraktál szó eredetileg szabálytalant, kivételest jelent, fogalmának nincs definíciója maga a definíció is kutatási területet jelent. Itt (Leventével kapcsolatban) fontosnak tartom megjegyezni, hogy a fraktál az euklideszi geometrián belül jelent továbbhaladást, és nem azon kívül.
A Levente terveiben rejlő ismétlődő elágazások, mint a folyók, akadályokat kerülnek ki. Olyan mérnök kezének nyomai, aki a kiszámíthatatlanul komplex rendszereket addig csiszolgatja, míg végül hegyeket mozgat meg.
Így lesz a pici részletből monumentális egész, de közben így lesz a nagy formátumból emberléptékű, saját élmény, és így lesz idén a Molnár Péter-emlékdíj Szabó Leventéé. Ki másé?”
Kalmár László
Laudáció - Nagy Bálint
”Első találkozás. Egyetemista voltam, egy napsütéses tavaszi napon korán reggel építkezésre mentünk a Bercsényiből egy budai hegyoldalra. Egész nap felfelé toltuk a teli talicskát, nagyon elfáradtam. Bálintra úgy emlékszem, hogy ő volt az a mester, aki a tetőt, vagy talán, ahogy akkor gondoltam, az egész házat építette. Erős testalkatú, életvidám ember, kezében szekerce, széles bőr övén bőr tasakokban szögek, mozdulatai elárulják, tudja, hogy mit csinál. Kétszázas szöget akkor láttam először életemben. Láthatóan ő irányította az embereket. Ő lehet tehát az építész, gondoltam, aki felépíti a házat, nem csak rajzokat készít róla. Ezt azóta is így gondolom, e nap üzenete életre szólónak bizonyult. Később olvastam, hogy mesterségünk neve, az architect szó a görög archi-vezető, és a szanszkrit eredetű tekton-ácsmester szavakból származott. A vezető ácsmester. Bálint alakjában valahogy ő jelent meg ott nekem. Mindjárt bizonytalanság érzés is elfogott, ami nagyon sokáig kísért: én talán soha nem fogok tudni ilyet csinálni. Nem vagyok ilyen erős, az anyagokat nem ismerem és az emberekkel sem tudok bánni.
Egyetem után az Iparterv C irodájába kerültem, az Anna presszó fölötti szobába, a Türr István utcába. Bálinttal itt találkoztam ismét, a fölöttünk lévő emeleten dolgozott. Teljesen zöldfülű kezdőként a rám kirótt napi feladatoknak próbáltam megfelelni, pályázatokról az első hónapokban álmodni sem mertem, bár tudtam, hogy itt a fiatal építésznek pályázni és nyerni szokás, különben előbb utóbb leírják. Fel-felmentem hát időnként, és belestem, hogy pályáznak itt az építészek. Bálintot ismertem, odasandítottam az asztalára. Milyen magabiztosan, milyen nagyvonalú tervet rajzolt. És nyert! Szorongva somfordáltam vissza a helyemre és folytattam a rám bízott konszignációt. Aztán később egyszer csak feltűnt, hogy nem látom már régóta. Pilinszky Erika mellett ültem, a következő években ő adott hírt róla. Mesélte, hogy Bálint, amellett, hogy építész, a szegények támogatásával is foglalkozik. Megdöbbentem, torokszorító szégyenérzés fogott el, hogy én ezt nem teszem. Aztán újabb hírek, Amerikából, mint a mesebeli legény hosszú vándorútjáról, az Óperenciás tengeren talán az üveghegyen is túlról.
1989 után a Nyugati térnél laktunk. Egyszer a Hajós utcában egy ház bejáratánál egy galéria feliratára lettem figyelmes. Bementem a kapualjba és meglepetésemre Bálint jött szembe. Amiről mesélt, amit csinált, az megint a csoda erejével hatott. Hazajött, irodája van és magán építész galériát nyitott. Nekünk, akik akkor alakítottuk meg várva várt magán építész irodánkat, ez a példa erejével hatott és reményt adott. És azt hiszem nem csak nekünk. Az N+n galéria, mint ahogy a HAP Galéria is, a magyar építészettörténet része, most kellene dokumentálni, megírni a történetüket, évek múltán az elektronikus felhőkből nehéz lesz levadászni, mi is történt valójában? Bálint ma is közösséget épít, újra és újra összerakja, akárhogy is akar szétesni, akárhogy is akarja magát lekeverni. Sziszifuszinak látszó hivatás, de neki sikerül. A FUGA az a hely, ahol a magyar építészetet sújtó átkos megosztottság nem létezik. Itt megfér egymással Máriapócs és New York, itt a magyar építészet része Molnár Farkas, Breuer Marcell, a három Janáky, mint ahogy Makovecz Imre, vagy Salamin Feri is. Bálint ma is példával és reménnyel szolgál, mint a mesebeli legény, akinek minden szörnyűség és többszöri felkoncoltatás után is sikerül. Nem saját mellszobrát fényezi, ahogy Molnár Péter jellemezte számos építész kollégáját, hanem az építészetért dolgozik. Bibó István „Elit és szociális érzék” című tanulmánya jut eszembe. Az elit eredményes munkája mindig szociális, ez sohasem a felszín tüneti kezelését jelentő jótékonykodást jelenti, hanemhosszútávon jobbító éseredményes, ezért követendő példa. Ez az elit felelőssége.
Egyszer beszélgettünk, valahogy szóba került, hol is kezdődik, amikor már tényleg tervez az építész. Nem a festői skicceknél, a skiccekből épült házak olyanok is. Akkor hát, amikor az asztalon lévő épület akár több ezer adata már a fejében van. Akkor kezdi el áttervezni az egészet, az addigi munka csak arra volt jó, hogy elsajátítsa a problémát. Igen, ezt én is pontosan így éltem meg! Sok fáradságos munka, de csak így juthatunk el a jó házhoz. Egy ember, aki végre érti, hogy miről van szó. A legmélyét érti.
Molnár Pétert, mint ismeretes, 1956 után internálták. Mikor kiszabadult, a rá jellemző metsző közvetlenséggel kérdezte meg azt az embert, akiről megtudta, hogy ő szervezte meg pár hónapos kiruccanását, hogy miért vitték el, hiszen nem csinált semmit a forradalom alatt. Az illető nyugodtan, cinikus mosollyal válaszolt: tényleg nem csináltál semmit. Te annál sokkal veszélyesebb vagy. A puszta léteddel, a munkáddal, azzal hogy okos vagy példát mutatsz a többieknek. Ez a legrosszabb fajta. Bálint ebben az értelemben ma közveszélyes ember. Puszta létével, munkájával a megosztottság megszüntetésére, az összefogásra, az egyenes kiállásra hív fel. Halmazati jutalomként ezért 2017-ben Molnár Péter-emlékdíjat kap.”
Pazár Béla
