Az itthoni építész szcéna leginkább semmilyen, épp ezért foggal-körömmel küzdünk azért, hogy legyen valamilyen. Sokféleképpen magyarázzuk, hogy egyikünk fehér háza miért jobb a másikunk fehér házánál. Állítjuk, hogy a megbízó értetlen és buta. Minden iroda rajzolót keres, míg minden rajzoló saját irodát szeretne nyitni. Senki nem beszél nyelveket, mégis mindenki mesterek után kutat. Sőt, mivel nem dolgozunk az évek során kialakult egyedi eszköztárunkból, ezért mindenki inspirálódik. Jól fizetett főállású pinterestistáktól hemzsegnek az irodák.
Az odamondó kollekció ezen eszmefuttatásokat foglalja össze egy-egy képhez fűzött állítás formájában, és mutat görbe tükröt a túldimenzionált alsó-középkategóriás hazai közösségnek. A magunkról alkotott összegző véleményem Kurt Vonnegut ikonikus rajzában nyer értelmet.
Ui.: Nagy örömmel töltene el, ha Pákozdi Imrén kívül mások is hozzászólással illetnék a cikket.
A VERY GOOD semmiképp sem rossz, habár a mindenkori jó reciprokának erős hangvételű szószólója. Vizionárius előhírnöke valami jónak. Sok lábon álló provokatív mozgalom, amely a hazai közeg leggyengébb pontjait felismervén lesz irányadó. Tehát a VERY GOOD valójában nagyon jó. Trendmentes, konzervatív csatorna. Én pedig Pintér Márton voltam.
Ha még nem nyílt volna ki az olvasók zsebében a bicska, akkor ezt ajánlom figyelmükbe: https://www.facebook.com/verygoodoffice
Pintér Márton