Helyek/Köztér

Itt mindenki kirándulhat: a Szilas-patak környékének megújulása

2015.10.19. 14:30

Cikksorozatban mutatjuk be a Tér_Köz Pályázat néhány projektjét, melynek első állomása a XVI. kerület, ahol 2014. október 11-én adták át a Szilas-patak menti 5 km-es kerékpárutat és a hozzá tartozó többfunkciós parkokat, melynek terveit Győri András, Pappné Juhász Ildikó, Csaba Kinga és Kovács László készítette. A területet Szabó Eszter Ágnes járta be. 

A Fővárosi Önkormányzat 2013-ban írta ki a Tér_Köz Pályázatot, ami a Budapesten található leromlott állapotú, kihasználatlan közterületek és az azokhoz kapcsolódó ingatlanok megújítását célozta a helyi közösségek bevonásával. A pályázatban nem pusztán az egyes ingatlanok műszaki állagmegóvásáról van szó, hanem hiánypótló, működő és fenntartható közösségi terek létrehozásáról. Cikksorozatban mutatjuk be a Tér_Köz Pályázat néhány projektjét: pályázókat, illetve támogatást nyert és elkészült fejlesztéseket. Talán még napjainkban is tartja magát az a nézet, hogy a város felgyorsult és elidegenedett világában nehéz megtalálni a pihenést és a kikapcsolódást. Az ökológiai és gazdasági folyamatok változást hozhatnak a városokról kialakult képünkbe is, hiszen egyre fontosabb a kisebb közösségek megtartó ereje.

Mindenben keressük a lokális kezdeményezéseket, egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a helyi ételeknek, a saját készítésű tárgyaknak, így figyelmünk lassan tágabb környezetünkre is kiterjed, és a kisebb közösségek által fenntartható területek, épületek is szerepet kapnak. A Tér_Köz Pályázatra beadott tervek közül már jó néhány megvalósult, így kíváncsiak voltunk, hogy hogyan alakítják az újratervezett közterületek, épületek az egyes kerületek életét. 





A XVI. kerület és a Szilas-patak

A budapesti viszonylatban egyedi adottságokkal bíró kerületben, a Szilas-patak menti összefüggő zöldterületen fás, ligetes, gyümölcsös kertek és mezőgazdasági munkákat idéző szakaszok váltakoznak. A Szilas-patak keresztülszeli a XVI. kerületet, több különálló városrészt, egykori települést kötve össze. A kerület települései önálló, karakteres arculattal bírnak. Mátyásföld hangulatát a „Nyaralótulajdonosok egyesülete” alapozta meg 1887-ben, a villaépítést kötelezővé téve és minden ipari tevékenységet tiltva. Központjában ma is a patinás villanegyed található.

Cinkota szlovákok lakta település volt, ma a földművelés szeretetét és hagyományát ápolja, amire a házak, a kertek formája is utal. Rákosszentmihály, mint tisztviselők által lakott telep került a köztudatba, mivel telepszerű parcellázással került felosztásra. Több telepet hoztak itt létre a múlt század elején, amiből az Árpád és Anna telepek leválásával 1935-ben alakult ki Árpádföld. Ennek igazi népszerűsége 20-25 éve kezdődött, és a mai napig tart. A települések között, a patak mentén mindeddig csak földúton lehetett közlekedni, és a patak medre is megakadályozta az átjárást, ezért a XVI. kerületi Önkormányzat régóta tervezett egy olyan kerékpáros és gyalogos utat átkelő hidakkal, amely a kerület egyes részeit összeköti és megkönnyíti az átjárást. 






A Tér_Köz pályázatra beadott tervek

A XVI. kerületi Önkormányzat Szilas-patak környezetének olyan átalakítását tervezte, amely segít megőrizni a zöldövezetet úgy, hogy új funkciója révén még értékesebbé és vonzóbbá  váljon a lakosság számára. Lehetőséget kívántak teremteni a családok szabadidejének közös eltöltésére, sportolásra, játékra, pihenésre. A Hermina út és Árpádföld térségében fekvő 4400 nm nagyságú zöldterület rehabilitációjával többgenerációs játszótér és biciklis kalandpark kialakítását, valamint 5 km-rel távolabb, a Zúgó- patak környékén 3717 nm zöldterület újrahasznosításával kerékpárút, gyalogos sétány és családi játszópark megépítését tervezték. Koncepciójuk szerint a kiépítendő területek növelik az aktív időtöltésre alkalmas területeket, és segítik az egészséges életmód fenntartását. A közös programok pedig erősítik a kerületi lakóközösség összetartó erejét. 


