Istvánfi Gyula Széchényi-díjas
Dr. Istvánfi Gyula építész, professzor emeritus több évtizedes oktatói és kutatói munkája elismeréséül 2011-ben Széchenyi-díjat kapott. Istvánfi Gyula közel ötszáz falut maga járt végig, hallgatóival együtt pedig több száz értékfelmérő tanulmányt készített az elmúlt évtizedekben. ”Veszendő templomaink” címmel pusztuló erdélyi templomokat ismerhettünk meg két kötetes könyvéből.
Istvánfi Gyula 1938. április 12-én született Budapesten. 1962-ben a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Építészmérnöki Karán szerzett diplomát. Később oktatói, kutatói és műemlékvédelmi tevékenységet végzett. 1964-től a BME építészettörténeti tanszékén tanít, 1996 óta egyetemi tanárként. 1989 és 1996 között az Építészettörténeti és Elméleti Intézet igazgatója, 1996 és 2003 között az építészettörténeti és műemléki tanszék vezetője volt. 2006-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2009 óta a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) alelnöke.
Kutatásai során az építészet korai korszakaival, a népi építészettel és a falusi településekkel foglalkozik, műemlék-helyreállításokon (a romterületi konzerválástól a működő templomokig) dolgozik. 1985-ben a műszaki tudomány kandidátusa lett, 1995-ben habilitált. 2000-ben Forster Gyula-díjjal, 2001-ben Ybl Miklós-díjjal tüntették ki.
Nevéhez fűződnek a vésztő-mágorhalmi történelmi emlékhely tervei, valamint a pusztazámori remeteség újjáépítése. Könyvei Szíria építészete (1989), Az építészet története: őskor, népi építészet (1997), Erdélyi református templomok (2001) és Erdélyi római katolikus templomok (2002) címmel jelentek meg.
