Design/Formatervezés

Idén is volt Beton Workshop

2016.06.01. 09:30

Gyere ki a számítógépből, ne félj, ha piszkos leszel és csinálj kézzel valami izgalmasat! - lehetne akár ez is a mottója annak az első Beton Workshopnak a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építészmérnöki Tanszékén, ahol az építészhallgatók egészen új nézőpontból ismerkedhettek meg a beton természetével és lehetőségeivel. A Szövetség '39 kezdeményezésére a leendő építészek elmerülhettek végre az anyagformálásban.

A BETON egy 2011 óta működő kortárs képzőművészeti, betonbarkács kurzus és workshop tervező- és művészhallgatók részére, amely az S’39 Hybrid Design Manufacture kezdeményezésében és vezetésével valósul meg minden tavaszi félévben több egyetem és a Visegrádi Alap együttműködésében, Egy anyag újrafelfedezése – a beton kísérleti felhasználása a V4 országokban címmel, amelyhez idén a Debreceni Egyetem is csatlakozott.

A Debreceni Egyetem Építészmérnöki tanszékén egy olyan Beton Workshopot rendeztek, amelynek keretén belül az építészhallgatók egy egészen új nézőpontból találkozhattak a beton anyaggal, s azzal, hogy a kreatív gondolat hogyan jut el a megvalósulásig, a tárgyiasulásig. 

Bár a betonra a kortárs építészetben egyre szabadabban, oldottabban használt, a mindennapi életben még leginkább hétköznapi funkciókat kiszolgáló, „unalmas”, homogén anyagként tekintenek. Az, hogy ez nem csak így lehet, arra kiváló például szolgálhat az is, ahogyan az építészmérnök hallgatók – ennek a műhelymunkának a keretén belül – a beton karakterét és lehetőségeit felismerve, elkészítették munkáikat. A tervezés és a megvalósulás között a szobrászat eszközeivel teremtettek hidat. 

Az építészetet és a szobrászatot a tér kapcsolja össze. Henri Focillon szavaival élve: „A tér a műalkotás helye, ám ez nem csupán annyit jelent, hogy helyet foglal benne: saját szükségleteinek megfelelően bánik vele, ő határozza meg, sőt alkotja meg olyannak, amilyenre szüksége van.” A tér építészeti szempontú alakításán túl – a beton-workshop keretén belül készült reliefek segítségével – olyan szobrászati nyelvvel ismerkedhettek meg a hallgatók, ami új tereket nyithatott meg a gondolatok számára, új lehetőséget adhatott a tér megformálására. A közös műhelymunka és az egyes betonból készült munkák elkészülése során szerzett élmények, tapasztalatok teljesebbé és szorosabbá tették az építészmérnök hallgatók kapcsolatát az anyaggal, a térrel és egymással.

A hallgatók, akik ezzel az élménnyel találkozhattak, és létrehozták munkáikat: Ládi Gabriella, Nagy Dávid, Kovács Nikolett, Szatmári Zsófia, Szuszik Dóra, Korózs Dóra, Pásztor Anna, Fodor Zsófia, Zurai Lilla, Kövessy Bence, Kanczel Tamás, Czirják Róbert, Zsupos Zoltán, Banu Ferenc, Bató Blanka, Roszkos Zsófia, Csomós Orsolya, Balogh Tamás, Batári Bernadett, Marozsán Máté, Kovács Attila, Bihari Péter.

A szervezők, támogatók, és a munka segítői: a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszéke, az MC-Bauchemie Kft., a Fischer Hungária Bt., Kovács Péter DLA, építészmérnök, Higi Balázs, építészmérnök, okleveles szerkezettervező építészmérnök, Huszthy Edit DLA, képzőművész, Boros Miklós János, szobrász.

A Beton Workshop a Szövetség'39 alkotócsoport és Baróthy Anna támogatásával jött létre.