A Hermina úti sport- és játszópark


Kirándulásunkat a Hermina úti Kerékpáros ügyességi pályánál, a Sport- és játszókertnél kezdtük. A 10 férőhelyes parkolótól végigsétáltunk a parkon, ahol minden korosztály talál magának pihenési és kikapcsolódási lehetőséget. Idegenvezetőnk az Önkormányzat Kerületfejlesztési és üzemeltetési Irodavezetője, Pappné Furdan Mária, aki elmondta, hogy minden várakozásukat felülmúlta a kerékpárút és a két pihenőhely megépítése. Bár eredetileg is azt tervezték, hogy a kerékpárút fontos szerepet játszik majd az agglomerációs közlekedésben és a turisztikában, mégis nagy meglepetés volt, hogy a vártnál nagyobb szerepet tölt be, hiszen egyre többen járnak biciklivel munkába, iskolába. Külön előny, hogy ezt most már biztonságosan, kényelmesen, szép környezetben tehetik meg. Az út átadása óta megnövekedett a kerékpárosok száma, illetve láthatóvá vált az a kerékpáros közösség, amelynek eddig nem volt találkozóhelye. A Szilas-patak melletti utat már nem csak a helyi lakosok, hanem a szomszédos kerületek lakói is használják: ide járnak sportolni, kikapcsolódni, vagy egyszerűen csak ezen keresztül vezet az útjuk.








A Hermina úti ügyességi pálya is nagy sikernek számít, ahol minden korosztály megtalálja a kedvére való edzési formát, a pihenést és kikapcsolódást. Az ugrató pálya az előzetes tervek szerint folyamatosan helyet ad kerékpáros oktatásnak is, ahol a legkisebbek is megtanulhatják és gyakorolhatják a terepen való biztonságos kerékpározást. A pályát folyamatosan használó sportolók igényeinek megfelelően tervezik a bővítést is. Úgy tűnik, hogy a környékbeli lakók népszerű találkozó helyévé vált a park, amihez ebben az évben mosdókat és büfét is építenek. Az a cél, hogy a kirándulók minél több időt tölthessenek a szabadban. 


A Zúgó-patak menti családi játszópark


A Zúgó- patak menti élőfűz park 5 km-rel van távolabb, ezért autóba ültünk, és úgy közelítettük meg a helyszínt. Nem tudtunk egészen oda kanyarodni, hiszen a tervezők célja is az volt, hogy csak gyalogosan és kerékpárral lehessen megközelíteni. Egy kicsit sétáltunk a patakparton az új bicikli- és sétaúton, ezalatt tényleg megérintett a természet illata, hangjai, ahogy végigmentünk a szántóföldek és őszi sütőtökföldek között, ahonnan láthatóak a cinkotai házak a megművelt kertekkel. Kikapcsolódtunk a város zajos lüktetéséből. A patakot átszelő új fahídnak két bicikli támaszkodott. Gazdáik a padokon ülve beszélgettek és odaköszöntek nekünk. Igazán családias a volt hangulat, amire büszkék az Önkormányzat munkatársai is, hiszen igazolva látják a munkájukat és örülnek a sikernek. Az élőfűz játszópark egy kertépítészeti létesítmény az esővíz kiegyenlítő tározónál, a Zúgó- patak partján, ahol fűzfahajó és kisebb fűzfapalota pihenők várják a családokat, kirándulókat.










A Zúgó-patak, ahogy nevéből is adódik, egy sebes folyású patak, amelynek medre elhanyagolt volt, ezért helyreállították a mederbukókat, valamint kialakítottak egy záportározó medencét is. A víz helyben tartásával csökkenthetők a záporok okozta eróziós károk, és a fűzek javítják a vízháztartás egyensúlyát.  A fejlesztés során az Önkormányzat döntött úgy, hogy nem egy egyszerű víztározót épít, hanem egyúttal közösségi parkot, kerékpáros pihenőhelyet is létre hoz. A víztározót és a patak sodrását lassító lépcsőket, a mesterséges beavatkozás nyomait, már birtokba is vette a természet, és a növényzet szinte eltüntette a mesterséges elemeket. A kerület lakói annyira megkedvelték a helyet, hogy vízi növényeket is telepítettek a kialakult kis tóba, és gondozzák a parkot. 






