Interjú Sylvester Ádámmal a Kormányzati negyed tervpályázatról

A Kormányzati negyed tervpályázat zsűrijének kijelölt tagjai a 12 órai eredményhirdetés előtt két órával gyűltek össze, hogy felbontsák a tervezői titkosságot rejtő borítékokat. Közvetlenül az esemény előtt kérdeztük Sylvester Ádám DLA építészt, a zsűri társelnökét.

ÉF: Többek között mint a Hungária körúti volt Kontrax irodaház egyik tervezőjét kérdezzük, lát-e esélyt arra, hogy 2009. májusára, nem egészen két év alatt elkészüljön – vagy legalább valóban minőségi módon meginduljon – egy ilyen jelentős városfejlesztési lépés?

Sylvester Ádám: A pályázati zsűrizés lezárása után azt kell mondjam, hogy igen. A pályázat ugyanis egyértelművé tette, hogy a térség méltóképpen felhasználható a kitűzött célra, és a megkívánt ütemben az építkezés megkezdhető. Mindennek a magyarázata, hogy kiemelkedő városi térsorrá alakítható a térség – amire egyébként már igencsak szükség van. Többek között elkerül a Váci út elejéről a buszvégállomás, esetleg a felüljárót is lebontják, és ami a leglényegesebb: a vágányok kikerülnek a csarnokból. Vagyis a műemlék épület sokféle célra lesz használható, amit rendkívüli módon segít, hogy kereszttengelye is lesz. A körúthoz közeli térség rendkívül előnyösen átalakítható – az első díjas terv ezt célozza, mindamellett, hogy kemény, határozott koncepciót ad, amely alkalmas a megfelelő ütemezésre, a közeli és távlati fázisok kidolgozására.
A zsűri ajánlása mindezt pontosan megfogalmazza, és a KVI számára azt is indítványozza, hogy külön foglalkozzon a Podmaniczky út – Nagykörút sarkán álló postaépület mellé, magánberuházásban építendő irodaház tervének megváltoztatásával. A Posta épület megtartásával együtt ugyanis ezt a telket is be kéne vonni a teljes projektbe.

ÉF: Beleillik-e ez a fejlesztés Budapest távlati elképzeléseibe? A zsűri kapott-e elegendő információt arról, hogy erről határozottan meggyőződhessen?

S. Á.: Nem így merült fel a kérdés, a zsűri magára a tervpályázatra koncentrált. Ugyanis egyértelmű, hogy valamit tenni érdemes ezzel a térséggel, és ahogy mondtam, a kapott eredmény is ezt igazolta. A sűrű VI. kerületi szövetek megújulhatnak és jó összeköttetésbe kerülhetnek a XIII. kerületi térséggel, a projektnek kihatása lehet egészen a Lehel térig. A zsűri mindezt összegzi a zárójelentésben, és feltételezzük, hogy a kiíró az eredmény ismeretében az egyéb fejlesztési elképzeléseket hozzá fogja igazítani a Kormányzati Negyed tervéhez.

ÉF: A szakértői értékelés alapján kirajzolódott-e valamilyen rangsor? Mennyire vette ezt figyelembe a zsűri?

S.Á.: A több mint 200 oldalas szakértői jelentés nem volt ugyan könnyű olvasmány, azonban azt kell mondjam, hogy rendkívüli módon segítette a zsűri munkáját. Pontozási rendszert állítottak föl, mely szerint igen részletesen és gondosan vizsgálták a pályaműveket. Ha csak annyit mondok, hogy a szakértői jelentés szerinti rangsor első hét helyezettje között hat olyan terv volt, amiket a zsűri is egyértelműen a díjazandók csoportjába emelt, akkor ezzel már érzékeltettem, hogy a pályázat igen eredményesnek mondható.
A zsűri munkájával kapcsolatban még annyit fűznék hozzá, hogy egyáltalán nem volt tapasztalható az a nehézség, ami hazai viszonyaink között gyakran felmerül: a vitakultúra hiánya. A zsűritagok valóban megfogalmazták önálló véleményüket, ezeket ütköztették, ám a végére mind a sorrendet, mind a díjakat és az ajánlásokat illetően egyhangú vélemény alakult ki, mait a jegyzőkönyv is rögzített.

ÉF: Kérjük, tegyen egy gyors összevetést a német és a magyar főváros kormányzati fejlesztései között. Az új magyar berlini nagykövetség tervezőjeként bizonyára jobb áttekintése van a két városról, mint például Hans Stimmann volt berlini főépítésznek, aki korábban nem dolgozhatott budapesti projekten.

S. Á.: Nyilvánvaló, hogy alapvető különbség van a két város között. Berlin az 1800-as évek vége, az 1900-as évek eleje óta nyitott, kozmopolita város, és ezen a XX. század nagy történelmi viharai sem tudtak változtatni. A folyamat szinte nem is szakadt meg azóta, annak ellenére, hogy egy ideig fal választotta el egymástól a keleti és nyugati oldalt. Építészeti példa a folyamatosságra az IBA városfejlesztési akció, és annak széles kisugárzása. Teljesen természetes volt tehát, hogy az egyesítést követően Berlinből építészeti világszínpadot csináltak, aminek persze lehet vitatkozni néhány elemével, de az eredményei nem kérdőjelezhetők meg. Jó dolog az ott tapasztalható modern konzervativizmus.
Budapest viszont nagyrészt elfelejtette, hogy éppen a város egyesítése idején, a XIX-XX. század fordulóján mennyire szinkronban volt az európai városfejlődési folyamatokkal. Az utóbbi közel két évtized liberális városfejlesztése sajnos nem tudott büszke, bátor viselkedést tanúsítani a tőke uralma ellen. Ehhez ugyanis sokkal rangosabb főépítészi stallumra lenne szükség, olyan fél-szakmai, fél-politikai szerepre, amihez persze nagy bizalomra lenne szükség, és ez sajnos egyelőre nálunk hiányzik.