Közélet, hírek

Idén is lesz Média Építészeti Díja – A nevezési határidő: 2020. szeptember 15.

2020.08.07. 10:55

A MÉD a kortárs magyar építészet legnépszerűbb díja, amely a nyerteseknek országos elismertséget hoz. A megmérettetést idén 16. alkalommal indítjuk útjára. A részvételi lehetőség nyitott: várjuk a nevezési nyilatkozatokat és a publikálásra szánt új terveket, épületeket és más téralakító alkotásokat.

A Média Építészeti Díja kétfordulós megmérettetése a magyar építészet aktuális alkotásainak, amit az Építészfórum alapítói Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály hívtak életre 2005-ben. A hagyományokat követve az Építészfórum felületén megjelent alkotásokból az idén is nemzetközi zsűri válogatja ki első körben azt az öt tervet és öt megépült alkotást, amelyet majd a magyar média jeles képviselőiből összeállított médiazsűri értékel nyilvános eseményen.

Idén is elvállalta a nemzetközi zsűri vezetését Indira van’t Klooster, az ARCAM, tehát az Amszterdami Építészeti Központ vezetője, az A10 építészeti újság alapító-főszerkesztője, így a Média Építészeti Díján résztvevő alkotások számíthatnak a nemzetközi szakma figyelmére is.

Az előzsűrinek szokásos módon egy jeles magyar építész is tagja, hogy tudásával, a helyi kontextusok tisztázásával, az estleges kérdések megválaszolásával támogassa a zsűri elmélyült munkáját. Egy olyan építészt kértünk fel, aki mindent tud a verseny izgalmáról, játékszabályairól, nehézségeiről és a MÉD különböző díjainak elnyerésével járó sikerekről. Nagy öröm a szerkesztőségünk számára, hogy az előzsűri munkáját Nagy Csaba Ybl- és Prima Primissima díjas építész, az ARCHIKON Architects alapítója és vezető tervezője segíti. 

Milyen munkákkal lehet pályázni?

Pályázni az Építészfórum felületén 2019. szeptember 23. és 2020. szeptember 20. között megjelent munkákkal lehet. 

 

Hogyan kell pályázni?

Az Építészfórum felületén megjelent épületet vagy tervet az alkotója nevezi be a versenyre. Az első és legfontosabb lépés tehát, hogy a részvételi szándékot e-mailben szükséges jelezni a med@epiteszforum.hu címen, megjelölve a pályaművet. 

A jelentkezés mellett a szeptember 15-én lejáró határidőig kérünk egy rövid 1000-1500 karakter hosszúságú angol nyelvű leírást is az alkotásról. Ez a másik feltétele a részvételnek.

 

Hol találni információt a versenyről?

A Média Építészeti Díja verseny honlapján minden információ rendelkezésre áll. A publikációkhoz az adatlap letölthető a fent levő linkről. Az archívumban pedig megtekinthetők az előző évek eseményei, díjazottjai. 

Amennyiben a már megjelent publikációkkal kapcsolatban bárkinek kérdése van, akkor a központi e-mail címen kívül a megjelenést segítő szerkesztőt is lehet keresni e-mailen konkrét kérdéssel.

 

Mit történik a szeptember 15. után beérkező anyagokkal?

Szeptember 15-én a 2020-as verseny jelentkezését lezárjuk. Ezt követően a beérkező anyagok a 2021-es versenyen vehetnek már csak részt. 

 

Milyen kategóriák vannak? 

A két fődíj az Épületek és a Tervek kategóriában kerül kiosztásra. Erről a médiazsűri dönt a Gálaesten a verseny 5-5 finalistájából válogatva. Ezen túl vannak közönségdíjaink és számos különdíjat is átadunk. 

A Média Építészeti Díja célja, hogy a nemzetközi és hazai szakmai közéletben megerősítse a legkiválóbb alkotások jelenlétét, és a média jeles képviselőinek segítségével megismertesse az érdeklődő nagyközönséget a legizgalmasabb magyar épületekkel és tervekkel. Az épület kategóriában a megjelölt időszak épületeivel, a terv kategóriában diplomamunkákkal, más hallgatói munkákkal és építészeti pályázatok alkotásaival lehet elindulni. Magyar alkotásnak a Magyarországon megvalósult munkákat vagy a magyar tervezők által készített alkotásokat nevezzük.

 

Új kategória: Épített környezet közönségdíj

A verseny hagyományai mellett az idei, 2020-as verseny újdonsága, hogy a szerkesztőség létrehozott egy új közönségdíjat az épületek vagy tervek kategóriákba nehezen besorolható alkotások számára.

Az ideiglenes építmények, installációk, kiállítások, belsőépítészeti munkák, közterek, tájépítészeti vagy közösségi alkotás során létrejött téralakítások számára önálló kategóriát nyitottunk, hogy a tisztább kategóriákkal egyfelől segítsük a zsűri munkáját, másfelől megnyissuk a lehetőséget számos izgalmas, kísérletező, akár kisebb léptékű építészeti beavatkozás számára. Kérjük az Épített környezet kategóriába sorolható alkotások készítőit, hogy a MÉD-en való részvételi szándékukat ők is jelezzék, és a munkájukról ők is adjanak be szeptember 15-ig angol nyelvű leírást. 

 

Ünnepélyes gála: november 6-án pénteken

A 2020-as Média Építészeti Díja a magyar építészet alkotásainak az egyik legfontosabb megmérettetése és társasági eseménye. Idén is arra törekszünk, hogy egy izgalmas gálán a közönség jelenlétében válassza ki a nyerteseket a magyar média jeles személyiségeiből összeállított zsűri. Terveink szerint november 6-án várjuk majd a vendégeket az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az idei évben a gálaesemény megszervezésével kapcsolatban természetesen van egy kis bizonytalanság az esetleges járványhelyzetből adódóan. Van B tervünk is! Találkozni a digitális térben is lehet – ezt egy online építészeti lap szerkesztősége biztosan állíthatja. 

 

A teendők most:

A november még messze van, a szeptember 15. határidő viszont már közel. Elsőként tehát arra kérjük az építészeket, hogy az Építészfórumon már megjelent alkotásaikat nevezzék, azaz írjanak nekünk! 

Várjuk a publikálásra szánt, de még meg nem küldött terveket és épületeket a megadott központi, vagy a szerkesztők saját e-mail címére. 

 

Mi már készülünk, várjuk a munkákat, a találkozást az építészekkel és az építészet iránt érdeklődők egyre tágabb közönségével.

Az Építészfórum csapata