Design/Fotó

Indul a Balaton tematikus hét - Szalontai Ábel #Balaton fotósorozata

2020.08.17. 09:41

Szalontai Ábel Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a MOME Média Intézetének igazgatója. Évek óta fotózza Bélatelepről a Badacsonyt és a balatoni tájat. Magával ragadó hangulatú képeivel indítjuk el az Építészfórum újabb tematikus hetét: a Balatont.

A #Balaton címmel készült képekkel nem kiállítótérben és nem is hagyományos sorozatként találkoztam, egyszerűen csak beköszönnek időről időre a hétköznapokba, megjelennek a képernyőn az Instán vagy a facebookon. Mintha személyes naplót néznék, erős pillanatok által előhívott érzeteket, de közben mindig be is villan valami gondolat, valami emlék. 

Tematikánkhoz elkértem Szalontai Ábeltől a képeit. Azt mondta: én válogassak. Lehetetlen vállalkozás – miközben szükségszerű a szűkítés –, hiszen mindegyik hangulat, mindegyik fényállapot, mindegyik hatás egyaránt érvényes. Amíg a képeket nézegettem, Hiroshi Sugimoto Seascapes fotósorozata többször eszembe jutott. Ábelt egy másik japán alkotó, Kacusika Hokuszai (1760–1849) fametsző, a Fuji harminchat létképe című sorozata foglalkoztatja. A három alkotót, és a három sorozat nézőjét összeköti egy élmény: hogy nézni, hogy látni jó. Érzékelni a teret, a színeket, a felületeket, a köztük lévő kontrasztokat, az átmeneteket, a ritmusokat, a fényeket és a sötétségeket. 42 #Balaton pillanatképeket sorozattá összerakva egyre inkább úgy érzem: határtalan, zsigeri, természetes erejű jelenlét-képek ezek. Olyan, mint a Balaton színe: szavakkal nem jól leírható. 

Mint megtudtam, nem minden olvasó számára egyértelmű, hogy az Építészfórum képgalériája magától megnyílik, ha egy cikk bármelyik képére rákattint az olvasó. Ilyenkor a szöveg teréből kilépve a képeké a felület, és a cikkhez tartozó, a nyitóoldalon nem látható képek tucatjai kerülnek elő. A nemrég bevezetett nagyító funkciónak köszönhetően ezek a képek már részletesen is megtekinthetők. Ez igaz a mostani fotográfiákra, csak úgy, mint minden más cikk illusztrációjára.

Ez az augusztus végi hét tehát a Balaton vonzáskörzetében telik majd: köszönjük azoknak az építészeknek, akik a nyár közepén válaszoltak a felkérésünkre és küldtek anyagot. Köszönjük azoknak is, akik örömmel működtek volna együtt velünk, de terveik, épületeik végül nem kapták meg a publikálási engedélyt. Amikor a tematikára készülődni kezdtünk, még üdítő nyári kalandnak, könnyed témának szántuk a Balatont. Mostanra úgy tűnik, 2020-ban semmi sem az. Abban azért jó lenne bízni, hogy olyan közös értékekre, mint amilyen ez a tó, a körülötte lévő táj, az évezredek során kialakult, de mindig változó ökológiai egyensúly, fennmarad. Hogy önmérséklettel tudunk majd vigyázni rá. 

Természetesen ez a tematikus hét is az építészetről szól: az épített örökségről, a települési környezetről, az elmúlt években elkészült házakról és a most készülő, alakuló tervektől. Az Építészfórumnak az építészet a fókusza, de Balatoni tájról közreadott képsorral egyben az is a célunk, hogy az épített és a természeti környezet közötti egyensúly megtartásának a fontosságát aláhúzzuk. Ez a gondolat szerkesztőként általában is foglalkoztat minket. Golda János építész gondolatával szeretném zárni a környezet iránti felelősség kérdéskörét: „Nem az építész épít: mindig egy közösség épít." A Balaton közös ügyünk. Közös döntések eredője, hogy környezete miként alakul tovább.

Somogyi Krisztina