Jazz

„Már a pályázat is inkább dzsessz volt. Mindig más vitte a szólamot a háromtagú zenekarban. A harmónia működött…Később is, mi sem tudjuk, miért.” A Zsolnay Kulturális Negyed épületeit bemutató sorozatunk „záróakkordjaként” Herczeg László - a  felelős tervezők egyike - gondolatait olvashatjuk az örömzeneként megélt tervezés folyamatáról, a hazai építészetben párját ritkító, kisebb-nagyobb irodákat és rengeteg embert összefogó, hálózatban végzett csapatmunkáról, a résztvevők közötti kapcsolatok alakulásáról – mindezt zenei párhuzamokba ágyazva.

„Zsolnay Kulturális Negyed cikksorozat margójára…”

Nem értek a zenéhez… A klasszikus zenében a művet a zeneszerzőhöz kötik. A karmestert megnevezik, a szólistát, ha eléggé sztár, ünneplik. Az első hegedűst, csellóst, a fúvósokat, nem beszélve a triangulumról, nem említik. Egy csapat részei, mondjuk így, a „Pannon Filharmonikusok”. A zenészek szigorú kottából játszanak. A dzsessz más. Ott mindig más a szólista, kotta van, de csak az irányt mutatja. A legjobbak azok a zenekarok, mikor többen csak egy kis örömzenélésre állnak össze. Gondolom, van zenekarvezető, aki intézi a gázsit, miegymást, de ez nem lényeges. A fontos az akkor megszülető és ugyanabban a formában már nem újrajátszható mű.

Nemrég a Magyar Építőművészetben megjelent egy cikk a Zsolnayról. Nekünk furcsamód erről nem szóltak előtte. Talán nem tudták, kihez kössék a tervet. A tervezők listáját, a házakat nem pontosan rendezték össze.  Elírt stáblisták, rossz képaláírások, a terjedelmi korlátok miatt kissé kiüresedett, de jólesően pozitív cikk lett.

A média szeret leegyszerűsíteni, a házakat egy, esetleg két szerzőhöz kötni. Ezt a Finta tervezte, ezt a Zoboki, ezt a Turányi… Persze a szakma tudja, ez így sosem igaz. Az építészet mindig csapatjáték, általában alá- és fölérendelő viszonyokkal. Akinek a neve a publikációk elejére kerül, na Ő a karmester, Ő szerződött, Ő döntött. De ez sem valós, nem mindig Ő dönt…

A Zsolnaynál nem így működött. Már a pályázat is inkább dzsessz volt. Mindig más vitte a szólamot a háromtagú zenekarban. A harmónia működött… Később is, mi sem tudjuk, miért. (tudjuk…) Bővült az együttes, számtalan taggal. A kottát a helyszínen találtuk és mindenki saját személyisége szerint alakított rajta, változtatta, kiegészítette, vagy csak finoman, legjobb tudása szerint eljátszotta. A végére lettek hangosabban és halkabban szóló dallamok, de hát mindenki más hangszeren is játszott.

Egyik barátom régebben azzal foglalkozott, hogy hullámvasutakat szállított Hollandiából Szibériába. Elment a használt hullámvasútért Amszterdamba, megvette, ott szétszerelte, majd elvitte az Uralon túlra, ott meg összerakta. A szerződést Hollandiában egy kézfogással intézték. Oroszországban úgy kezdődött a munka, hogy a repülőtéren izmos, kopasz fiatalemberek elvették az útlevelét, majd mikor hiánytalanul kész lett a hullámvasút, készpénzben kifizették és visszakapta papírjait.

A mi (holland) csapatunkat elsősorban a bizalom és egy közös akarat tartotta össze. A mai napig vannak, akikkel szóbeli megállapodás alapján dolgoztunk. Aztán ahogy egyre előrébb járt a projekt, ezek a szálak lazultak, a külső hatások oldották, bontogatták azokat. A kivitelezés időszaka már nem volt örömzene.  Kemény, szerződéses rendszerek, telve felelősséggel. Persze a kialakult struktúránkat igazolta, hogy a kivitelezők ehhez igazítva állították össze szervezeti és alvállalkozói rendszerüket. Mint ahogy előtte is, az egyes intézményvezetők a ház építészeivel egyeztettek közvetlenül. Minden tervező megtalálta a párját, önállóan tudott dolgozni. Aztán amikor elkészült egy-egy ház, úgy váltak le a szereplők, a végére megint csak hárman maradtunk.

Nem volt alapkőletétel, mint ahogy átadási ünnepség sem. A média nem tudta időponthoz kötni sem a kezdetét, sem a befejezését a projektnek. Nem is lehet, hová kellett volna alapkövet tenni? Hiszen azt jó 150 éve már lerakták. Befejezni? Azt nem lehet. Fokozatosan kezdték használni, belakni a területet. A használatba vétel még ma is tart és ezzel folyamatosan alakul, formálódik az egész.

Az irodában régóta működünk, mint alkotóközösség. Foglalkoztat, hogyan lehetne ezt kiterjeszteni szélesebb körben. Rengeteg fiatal, tehetséges építész 1-2 fős kis cégekben próbál túlélni. A Zsolnaynál a hálózatban tervezés egy kicsit sikerült. Egy projektre.

Herczeg László
MCXVI