További fejlesztések a Szilas-patak mentén: A jövő


A további fejlesztési tervekről annyit tudtunk meg, hogy a kerület tervezi a Naplás-tó, Budapest egyik legnagyobb tavának fejlesztését, amely szintén a Szilas-patakhoz kapcsolódik, hiszen annak árvízvédelmi tározója. A Naplás-tó 1978-ban alakult ki, de azóta már tájvédelmi körzetté nyilvánították különleges növény- és állatvilága révén. A tavon nagy vízi élet zajlik, tavasszal és ősszel horgászok, télen korcsolyázók lepik el. Az Önkormányzat infrastruktúrával kiépített szabadidős helyet szeretne kialakítani a tóparton, ami kielégíti a kerület lakóinak igényeit. Ezzel a fejlesztéssel folytatódik nem csak a Szilas-patak környékének rehabilitációja, hanem a hely szellemiségének és a XVI. kerület lakóközösségének további erősítése is.








Szabó Eszter Ágnes




Adatok

A projekt címe: Szilas-patak kerékpáros közösségi park - közösségi zöldterület rehabilitációja
Projektgazda: XVI. kerületi Önkormányzat
Támogató: Fővárosi Önkormányzat
Projekt lebonyolító szervezet: Budapest XVI. Kerülti Önkormányzat 
Projektmenedzser: Pappné Furdan Mária 
Támogató: Fővárosi Önkormányzat 
Projektkoordinátor: Főpolgármesteri Hivatal, Városépítési Főosztály, Városmegújító Csoport

Tervezők: Győri András okl. tájépítész mérnök; Pappné Juhász Ildikó okl. mélyépítő üzemmérnök; Csaba Kinga okl. tájépítész mérnök; Kovács László okl. mérnök tervező

Partnerek: 
HUMUSZ Szövetség
Kertvárosi bringajárőr, Kelet-Pest kerékpáros blogja
Magyar Kerékpárosklub
Pichler Róbert BMX kerékpárosok képviselete
Kertvárosi Ifjsúági Önkormányzat 

Teljes projektköltség: 121, 277 M Ft
Elnyert fővárosi támogatás: 78,8 M Ft
A támogatás intenzitása: 65 %

TÉR_KÖZ 2013 – Városrehabilitációs Pályázat kerületi önkormányzatok számára
Kiíró: Budapest Főváros Önkormányzata
Pályázók: Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzata

A projekt tartalma: A főváros XVI. kerülete a Szilas-patak két partján, a Pesti-síkság és a Gödöllői-dombság találkozásánál fekszik. DK-ÉNY irányban kettészeli a Szilas-patak, DNY irányban Rákosszentmihály és Mátyásföld, ÉK irányban Árpádföld és Cinkota kerületrészek határolják, amelyhez közvetve kapcsolódik Sashalom kerületrész. A kerületet gyakorlatilag kettészelő, Rákosszentmihályon majd Mátyásföld, Árpádföld és Cinkota határán áthaladó Szilas-patak, a Naplás-tóval együtt a kerület - és a főváros - jelentős értékeű természeti erőforrása, természet-közeli rekreációs tevékenységek komoly fejlesztési potenciállal rendelkező - területe, amely terület összehangolt, egymáshoz kapcsolódó fejlesztése a problémák konplex kezeléséhez járulhat hozzá. Jelen pályázat keretében megvalósulhat a Hermina utca folytatásában a patak nyugati partján egy kerékpáros ügyességi pálya, keleti partján családi játszópark sport elemekkel minden korosztály számára, a Zúgó-pataknál a patakmedet felújítása, forrásfoglalás, mederbukók helyreállítása, tározó kialakítása pihenőparkkal, kerületrészek összeköttetése. Megvalósulhat továbbá a Naplás-tó felől a Szilas patak völgyébe irányuló kerékpáros közelekedés, amelyhez a XV. és XVII. kerület tervezett és további szerinti, agglomerációt is összeköttetése, valamint a Szilas völgyében biztosítható a Duna irányába való kapcsolat is. E fejlesztéssel lehetőség nyílik Budapest helyi jelentőségi egyik védett természeti területének, a Naplás-tónak, valamint környékének(beleértve a tanösvényt is) kerékpárral való megközelítése is, biztosítva ezáltal kerékpárútjainak bővítését és folyamatossá tételét is. A fejlesztés modell-értékű kíván lenni, mivel széleskörű együttműködéssel, valamint civil szervezetek bevonásával valósul meg.